Kereső toggle

Egy amerikai Párizsban

Lovaggá ütötték Clint Eastwoodot, a western fenegyerekét

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Clint Eastwood a múlt hónapban nyerte el a Francia Becsületrend lovagi
fokozatát, amelyet az Élysée-palota kertjében Jacques Chirac köztársasági
elnöktől vehetett át. Nem mindennapi kitüntetés ez egy amerikai színész számára
a köztudottan USA- és Hollywood-ellenes Franciaországban. Chirac indoklása
szerint Eastwood „kivételes helyet foglal el a film világában, Hollywood
legjobbját testesíti meg”. Az elismerést legújabb rendezői munkájával érdemelte
ki a nemcsak filmszerepeiben, hanem magánéletében is csöndes férfi, akinek
mellesleg hét gyermeke van. A dolog szépségéből valamennyit levon, hogy legalább
négy nőtől.

A western fenegyereke, Clint Eastwood 1930-ban a nagy gazdasági válság idején
született a kalifornai San Franciscóban, acélmunkás apja, Clinton és
háztartásbeli anyja, Ruth Eastwood fiaként. Felmenői között egyaránt találunk
ír, skót, holland és angol ősöket. Hogy gimnáziumi tanárai leküzdjék félénkségét
és zárkózottságát, több iskolai előadáson szerepeltették, amiért a hét centi
híján két méter magas tinédzser nem túlzottan rajongott. A zenélést autodidakta
módon sajátította el. Érettségi után sok mindenbe belekóstolt: volt segédmunkás,
zongorista, trombitás, benzinkutas, könyvelő. Két évig üzleti tanulmányokat
folytatott egy főiskolán, ahonnan hamar kipenderítették, és szerencsére a
katonáskodáshoz túl fiatal volt a második világháború idején. A koreai sorozást
azonban nem úszta meg, a harcteret viszont annál inkább, ugyanis a húszas
éveiben járó Clintet tartalékosként vitték Koreába, de a katonákkal teli gép az
amerikai parttól nem messze a Csendes-óceánba zuhant, így a legénység
hazaúszott.

A „katonáskodás” után két katonatársa rábeszélésére csapott fel színésznek.
Felkereste a Universal Studiót, ahonnan másfél év után kitették erősen kiugró
ádámcsutkája miatt. Reklámfilmek és B kategóriás tévészerepek hajszolása mellett
a kemény fizikai munkát igénylő úszómedence-ásással „edzette” magát, ami
akkoriban az egyetlen pénzkereseti forrása volt. A CBS-nél dolgozó haverjánál
tett látogatásakor egy rendezőnek megakadt rajta a „lencséje”, aki történetesen
éppen egy főszereplőt keresett a Marhabőr című tévésorozathoz. A sorozatban
Eastwood hét éven és kétszáztizenhét részen keresztül Amerika-szerte
terelgethette a marhákat.

A nem túl bő szövegkönyvvel bíró „táltos operát” Sergio Leone, a „spagetti
western” ősatyja is figyelemmel kísérte. Az olasz rendezőnek feltűnt a
hallgatagon szivarozó, hórihorgas, hunyorgó szemű tehénpásztor. Az olasz rendező
neve a felfedezést követően vált világszerte ismertté, méghozzá a
Spanyolországban forgatott dollártrilógiája, az Egy maroknyi dollárért, a Pár
dollárral többért és A jó, a rossz és a csúf című filmek révén. Aki egy kicsit
is tudott fütyülni, akkoriban Morricone, az olasz zeneszerző filmzenéit
fütyörészte. A filmek mind a három férfinak világhírnevet hoztak, és
elmondhatjuk, hogy Eastwood olyan ritka amerikai hírességnek tekinthető, akit
európai karrierje tett világsztárrá.

A cowboy-skatulyát elkerülendő, Eastwood katonacsizmára váltotta poncsóját, hogy
olyan örökzöld háborús filmekben játsszon, mint a Kelly hősei vagy a Kémek a
sasfészekben. Amerikai honfitársait még egy műfajváltással sikerült megnyernie,
a Piszkos Harry akciókrimi-sorozatban egy öntörvényű, igazságosztó zsarut
játszott, hihetetlen imidzset teremtve ezzel a Magnum pisztolynak és
rajongóinak, akik a mai napig felkeresik, hogy autogramot kérjenek
pisztolyaikra.

Eastwood rendezőnek sem utolsó, már első saját rendezésű filmje, a Charlie „Bird”
Parker dzsessz-zenész életét feldolgozó mozi is Arany Pálmát kapott a cannes-i
filmfesztiválon. Népszerűségét politikai célokra is felhasználta, s ennek
köszönhetően 1986-ban a kaliforniai Carmel polgármesterévé választották. Az
1992-es Nincs bocsánat című western remake-je is Oscar-záport kap. Munkásságát
1995-ben életműdíjjal tisztelték meg, majd az Empire szaklap 1997-ben minden
idők második legnagyobb mozicsillagának választotta.

Sikeréről és hivatásáról a következőképpen szól: „Egyszerűen csak csinálom, és
kész. Ha találok valamit, ami legalább egy évre le tud foglalni, és amivel
örömmel foglalkozom ilyen hosszú ideig, filmet csinálok belőle. Ebben a korban
már csak élvezetből rendez az ember, semmi sem kötelező. Minden filmemből
tanulok valamit. Ha majd mindent tudok, abbahagyom a rendezést.”

Kritikusai a mai napig próbálják megfejteni sikerének kulcsát. Kezdetben évekig
antitalentumnak, középszerűnek tartották, de Clint higgadt tempóban évtizedek
során megmutatta, mire képes. Ehhez a kilencvenhat éves Eastwood mama szerencsés
génjei is hozzásegítették, vallotta a színész-rendező egyik Oscar-díja
alkalmával. Magas színvonalú, de pesszimista drámával nyerte el a filmes
díjakat, és nem megvetendő, hogy színészi karrierje mellett ez idáig huszonhét
filmet rendezett. „Azoknak a sikereknek a legtöbbjét, amelyeket eddig elértem,
az ösztöneimnek és egy kis szerencsének köszönhetem. Nem hiszek a
pesszimizmusban. Ha valami nem úgy megy, ahogy szeretném, annál inkább véghez
viszem” – mondja a westernhős.

A filmvilág jelenkori hírességeinek magánélete zűrökkel és botrányokkal terhes –
ha a hőskorban akadtak is erkölcsös, valódi sztárok, ez a faj mára teljesen
kihalt. Nem kivétel ez alól a nagy igazságosztó sem. Eastwood kétszer nősült, a
két házasságból és több tartós kapcsolatából összesen hét gyermeke született.
„Azt mondják, a házasság az égben köttetik, de a viharok és a villámok is” –
vallja a hetvenhetedik évét taposó színész.

Egyébként Eastwood jól él: van saját golfklubja, ahová cirka ötszázezer
USA-dollár a beugró, és emellett aktívan ír, zenét szerez, producerkedik,
patronálja a westernt, illetve a westernutánpótlást: unokáinak lovaglóórákat ad,
és az első Holdra lépő asztronautáról, Neil Armstrongról készít filmet.

Olvasson tovább: