Kereső toggle

Jó a jóga?

Vélemények egy vita margójára

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Sokoldalú vita alakult ki a jóga megítéléséről Németh Sándornak a Hit Gyülekezete istentiszteletén elmondott szavai nyomán. Lapunk Ruff Tibor filozófus-teológust és Flaisz Endre filozófust, missziós-lelkészt (keretesben) kérdezte a téma kapcsán, valamint kíváncsiak voltunk arra is, miként értékelhető a jóga orvosi szempontból.

Egymásnak ellentmondó vélemények jelentek meg a jógavitában. Voltak, akik szerint csupán hatékony edzésformáról van szó, amiben felesleges bármilyen spirituális tartalmat keresni, ugyanakkor a 777 blogon megjelent vélemény szerint „a jóga történelmileg a hinduizmushoz kötődő spirituális gyakorlat”. Egészségvédelemről vagy vallásról szól a jóga?

Ruff Tibor: – A jóga hatásmechanizmusát három tényezőre vezethetjük vissza. Az egyik az izomnyújtás természetes stressz- és feszültségoldó hatása. A jóga eredeti környezetében azonban ezt is spirituális célból használták, a meditációs állapot elérése érdekében.

 

Ennél egyértelműbb az összefüggés a másik alapvető eszköz, a lélegzésszabályozás esetében. A lélegzés és a szellem közötti összefüggés mind a héber, mind a görög nyelvben egyértelmű. Az ősi nyelvekben ez az összefüggés általános. De még a magyarban is könnyű belátni a kettő közötti kapcsolatot, hiszen az ősi lél gyökből számos szavunk ered, többek között a lét, a lényeg csakúgy, mint lélegzet vagy a lélek. A jógában az eredeti formájában a ki- és belélegzés szabályozása egyértelműen a vallásgyakorlás része, amit többek között mantrázással – szavak, mondatok monoton, ritmikus ismételgetésével – értek el. A mantrázást amúgy minden sámánisztikus vallásban – a karib-szigeteki vudutól a szibériai sámánokon át az ősmagyar táltosokig – alkalmazzák a révület elérésére a lélegzés szabályozása által. A védikus vallásokat szintén idesorolhatjuk, amelyek egy magasan szervezett társadalomban összetett módon jelentek meg, de az alapjuk szintén a sámánizmus. A meditációs technikák más keleti kultúrákban is központi szerepet játszanak, ilyen például a tájcsi gyakorlatok vagy a zazen meditáció.

A jógát kipróbálók közül sokan egyáltalán nem érdeklődnek a keleti vallások iránt. Nincs jóga szellemi tartalom nélkül?

– R. T.: A szellem és a fizikai világ között éles határt húzó deista felfogás, illetve a materializmus alapján álló világnézetben ezt nehezebb meglátni, de bibliai értelemben minden olyan pszichotechnikát spirituális tevékenységnek lehet tekinteni, ami a lélegzést mesterségesen, tudatosan igyekszik befolyásolni, még akkor is, ha nem áll mögötte vallási meggyőződés. A modern embernek jószerint erre  semmi rálátása nincs, amint azt a most zajló vita is megmutatta.

Tiltja a Biblia a jógát?

– R. T.: Természetesen a jóga ezen a néven nem szerepel a Bibilában. Egyrészt azonban sokat mond az, hogy ezt a gyakorlatot a Szentírás sehol nem említi, pedig ha a neki tulajdonított pozitív hatásokkal rendelkezne, akkor biztosan ajánlaná. Másrészt viszont azt a tilalmat olvashatjuk a Bibliában, hogy „ne tudakozzál az ő isteneik felől, mondván: Miképpen tisztelik e nemzetek az ő isteneiket?” (5Mózes 12:30). Ez a tilalom eredetileg a kananeus népek vallásgyakorlatára vonatkozott, akik szintén animista, sámánisztikus technikákat használtak, de bibliai értelemben a spirituális célból végzett jógagyakorlatok és -technikák szintén idegen istenek imádásának számítanak, hiszen a hinduizmus és a buddhizmus bálványimádó vallások, a minden nemzetre (nem csak a zsidóságra) kötelező Újszövetség szerint pedig a keresztényeknek minden bálványimádáshoz kötődő dologtól tartózkodniuk kell (lásd Apostolok Cselekedetei 15:20), mert azok spirituálisan károsak (démonizálódást eredményeznek – 1Korinthus 10:20). Az, hogy ma a nyugati világban a legtöbben nem ilyen, hanem fizikai és egészségvédelmi céllal jógáznak, a hatásmechanizmusukat nem változtatja meg.

Hogyan nyílt meg a nyugati kultúra a keleti spiritualitás előtt?  

– R. T.: Európába a keleti ezotéria elsősorban a gyarmatosítás révén került be. Az alapjai azonban – nem a konkrét gyakorlatok, de a szemlélet – az ókori filozófusoknál is megjelentek Püthagorasztól kezdve, aki a zenét is meditatív célból használta, majd az ő nyomdokain is járó újplatonikusok az univerzummal való összeolvadásra, az énből való kilépésre törekedtek. Később ez bekerült a keresztény misztikába is, például Eckhart mester, Nicolaus Cusanus vagy később Jakob Böhme révén. Amikor Schopenhauer behozta a távol-keleti koncepciót, azt már előkészítette ez a középkorra visszanyúló, főként német misztikus hagyomány, illetve olyan német romantikus szerzők, mint például E.T.A. Hoffmann. Schopenhauer igazi újítása abban állt, hogy ő felismerte ennek a két szálnak az azonosságát és a távol-keleti koncepciót „importálta” a német romantikába.

„Szellemházak” és rituális tánc

 

Flaisz Endre filozófus lapunk kérdésére misszionárius lelkészként szerzett tapasztalatait elevenítette fel arról, milyen szerepet játszanak a távol-keleti kultúrá-ban a jógához hasonló mozgásformák.
 
Többször jártam a Távol-Keleten, ezen belül Kambodzsában is, ahol alaposan tanulmányoztam a világhírű angkori romvárost. Itt hatalmas területen hindu, majd a későbbi korokból buddhista romtemplomok találha-tóak. Ezeknek a falain láthatók apsara női táncosok. Ők az uralkodók körül táncoltak, és istenségek megnyilvánulásainak tartották őket. Különleges és bonyolult rituális mozdulataikat táncművészeti iskolákban rekonstruálták, majd ezek egy részéből jógamozdulatok is származtak. Ezek egyértelműen spirituális tartalmú mozgások, a céljuk az volt, hogy az embereket összekapcsolják a szellemvilággal. Egy-egy adott pozíció felvétele önmagában is rítus, és azok közül sokan, akik mélyen átadják magukat ezeknek a gyakorlatoknak, egy idő után szinte természetfeletti mozdulatok elvégzésére is képesek lesznek. Ezt láthatjuk a buddhista szerzetesek által kifejlesztett kungfu esetében is. Az ilyen mozdulatok gyakorlása során egyfajta természetfeletti erővel töltődnek fel az emberek.
A keleti vallásfilozófiában nem cél a test ápolása, mint a görög eredetű testkultúrában és sportban. A hinduizmus és a buddhizmus – amit az alapító, Buddha a hinduizmus reformjaként hirdetett meg – mozgatórugója minden vágy és kötődés legyőzése, így a szeretetének is. Azt keresik, hogyan lehet az emberben lévő vágyakat felszámolni, kiölni, miként tudnának ezek elhalni. A meditáció, és az ezzel kapcsolatos légzések ennek a célnak vannak alárendelve, az elmét igyekeznek letompítani, kiüresíteni ezzel, nem pedig az egészséges életmód szándékával születnek. Cél a feloldódás az „isteni mindenségben”, amit a hinduizmusban móksának, a buddhizmusban nirvánának neveznek.
A Távol-Keleten azt tapasztaltam, hogy persze vannak keményvonalas követői ezeknek a vallásoknak, de a nagy része már merő képmutatás. Mert mit lehet arra mondani, amikor a japánok által épített plázák mozgólépcsőin tízesével jönnek a narancssárgába öltözött buddhista szerzetesek, hogy a legújabb divatmárkákból válogassanak? A másik megfigyelésem, hogy azok az európaiak, akik a jóga spirituális „áldásait” akarják ellenőrizni, menjenek csak el és nézzék meg a nyomort és mélyszegénységet, amit az eredeti helyszíneken a buddhizmus és a hinduizmus létrehozott, és amiből a helyiek jelentős része már legszívesebben menekülne.
Az a fajta steril, letisztult buddhizmus, amit például Helmuth von Glasenapp Az öt világvallás című könyve bemutat, valójában nem létezik. Inkább helyi népi változatai vannak, babonás szokásokkal. Szinte minden ház udvarán egy lábon álló, madáretetőre emlékeztető „szellemházak” vannak, amelyekben Buddhát és Konfuciuszt ábrázoló szobrok mellett az ősök szellemeit is tisztelik, a sámánizmushoz hasonlóan. Mindez keveredik a materializmussal is, és ezekből áll össze a legtöbb keleti ember világnézete.

Olvasson tovább: