Kereső toggle

A Trump-doktrína esélyei

A barátok újra barátok, az ellenségek pedig ellenségek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az atomalku amerikai felmondása Trump hívei szerint egy jobb megállapodás előtt nyitotta meg az ajtót, a kritikusok szerint azonban éppen a javítás lehetősége úszott el végleg. Caroline Glick izraeli publicista szerint mindketten tévednek. Elemzése a Breitbart Jerusalem oldalán jelent meg, ennek összefoglalóját ismertetjük.

A probléma az, hogy egyikük sem látja a lényeget. Az egymást követő amerikai kormányok már húsz éve bajlódnak Iránnal a nukleáris programja miatt. Amióta a probléma először felmerült a Fehér Házban – Bill Clinton idején –, mindig is két megoldás látszott életképesnek.

Az első opció az iráni rezsim megdöntése. Az Egyesült Államok úgy tudja előmozdítani Teherán pénzügyi és politikai összeomlását, ha bénító gazdasági szankciókat alkalmaz vele szemben, és ha proaktívan támogatja a teokrácia elnyomó vezetői ellen lázadó iráni lakosságot.

A másik opció megsemmisíteni Irán nukleáris létesítményeit és kapacitását célzott, titkos és nyílt katonai akciókkal.

E két járható út mellett ugyanakkor az amerikai döntéshozók – élükön Barack Obamával – az évek során két további, utópisztikus opciót is kitaláltak. Obama és tanácsadói úgy láttatták, hogy iráni nukleáris tárgyalásaik tétje az, hogy e két opció közül melyik fog megvalósulni.

Az első lehetőség – állították – a totális háború Iránnal. Eszerint az Egyesült Államok hadserege megszállná Iránt – ahhoz hasonlóan, ahogyan az amerikaiak 2003-ban Irakot megszállták. Egy nagyszabású háború keretében Washington megdöntené az iráni kormányt, és erővel akadályozná meg Teherán nukleáris törekvéseit.

A másik lehetőség – vázolták fel –, ha megegyezünk Iránnal, és e megállapodás keretében Teherán önként lemond nukleáris programjáról, gazdasági előnyökért cserébe. No, meg azért, hogy a nemzetközi közösség szemet hunyjon Irán egyéb problémás tevékenységei fölött (ami a terrorizmus és a regionális agresszió finanszírozása, illetve a nukleáris töltetet is hordozni képes ballisztikus rakéták kifejlesztése).

Trump azonban azzal, hogy felmondta az iráni atomegyezményt, és ismét hatályba léptette a gazdasági szankciókat Iránnal szemben, felélesztette mindkét realista opciót, amelyeken keresztül megakadályozható az iráni atombomba megvalósulása. A szankciók, amelyeket Trump – a beszédét követően – azonnal életbe léptetett, a pénzügyi csatornák elzárásával az iráni rezsim destabilizációját fogják elősegíteni.

A gazdasági szankciók kettős hatást fejtenek ki. Először is, Irán alacsonyabb hatékonysággal lesz képes szponzorálni a terrorizmust és folytatni agresszív regionális politikáját Jemenben, Irakban, Szíriában, Gázában, Afganisztánban és más helyeken. Másodszor pedig, az iráni gazdaságot sújtó szankciók újraaktiválásával az Egyesült Államok az iráni rezsim stabilitását is célba veszi.

Trump lépése nem csak azért volt hasznos, mert pozitívan hatott arra, hogy az USA a tényleges lehetőségek közül választva tudja kezelni Irán nukleáris programját. Az amerikai elnök bejelentése két további eredményt is elért.

Először is, hatalmas lépés volt a demokratikus erőegyensúly helyreállítása irányába, belföldön.

Az Egyesült Államok alkotmánya ugyanis kötelezi az elnököt arra, hogy a nemzetközi egyezményeket a szenátus elé kell terjesztenie, és azok csak egy kétharmados többség esetén léphetnek életbe. Az egyezmények a tágabb definícióban minden olyan „jelentős külpolitikai kezdeményezések”, amelyek Amerikát más nemzetekhez kötik. Az iráni atomegyezmény kétségkívül megfelel a „jelentős külpolitikai kezdeményezés” meghatározásnak. Ez ugyanis egy radikális eltérést jelentett Washington 70 éve érvényben levő atomsorompó-politikájától.

Irán azóta többször is kifejezte megvetését az Egyesült Államok felé – amikor provokatívan viselkedett az amerikai haditengerészet repülőgépeivel a Hormuzi-szorosban, illetve amikor a szankciók feloldása révén felszabadult pénzt nyíltan a terrorizmus támogatására és agresszív tevékenységének a fokozására használta fel a régióban.

Azzal, hogy olyan megállapodást kötött az irániakkal, amelynek következtében ők mindent megkaptak, Amerika pedig semmit, Obama veszélybe sodorta az Egyesült Államok arab szövetségeseit és Izraelt is.

Amikor Trump felmondta az iráni egyezményt, és ismét bevezette a megállapodás idejére felfüggesztett szankciókat Teheránnal szemben, akkor az USA barátainak és ellenségeinek, egyaránt üzent: Amerika újra szuperhatalomként viselkedik.

Az Egyesült Államok ismét ellensége az ellenségeinek, és barátja a szövetségeseinek. Amikor Trump azt mondja, hogy Iránnak „súlyos következményekkel” kell szembenéznie, akkor az irániak jól teszik, ha komolyan veszik. Nem úgy, ahogyan Obamát, akit sohasem vettek komolyan, amikor olyan semmitmondó nyilatkozatokat tett, hogy „minden eshetőséget megfontolunk”.

Trump számos kritikusa azt hangoztatja a médiában, hogy az amerikai elnök döntésének az az üzenete, hogy az Egyesült Államokban nem lehet megbízni, amikor ígér valamit a világ nemzeteinek. De az üzenet, amelyet küldött – és amelyet, úgy tűnik, hogy Észak-Korea is meghallott – az volt, hogy az Egyesült Államok a jövőben már nem fog fenntartani olyan nemzetközi egyezményeket, amelyek sértik az érdekeit.

Az egyezmény, amelyet az USA készül megkötni Észak-Koreával, nem olyan engedékeny megállapodás lesz, mint amilyen Obama atomalkuja vagy Bill Clinton 1994-es nukleáris megegyezése volt Phenjannal. Amikor Trump azt mondja, hogy csak olyan megállapodást tud elképzelni Észak-Koreával, amelynek során Phenjan felszámolja nukleáris arzenálját, akkor az észak-koreaiak – látva azt, hogy Trump az iráni atomalkuból is ki mert hátrálni – tudni fogják, hogy nem bölcs dolog kételkedni az amerikai elnök szavainak a súlyában.

Az a tény, hogy Mike Pompeo külügyminiszter a Phenjan által fogvatartott három amerikai állampolgárral tért haza, bizonyítja, hogy Észak-Korea komolyan veszi Trumpot.

Trump bejelentése tehát, miszerint az Egyesült Államok felmondja az iráni atomegyezményt, igazi mesterfogás volt. Zseniális volt, de nem azért, mert egy újabb diplomáciai kezdeményezésnek jelölte ki az útját. Briliáns volt, mert egyetlen húzással vetett véget annak az illúziónak, hogy lehetséges egy olyan atomfegyver-korlátozó egyezmény Iránnal, amely előmozdítja Teherán nukleáris törekvéseit.

Trump – ezzel egyidejűleg – megerősítette Amerika reális lehetőségeit, amelyek segítségével Washington ténylegesen megakadályozhatja Teheránt abban, hogy atomfegyverhez jusson, és helyreállította az Egyesült Államok hitelességét is mind ellenségei, mind barátai előtt.

 

Olvasson tovább: