Kereső toggle

Magánvádak, közszereplők

Vélemény a hazai kampánybotrányokról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az első múlt szerdán robbant: a 24.hu nyilvánosságra hozta azt a jelentést, amely szerint komoly szabálytalanságokat talált az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert közbeszerzésekben. Ebben az időszakban az Elios többek között Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak volt a cége, aki 2015 végén vált meg a vállalattól (melyben 2009-től volt tulajdonos).

Az Elios az atv.hu érdeklődésére úgy reagált az állításokra, hogy a cég „minden megbízása során a jogszabályi előírásoknak megfelelően, magas szakmai színvonalon teljesített. A társaságot érintő bármilyen hivatalos megkeresés, vizsgálat során a hatóságokkal maximálisan együttműködtünk, a vizsgálatok lefolytatását elősegítettük. Az esetleges további hivatalos eljárások során is maximálisan rendelkezésre állunk, azonban a politikai indíttatású megkereséseket, sajtóhíreket a fentieken túlmenően nem kívánjuk kommentálni”.

A hétvégén a Bors című bulvárlap vádolta meg azzal Juhász Pétert, az Együtt elnökét, hogy tettlegesen bántalmazta és napokra egy lakásba zárta egykori élettársát. Az Együtt elnöke állítja, ebből egy szó sem igaz. „A valóság az, hogy volt élettársam a gyerekeim elhelyezésével és láthatásával kapcsolatban pert indított ellenem, próbál elidegeníteni a gyerekeimtől. Nem vagyok bántalmazó, nem igazak a lejárató cikkben felhozott állítások. Egy személyes jogvitából csinálnak most politikai célú lejáratást ellenem, és vádolnak közben hazugságokkal” – írta (azóta törölt) posztjában Juhász Péter, aki a héten megegyezett volt élettársával, hogy tartózkodnak magánéleti vitáik nyilvánosság előtti lebonyolításától.

Kettős mérce itt és ott

A két botrány természete merőben különbözik, a reakciók azonban – legalábbis az első napokban – sokkolóan hasonlóak voltak. És közös bennük az is, hogy – függetlenül a konkrét vádak valóságtartalmától – valódi botrányokról van szó. Elios-ügyben (bármi legyen az itthoni nyomozás eredménye) a magyar adófizetők minden jel szerint 13 milliárd forintot buknak el a pályázatok szabálytalan lebonyolítása miatt; Juhász-ügyben pedig (szintén függetlenül a pártelnök elleni konkrét vádak valóságtartalmától) joggal vetődik fel a kérdés: alkalmas-e élvonalbeli politikusnak, akinek magánéletét dulakodásig fajuló veszekedések terhelték a közelmúltban?

Ám annak ellenére, hogy az ügyek valódiak, a nyilvánosságban mindez nem jelenik meg egyértelműen.

A jobboldali sajtóban a mai napig nincs Tiborcz-ügy: ha Elios-ügy van is, akkor azt a kormánypárti média igyekszik egykori gazdájához, Simicska Lajoshoz kötni. Az Orbán Viktorral 2015-ig kötelékben repülő oligarcha cége, a Közgép 2013-ig valóban többségi tulajdonos volt az Eliosban. Az is tény ugyanakkor, hogy arra az időszakra, amely során a Közgépnek tulajdona volt az Eliosban, három, míg Tiborcz István Elios-beli pályafutása idejére harmincöt, olyan közbeszerzés esett, amit az OLAF szabálytalannak minősített. Ráadásul a Közgép 0, míg Tiborcz 471 millió forintnyi osztalékot vett ki a cégből – így aztán végképp érthetetlen az Elios szédítő pályafutását hódmezővásárhelyi polgármesterként megalapozó Lázár János védekezése, amely szerint a szabálytalan közbeszerzések miatt visszafizetendő uniós támogatásokat a Közgépen fogják behajtani.

Természetesen az ártatlanság vélelme az Elios-ügy érintettjeit is megilleti – ám ez nem jelenti azt, hogy vaknak és süketnek kellene lennünk. Abszurd, hogy a nyilvánosság egyik feléből tájékozódó honfitársaink nem tudnak róla, hogy a miniszterelnök közeli családtagja ilyen súlyos ügy érintettje; és ennek súlyát nem csökkenti, hanem növeli, hogy Simicska Lajos és Lázár János neve is felbukkan az ügyben.

Ahogy a jobboldali médiában nem létezett Tiborcz-ügy, úgy a baloldali sajtóban napokig nem volt Juhász-ügy. Az Index volt az első balliberális orgánum, amely – közel kétnapos késéssel, miután Juhász elismerte nekik, hogy dulakodott volt élettársával – beszámolt az ügyről. Újabb egy nap elteltével a HVG és a 24.hu is beszámolt a botrány egyes fejleményeiről, ám aki arra számított, hogy sorra kiállnak a nyilvánosság elé az ősszel Marton Lászlóval szemben (joggal) falanxban felvonuló jogvédők, azoknak csalódniuk kellett.

Most valahogy nem hangzottak el a nyilvánosságban olyan mondatok, amelyek arról szóltak volna, hogy a nők elleni erőszak legcsekélyebb gyanúja esetén a férfiaknak egy dolguk van, leülni és végighallgatni a nőket. Nem születtek ellentmondást nem tűrő petíciók sem az erőszak / zaklatás gyanújába került / kevert közszereplő életfogytig tartó száműzetését követelve a nyilvánosságból. Pedig Juhász Péter közszereplőmivoltát nehéz lenne vitatni, és az ellene felhozott vádak – amelyek éppúgy nem bizonyítottak, mint a Tiborcz Istvánnal szembeniek – lényegesen súlyosabbak, mint azok, amelyek miatt ősszel Marton Lászlót elsodorta a közvélemény jogos felháborodása.

Érdekes-e az időzítés?

Mind Tiborcz-, mind Juhász-ügyben komoly (vagy annak szánt) érv a botrányt bagatellizálók kezében, hogy a két (egyébként többéves) ügy épp a választási kampányban került nyilvánosságra. De vajon ez probléma?

Kétségtelen, hogy mivel mindkét ügy érintettjei közszereplők, a botrányok befolyásolhatják az áprilisi választás kimenetelét. De ez a demokratikus politikai verseny normális velejárója. Vagy úgy gondolja Tiborcz István, hogy lehet csak addig közszereplő, ameddig kiveszi a jórészt önkormányzati megrendelésekből felvirágoztatott cégéből a több százmilliós osztalékot, de azonnal magánemberré válik, amint a nyilvánosság értesül róla, hogy milyen pályázatoknak köszönheti sikerét az Elios? Netán Juhász Péter azt hiszi, hogy közügy (és egyben a NER-elit dőzsölésének penetráns bizonyítéka), hogy Rogán Antal és családja süteményt fogyaszt (!) egy bécsi (!!) cukrászdában (!!!), ám az szigorúan az ő magánszférájának része, hogy milyen vádakkal illeti őt volt élettársa a kettejük közötti gyermekelhelyezési perben?

A politikusokat vagy politikaközeli közszereplőket érintő ügyek értelemszerűen nagyobb valószínűséggel kerülnek elő választási kampányban, mint azon kívül. Természetes, hogy Orbán Viktor politikai ellenfelei (akiknek az utóbbi évtizedben olyan túl sok sikerélményük nem volt, és ha így marad minden, jó ideig nem is nagyon lesz) megkísérlik kihasználni az Elios-ügyet a kormányfő és pártja most megingathatatlannak látszó fölényének csökkentésére; mint ahogy az is magától értetődő, hogy az Együtt ellenfelei és Juhász Péter (szép számú) személyes ellenségei mindent megtesznek a politikus magánéleti botrányának kihasználása érdekében. De ezen miért csodálkozunk?

Vajon nem a világ legtermészetesebb dolga, hogy a közvélemény kíváncsi nemcsak a politikusok, de közeli hozzátartozóik anyagi gyarapodásának hátterére is? És azzal mi a probléma, hogy a nyilvánosságot érdekli, hogyan bánik egy közszereplő a családjával, és nem éri be azzal az esetek többségében idealizált képpel, amit a politikus kialakít magáról?

Fontos hangsúlyozni: mindez nem jelenti azt, hogy akár egyik, akár másik ügyben állást kellene foglalnunk a hírbe hozott közszereplők bűnösségéről vagy ártatlanságáról. Mindegyiküknek módja van elégtételt venni, ha megrágalmazták őket. Ám eleve „nem közügynek” nyilvánítani a körülöttük kialakult botrányt, és úgy beállítani a helyzetet, mintha az Elios szédítő sikersztoriján vagy Juhász Péter családi drámáján a közvélemény számára nem lenne látnivaló, finoman fogalmazva is visszás.

Azt javaslom: ahelyett, hogy csatlakozunk a botrányok időzítésén szörnyülködő jobb- és baloldali kórusokhoz, örüljünk annak, hogy ezek az ügyek nem maradnak titokban. Mi haszna lenne a választási kampánynak, vagy általában a demokratikus versenynek, ha a közszereplőknek nem kellene félniük attól, hogy bármilyen természetű zűrös vagy éppen piszkos ügyeik napvilágra kerülnek? Kevés annál veszélyesebb dolog van ugyanis a szabadságunkra nézve, mint egy olyan politikus vagy közszereplő, akinek nem kell lelepleződéstől tartania.

Olvasson tovább: