Kereső toggle

2017. 04.13. (XXI/15) lapszám

Külföld

Két kopt templom virágvasárnapi istentiszteletén rendeztek vérfürdőt öngyilkos merénylők Egyiptomban. A támadások mögött az Iszlám Állam áll, melynek helyi csoportja a közelmúltban fenyegetőzött a keresztény kisebbség szisztematikus terrorizálásával. A dzsihádista öldöklések keresztény ünnepekre való időzítése nemcsak a pusztítás mértékét növeli, hanem a támadások vallási jellegét is hangsúlyozza.
180 fokos fordulat: katonai támadást mért Washington Szíria egyik légibázisára. Trump évekkel ezelőtt még óva intette elődjét attól, hogy beavatkozzon a közel-keleti ország kao­­tikus és átláthatatlan konfliktusába. Most viszont ő maga döntött a katonai lépés mellett nem sokkal azután, hogy felvételek kerültek nyilvánosságra egy vegyifegyver-támadásról, amelyet a vádak szerint Bassár el-Aszad erői követtek el. Az amerikai akció miatt azonban újra kiéleződött a feszültség a szíriai elnök szövetségesének számító Oroszországgal.
Budapesten tartott előadást egy innovációs konferencián a világhírű haifai Bar-Ilan Egyetem elnöke, Daniel Hershkowitz. A matematikus-professzorral életének fordulatai mellett az oktatás szabadságáról és az egyetemi autonómia korlátairól is beszélgettünk, no meg arról, milyen területen számíthatunk áttörésekre a közeljövőben, és segítheti-e a tudomány a Biblia jobb megértését. Nagyinterjú.

Belföld

Kisebbségben vannak a Fideszben azok, akik feleslegesnek vagy elhibázottnak tartják a CEU körüli konfliktust. Orbán Viktor verbális és metakommunikációja mindenki számára világossá teszi a pártban, hogy ebben az ügyben bizalmi kérdést jelentene bármilyen különutasság. A hivatalos belső álláspont szerint a tömegtüntetések ellenére kifejezetten jól alakulnak a dolgok a párt számára, mert Soros György népszerűtlensége a belső mérések szerint vetekszik Gyurcsányéval, éppen ezért az ellene folytatott küz­delem mozgósító erővel hathat a korrupciós ügyek miatt lanyhuló aktivitású Fidesz-bázisra.
A kormány nemzetbiztonsági okokból tartja fontosnak a külföldről támogatott nem-kormányzati szervezetek (NGO-k) tevékenységének újraszabályozását. A bírálók szerint a tényleges nemzetbiztonsági kockázatot jelentő szerveződések kiszűrésére ez a módszer teljesen alkalmatlan.

Hit és értékek

„Mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, amíg azt nem mondjátok: Áldott, aki jön az Úrnak nevében!“ Ezzel a drámai mondattal hagyta maga mögött Jézus azt a várost, ahol éppen királlyá akarták tenni. Jeruzsálem polgárai a négynapos bomló hulla, Lázár föltámasztása után (lásd múlt heti cikkünk: Bethániától Jeruzsálemig. Hetek, 2017. április 7.) ugyanis meg voltak róla győződve, hogy Ő Dávid fia, az előre megígért Messiás.

Fókusz

A liberalizmus filozófia, világnézeti alapelv, illetve politikai, gazdasági és szociális gondolat is egyben. Honnan ered ez az eszme, amelynek modern formája dominálja a nyugati világ gondolkozásmódját? És mik az alapvető különbségek a klasszikus liberális értékrend és a modern liberalizmus között? Hogy választ kapjunk a kérdéseinkre, először a 17. századba kell visszautaznunk, hogy megismerkedjünk „a liberalizmus atyjával”, John Locke-kal.

Interjú

Többet foglalkozunk majd közéleti témákkal, nagyobb hangsúlyt kapnak a világpolitika eseményei és a társadalmi kérdések elemzése. Kevesebb könnyed téma lesz, és bár nem akarjuk sokkolni a hallgatóinkat, azt a látszatot sem szeretnénk kelteni, mintha körülöttünk minden rendben lenne. Ezt a „missziót” meghagyjuk a kereskedelmi rádióknak.