Kereső toggle

Tartósabb lesz-e a koreai béke, mint az iráni atomalku?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Milyen szerepe volt Donald Trumpnak A két Korea váratlan közeledésében? Miért kritizálja az elnök a 2015-ös iráni atomalkut, és képes lesz-e ennél jobb megállapodást kötni Kim Dzsong Unnal?

Túlzás nélkül világtörténelmi jelentőségű események színhelye volt múlt pénteken a két Korea határán fekvő Panmindzson, majd vasárnap a Damaszkuszhoz közel fekvő szíriai Hama. Panmindzsonban Mun Dzse In dél-koreai elnök fogadta Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt feltűnően szívélyesen, Hamában pedig – minden jel szerint – az izraeli légierő mért csapást a lábukat Szíriában megvető és ezzel a zsidó államhoz fenyegetően közel kerülő iráni erőkre.

Panmindzson a két Korea megbékélésének ígéretét, Hama pedig egy közvetlen izraeli–iráni háború rémét szimbolizálja. A két eseménynek van egy közös, sem Panmindzsonban, sem Hamában nem jelenlévő főszereplője: Donald Trump amerikai elnök. De vajon miért fordultak a két Korea vezetői (a külvilág számára váratlanul) a békekötés irányába, és miért sodródott a háború szélére ezzel szinte egy időben a Közel-Kelet? Mi volt az amerikai politika és személy szerint Trump szerepe a koreai fordulatban, és mi az Irán körüli fejleményekben? És ami a legfontosabb: mivel lehet a koreai rendezést tartósabbá tenni az iráni alku eredményeinél?

Megrökönyödést okozott a nyugati baloldalon Mun Dzse In dél-koreai elnök minapi megjegyzése, amely szerint a két Korea közötti közeledés előmozdításáért Nobel-békedíj járna Donald Trump amerikai elnöknek. Mun ezt elődje, a 2000-es, legelső észak-déli csúcstalálkozót tető alá hozó Kim De Dzsung özvegyének szavaira reagálva mondta, aki szerint a két Korea közötti közeledés előmozdításáért Mun Nobel-békedíjat érdemelne. Mun szerint viszont, akinek valójában járna az elismerés, az Trump, hiszen neki döntő szerepe volt a békefolyamat elindításában.

1993 óta, amikor is Phenjan kilépett az atomsorompó egyezményből, négy amerikai elnök fáradozott eredménytelenül – nemhogy a két Korea megbékítésén, de az északi atomprogram kordában tartásán is. Kiderült, hogy a világ hiába nézte hülyének az Észak-Koreát 2011 óta irányító, és az apja vezetői generációjához tartozó párt- és katonai vezetők jelentős részét kiirtó Kim Dzsong Unt: Phenjan atomprogramja közel negyedszázad után 2017 őszére célba ért; a kommunista rezsim képessé vált nem csupán atomfegyver, de az annak célba juttatására szolgáló ballisztikus rakéta előállítására is.

Ebből a pozícióból váltott hangnemet Kim Dzsong Un déli szomszédjával és az Egyesült Államokkal szemben. Nemhogy néhány éve, de még tavaly ősszel is elképzelhetetlen események követték egymást január elseje óta a Koreai-félszigeten, amióta Kim Dzsong Un újévi beszédében egyfelől biztosította az Egyesült Államokat, hogy az íróasztalán mindig a keze ügyében van a nukleáris tölteteit Amerikáig eljuttatni képes rakétáinak indítógombja, másfelől viszont – és ez volt az új elem – azt is mondta, hogy országának érdeke a dél-koreai téli olimpia sikere, egyben bejelentette: Phenjan elküldi sportolóit a pjongcsangi játékokra.

Az északi sportolók valóban részt vettek a pjongcsangi olimpián, méghozzá déli honfitársaikkal közös zászló alatt. Ráadásul magas rangú delegáció kísérte őket Kim Jo Dzsong, Kim Dzsong Un húga részvételével (a delegáció formális vezetője Kim Jong Nam, Észak-Korea 90 éves névleges államfője volt), majd a Phenjanba visszatérő delegáció tagjait maga Kim Dzsong Un fogadta, hogy aztán alig két hónappal később ő legyen az első északi vezető, aki 1953, a koreai háború tűzszünettel történt berekesztése óta déli területre tegye be a lábát.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: