Kereső toggle

47 sörét a testbe

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Pontosan tíz éve ölte meg a hírhedt, debreceni kötődésű neonáci sorozatgyilkos banda Tatárszentgyörgyön a 27 éves Csorba Róbertet és ötéves kisfiát, Robikát. Ez a nap a rendszerváltás utáni magyar történelem egyik, ha nem a legmélyebb pontja.

Csorba Robika ma is csak 15 esztendős lenne, édesapja pedig mindössze 37 éves. Kegyetlen, szadista gyilkosok áldozatai lettek – és nekünk, roma és nem roma magyaroknak annyi maradt, hogy ma, bestiális meggyilkolásuk tizedik évfordulóján emlékezzünk rájuk. A kisfiúra, akibe 47 (!) sörétet eresztettek a gyáva neonácik, és az őt testével védeni igyekvő édesapjára, aki pont ugyanazt tette ebben a helyzetben, mint amit bármelyik édesapa tenne – az élete árán is megpróbálta megvédeni kisfiát a gyilkosok lövéseitől.

Csorba Róbert és Robika, továbbá a 2008–2009-es rasszista gyilkosságsorozat többi áldozata, Nagy Tiborné, Nagy József, Kóka Jenő és Balogh Mária életének kioltásáért Kiss István, Kiss Árpád, Pető Zsolt és Csontos István voltak a felelősek. Ám mindazért, ami 2008 júliusától 2009 augusztusáig Magyarország falvaiban megtörténhetett, a magyar állam, és különösen a verbális antifasizmusban verhetetlen akkori kormány felelőssége is vitathatatlan.

A magyar állam 2006 és 2010 közötti teljes szétesésének legtragikusabb példája volt, hogy a magyar hatóságok 13 hónapon keresztül tehetetlenül nézték, hogy rasszista sorozatgyilkosok megöltek 6 embert, miközben lövéseik és gyújtogatásaik összesen 55 embert veszélyeztettek.

Az állam felelősségét súlyosbítja, hogy az elkövetők egyike (Csontos István) mindvégig a katonai elhárítás ügynöke volt. Ezt a tényt azonban a korabeli katonai elhárítás elhallgatta a rasszista gyilkosságsorozat tetteseire vadászó rendőrség elől. Ráadásul a gyilkosságok egy részénél sofőrként közreműködő Csontos a sorozatgyilkosság időszakában, még az utolsó, a kislétai gyilkosság előtt találkozott tartótisztjével, aki – bár kifejezetten feladata lett volna információt gyűjteni a rasszista sorozatgyilkosságról – nem hozta szóba kettejük beszélgetésén ezt a témát. Ha mindez másképp alakul, legalább a 2009. augusztus elején meggyilkolt Balogh Mária megmenekülhetett volna.

Hogy a katonai elhárítás döbbenetes csődjéért konkrétan kit terhel a felelősség, máig nem tudjuk. Szintén nem derült ki annak az embernek a személyazonossága, aki a sorozatgyilkosság megkezdése előtt, 2008 márciusában (Kiss István, Kiss Árpád és Pető Zsolt mellett) negyedikként részt vett egy besenyszögi vadász és családja kirablásában (az biztos, hogy az illető nem Csontos István volt, ő később kapcsolódott be a banda működésébe) – részben ekkor kerültek a gyilkosok kezébe a később használt fegyverek.

Csorba Róbert és Robika, valamint a többi áldozat meggyilkolásában a legszörnyűbb természetesen az, hogy megtörténhetett – hogy akadtak gyáva, férfiatlan, gonosz emberek, akik kitervelték és végrehajtották ezt az ördögi gonosztettet. Akik apára és gyermekeire, asszonyokra, öregemberekre és gyerekekre vadásztak az égő házak fényénél az ország legnyomorultabb vidékein. De hogy mindez megtörténhetett, ahhoz kellett az is, hogy a magyar állam 2006 és 2010 között gyakorlatilag összeomoljon, és semmit ne tegyen saját polgárai megmentése érdekében.

Tíz évvel Csorba Róbert és kisfia gyáva, aljas és kegyetlen meggyilkolása után az ország mintha nem emlékezne a történtekre. Pedig Robika és édesapja meggyilkolása mindannyiunk vesztesége. Apáké, anyáké, gyerekeké. Mindenkié, akinek fontos Magyarország.

Olvasson tovább: