Kereső toggle

Magyarország élni akar!

Magyary Ferenc ünnepi publicisztikája

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mit kíván a magyar nemzet? – tesszük fel újra és újra, évről évre a kérdést Petőfiékkel, és ha – Adyval szólva – az ország neve napja augusztus 20-a, Szent István ünnepe, akkor a születésnapja március 15-e, illetve a nemzeti újjászületés napja. Mert egy 950 éve hazájában megállapodott nemzet kinyilvánította akaratát, hogy élni akar. Élni az új korszakban, új formában, nemzetként, magyarként.

„Ujjait a kor ütőerére tevé, és megértette annak lüktetéseit, és ezért, egyenesen ezért tartom őt a legnagyobb magyarnak” – mondta Kossuth Széchenyiről. A 1848-as forradalom és szabadságharc legnagyobb üzenete az volt, hogy felállt egy nemzedék, amely megértette, hogy mi az aktuális üzenet a magyar nemzet fennmaradása és továbbélése szempontjából. És ahogy Kossuth Széchenyit a legnagyobb magyarnak nevezte, úgy Kossuthot kortársai a magyarok Mózesének, ezzel Magyarország akkori helyzetét Izrael népének Egyiptomból való kivonulásához hasonlítva.

Pátoszos hang, azt hiszem, jól illik egy ’48-as megemlékezéshez, de eltávolíthat a mai valóság felfogásától és megértésétől. Pedig a történelmi analógia önkéntelenül is kívánkozik: a bécsi kamarillapolitika, amely teljesen elszakadt a magyar érdek felfogásától és megértésétől, nem volt képes Magyarország és a nemzet érdekeinek megfelelő képviseletére és érvényesítésére. Ez vezetett végül a szabadságharchoz, amely ugyan elbukott az európai nagyhatalmi erők szövetsége következtében, de később alapvetően hozzájárult a nemzeti törekvések nagyobb részének megvalósulásához. A reformkor nemzeti és polgári törekvései végül is beilleszkedtek egy szélesebb európai folyamatba, amely a ’48-as forradalmakban nyilvánult meg, amely szabad nemzeteket és szabad nemzetekből álló Európát célozott meg.

Bessenyei György Magyarság című röpirata indította el azt a nyelvi, kulturális megújulást, amely biztosította a magyar kultúra fennmaradását. Később a reformkori politikai változások lehetővé tették, hogy senki ne érezze magát idegennek magyarként a hazájában, és a nemzetiségek is részesedjenek azokból a jogokból, amelyek a magyar nemzet tagjaivá teszik őket. A vallásszabadság – mint a legalapvetőbb polgári szabadságjog – megteremtése pedig a legteljesebb szabadságot biztosította, mert semmilyen szabadság nem ér semmit, ha a lelkiismeret rab. A tulajdonszerzés és vállalkozás szabadsága pedig az egyéni érdeket szolgálja, és gazdasági fellendülést. A képviseleti országgyűlés pedig biztosította, hogy ne e nemzet tagjainak érdekei ellen történjen a politizálás. Ez volt az a magyar nemzeti újjászületés, amelyet március 15-éhez, a forradalom és szabadságharc születésnapjához kötünk.

***

Mi már egy olyan hazát örököltünk, ahol az alapvető nemzeti célok megvalósultak. (Nem olyan rég, hogy ne emlékeznénk rá, egy olyan rendszer volt, amikor egy távoli, idegen központból hoztak olyan döntéseket, amelyek az egész országban belső, lelkiismereti háborgást szítottak, például a csehszlovákiai bevonulás, és olyan szövetségbe kényszerítettek, amelynek soha nem akartunk tagjai lenni, és olyan gazdasági társulásokba, amelyeknek senki nem látta értelmét.) Van-e még ezen túl is értelmes nemzeti cél? A globális világhatalmak és globális gazdasági társaságok uralta világban érdemes-e ragaszkodni nemzeti szuverenitásunkhoz? A nemzeti létnek van-e önmagán túlmutató haszna, vagy pusztán egy önmagában való érték? Nem képeznek-e akadályokat a nemzeti keretek a „nagy, humánus” célok megvalósításában? Magyarország ma a nemzeti alapú politika mellett tette le a voksát: nem jelent-e nekünk ez hátrányt a világ többi részéhez képest? Nem jelent-e elszigetelődést? Vagyis van-e aktuális üzenete március 15-ének, vagy ez is inkább egy múzeumba elzárandó darab?

Nézzük tehát a mostani helyzetet, hogy meg tudjuk vizsgálni a jelenlegi nemzeti politika érvényességét. A mai magyar gazdaságpolitika abból a felismerésből indul ki, hogy a sok külföldi hátterű cég következménye az erős tőkekiáramlás. A hazai hátterű cégek megerősödése az egész ország gazdasági pozícióit erősíti, pontosan nem az elszigetelődést, hanem az erősebb magyar nemzetközi jelenlétet. Az is előny, ha a gazdaságpolitikai döntések hazai érdekek alapján történnek, nem egy külső logika vagy érvrendszer alapján, ami ’89 után, sajnos, többször hozott létre gazdasági krízist. Ennek a hazai érdekeken alapuló politizálásnak alapja az a stabilabb gazdasági helyzet, ami elősegíti a családok működését.

Magyarországon a családpolitika elsődleges prioritású, és a valódi családok megerősítését célozza erős szociálpolitikai eszközökkel, míg a nemzetközi szervezetek inkább egy szűk ideológia (gender) elterjedését igyekeznek elősegíteni családpolitikai szinten is. Ez pedig azért van, mert a nemzeti keretek a mai napig még mindig biztosítják a demokratikus kontrollt, míg a nagy globális hatalmi centrumok egy kis, ellenőrizhetetlen hátterű csoport terveit hajtják végre.

Ugyanez érvényesül az emberi jogok területén is: újonnan kitalált nemi identitások sosem volt jogainak a biztosítását arra használják a globalista politikai hatalmak, hogy a klasszikus, természetes létezésből fakadó, alapvető emberi jogokat korlátozzák. Azt látjuk, hogy mára már az alapvető emberi jogok – vallásszabadság, család jogai, szólásszabadság – védelme a klasszikus polgári jogokat biztosító nemzeti szuverenitáson nyugvó államokban történik meg.

***

Azt látjuk, hogy a globális világhatalmak politikai laboratóriumaiban különféle, szándékaiban és céljaiban meghatározhatatlan tervek fakadnak, amelynek a nemzetek puszta végrahajtójukul tekintetnek. Ezzel szemben a nemzeti szuverenitású politika elgondolásai a hazai létkereteken belül fogannak és hajtódnak végre. A migráció elősegítése immár globálisan felvállalt politikai cél, ami viszont az érintett országokban a kulturális, vallási, polgári jogok, helyi közösségek kapcsolatrendszeri kohéziójának szétverésével jár. Ezzel szemben a védekezést csak olyan kormányok vállalták fel, akik saját választópolgáraik felé megteremtették a helyi társadalom és közösségek védelmét.

Más területeken azt látjuk, hogy globális világcégek törekvései már-már a politikai rendszerek átalakításáig hatnak. Egykor polgári forradalmak törtek ki a monopóliumok ellen. Ma annyiban veszélyesebb a helyzet, hogy ezek a monopóliumok világnézetileg meghatározó cégek kezében vannak – mint például a Facebook, Google, egyéb ideológiaialag elkötelezett gazdasági társaságok –, amelyek a saját területükön jogsértő gyakorlatokat honosítanak meg, és egyértelmű igényük van a politikai szférára gyakorolt nyomásgyakorlásra, akár civilként megjelenített politikai célú szervezetek támogatásával.

Ezek a tendenciák világszerte komoly veszélyt jelentenek a vallásszabadságra is. Az egyházak helyzete fokmérője a vallásszabadság megvalósulásának. Ezek a globalista tendenciák baloldali újmarxista előítéletek társadalomba ültetésével, keresztényellenes közeg kialakításával a vallásszabadságra veszélyes tendenciákat is hordoznak – sokszor a rájuk meglepően jellemző iszlám szimpátiával együtt. Ilyen közegben különösen felértékelődik egy, az egyháztól elválasztott, de a kereszténységet értékelő, jóindulatú, konzervatív állam.

Egészében tekintve: a nemzet olyan közösség, ahol a közös származás, közös múlt, közös kultúra, vallási közeg biztosítja az együttélés keretét. Ez a testvéri közösség a plurális politikai lehetőségek révén biztosítja az itt élők legjobb boldogulását. Úgyhogy a haza egyben egy nagy közös álom, de az itt élő közösség legkedvezőbb együttélésének biztosítéka is, amely ugyanakkor a legjobb lehetőség az optimális fejlődés eléréséhez.

A történelmi tapasztalat is arról szól, hogy nemzetünk felvirágzása olyan időszakokra esett, amikor az ország erkölcsi stabilitása, belső egysége, szabadsága (azon belül a vallásszabadság) olyan volt, amely nem zavarta az Istentől való függést. (Károli Gáspár, a bibliafordító Két könyv című műve is ennek a tapasztalatnak a felismeréséről szól.) Az a tapasztalat, hogy ha a nemzet megtalálta a stabil alappontokat, akkor biztosítva volt a fejlődési lehetőség a szellemi, gazdasági, kulturális környezet számára. Történelmünk olyan üzenetet hordoz, hogy érdemes megvédenünk szabadságunkat, nyelvünket, hitünket, kultúránkat, akár két pogány között is.

A klasszikus reformkori nemzetfelfogás célja egy olyan magyar nemzet volt, amelyik sikerrel száll be a nemzetek közötti versenybe politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális szinten. A siker útja egyértelműen nem az önfeladás, hanem a bátor kilépés saját identitásunk alapján. ’48 üzenetét mi sem tudjuk jobban megfogalmazni, mint még Kossuthék előtt Rákócziék: Cum Deo pro Patria et Libertate! – Istennel a hazáért és a szabadságért!

Olvasson tovább: