Marx forradalmi lelkesedésében nem vette figyelembe az alsóbb néprétegeknek a felsőbb osztályokba való törekvését, és nem tudatosult – talán a maga korában nem is tudatosulhatott – benne annak a lehetősége, hogy a leghangosabb elégedetlenkedőknek mindig ki lehet nyitni egy csapóajtót, amelyen keresztül bejuthatnak a kiváltságosok közé, s ez elejét veheti a lázongásnak. Ami ugyan nem fordul elő gyakrabban, mint a szerencsejátékok életformaváltáshoz szükséges mértékű nyereménye. De mivel tagadhatatlanul megtörténik, elegendő alapot nyújt arra, hogy a modern társadalom individualizálódott tagjai kétségbeesésükben tömegesen kapkodjanak a szerencsés véletlen tünékeny lidércei után.
Az önzetlen áldozatvállalás letűnt hőskorszaka nem tér vissza, amikor puritán népvezérek álltak az elégedetlen tömegek élére. Az emberek már nem a társadalmat akarják megváltoztatni, hanem a saját életüket. Ha kevés van, többet akarnak, ha többjük van, még többet. Nemes célokra hivatkoznak, de ezt azért nem kell feltétlenül elhinni nekik. A történelemben a szabadság harcias szószólóiból, ha hatalomra kerültek, nemegyszer kényelmes despoták lettek. Nietzsche szerint ez azért van, mert szívük mélyén soha nem is akartak egyebet.
Demokratikus dinasztiák?
2016. 12. 16. (XX/50)
