Kereső toggle

A budai várnak semmi köze a magyarokhoz

Hogyan súroljuk fel az őrület határát?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A törökök által épített fürdők, mecsetek és a Gül Baba utca elnevezése is bizonyítják, hogy a megszálló magyaroknak semmi közük Budához, különös tekintettel a Rózsadombra, mely még nevét is a Gül Baba által ültetett rózsakertről kapta. A római katolikus egyháznak nincs köze a vatikáni Szent Péter-bazilikához, mely az olaszoké; a muszlimoknak nincs közük Mekkához, a hinduknak a Gangeszhez. El a kezekkel, székelyek, Székelyudvarhelytől, hiszen az mindig is román város volt; a holokauszt soha nem történt meg; a világörökség védelmezői pedig szavazzák meg, hogy a Moszkvát megszálló oroszok azonnal fejezzék be a Kreml és a Blazsennij-székesegyház környékén folyó útfelújításokat, melyekkel valójában megsemmisíteni igyekeznek annak bizonyítékait, hogy Moszkva kezdettől fogva az Észak-Amerikában őslakos kelták és angolszászok szent helye volt. És talán még a Fradi B-középnek is igaza van, amikor azt énelklik kórusban: „Borneó és Celebesz magyar volt és magyar lesz…”

Körülbelül ilyesmi következik az UNESCO elmebetegséggel – a túloldalról – határos nyilatkozatából, melynek hátterében az a meggyőződés áll, hogy Izraelnek és a zsidó népnek nincs köze a jeruzsálemi Templom-hegyhez. Ez nemcsak hitbeli kérdés, amely a teljes Szentírás történelmi hitelességét megtagadja, hanem történelmi és régészeti tények tömegének lesöprése is az asztalról egyetlen mozdulattal, vagyis nemcsak a hívők, hanem minden józan ember arcul köpése is – tehát az egész emberiség közügye is.

A jeruzsálemi Templom-hegy immár háromezer éve a zsidó vallás legszentebb helye, ahol azóta soha, egyetlen pillanatra sem szűnt meg a zsidó jelenlét, még akkor sem, amikor ez az ott lévő zsidók számára a megszálló birodalmak általi halált jelentette. Erről az egész világon a legszentebbként és legnagyobb hatásúként ismert könyv, a Biblia mellett több ezer régészeti tény, valamint az ókor óta született – nem csak zsidó – történelmi feljegyzések is tanúskodnak. Ha olyat lehet állítani, mint amit az UNESCO állít, akkor már mindent lehet állítani ezen a földön.

A Bibliából tudjuk – és ezt semmilyen történelmi forrás soha nem cáfolta meg –, hogy a jeruzsálemi Templom-hegy azonos azzal a Mórijja-heggyel, amelyen Ábrahám, a zsidó és az arab nép vér szerinti ősatyja, valamint minden keresztény hívő szellemi ősatyja megkötözve az oltárra tette saját szeretett fiát, Izsákot (Jichák), a zsidó nép ősatyját, hogy feláldozza az egyetlen Istennek, akiben elsőként ő kezdett hinni az emberiség történelmében, ám Isten megakadályozta őt ebben a tettében (Mózes 1. könyve 22:2 és Krónikák 2. könyve 3:1).

Az ekkor még vélhetően jebúsziak által lakott város falán kívül elhelyezkedő hegycsúcs tetején lévő beépítetlen területet később szérűként használták. Ez azért fontos információ, mert ebből tudható, hogy a hegytetőn kopasz sziklafelületnek kellett lennie, ugyanis a szérű a cséplés helye volt: a learatott kalászos gabonát itt terítették szét, majd ökröket ráhajtva vagy cséplőhengert gurítva törték szét a kalászokat, hogy a magot kipergessék. Ezt csak sík kőfelületen lehetett végrehajtani, különben a gabona benyomódott volna a földbe, s így a sárból kellett volna utána kivakarni. Az ókori közel-keleti mezőgazdaságban a cséplést a „szórás” művelete követte: a mag–pelyva-keveréket a megfelelő erejű szél feltámadása után addig dobálták a szórólapáttal fel-fel a levegőbe, amíg a szél a kisebb fajsúlyú pelyvát mind kifújta, amely a szérű mellett gyűlt így össze, a magvak pedig súlyuknál fogva visszahulltak a kőfelületre, ahonnan aztán összetakarították.

A hegytetőkön gyakran található ilyen nagyobb, kopasz, vízszintes kőfelület, mert az eső lemossa a megkötetlen földet, valamint a szóráshoz szükséges egyenletes szélre is itt lehet leginkább számítani. A mai Templom-hegy csúcsán álló, híres aranykupolás épület – melyet a muszlim Omár kalifa több ezer évvel később eredeti szándéka szerint a zsidók, a keresztények és a muszlimok számára közös imahelyül építtetett, éppen Ábrahám tettének emlékére –, a Szikladóm ezt a lapos, kopasz sziklát őrzi.

Sámuel 2. könyvének 24. és a Krónikák 1. könyve 21. fejezetének tanúsága szerint i. e. 1000 körül, Dávid, izraeli király idejében a még mindig Jeruzsálem városfalain kívül álló terület a jebúszi származású Ornán (Aravna) tulajdonában állt, aki azt szérűként használta. Ez azért lényeges, mert így tudható, hogy az országot i. e. 1400 körül elfoglaló izraeliek meghagyták jebúszi tulajdonban. Isten parancsára Dávid király nem erőszakos úton foglalta el, hanem rendes, piaci árán vásárolta meg Ornántól, jóllehet az először ingyen felajánlotta azt neki, amit azonban Dávid nem fogadott el.

Ez volt mindmáig a történelemben az utolsó eset, amikor a Templom-hegy erőszakmentesen, békésen, egy szabad és becsületes adásvétel keretében váltott gazdát, és ment át a Júda törzséből származó Dávid magántulajdonába. Ez egy jogi tény, amelyet egyetlen írásos vagy régészeti bizonyíték sem cáfol azóta sem, viszont két bibliai tanúságtétel is megerősít azokból az időkből, amikor az ezt bizonyító adásvételi szerződés még létezett. Így jogszerűen gondolkodó ember nem vonhatja kétségbe, hogy a terület mindmáig a zsidó Dávid leszármazottainak – akik közé például Jézus Krisztus is tartozott – jogos öröksége, magántulajdona.

Dávid fiának, Salamonnak örökítette tovább ezt a magánterületet, aki a lapos kősziklát alapként felhasználva felépítette itt a zsidó vallás egyetlen Templomát, Szentélyét. Fontos ugyanis tudni, hogy bár a magyar zsidóság – keresztény szóhasználatot átvéve, egyedi módon – gyakran nevezi a zsinagógákat „templom”-nak, a judaizmus szerint az egyetlen kőépület, amelyben az egyetlen Isten jelenléte, a S’chíná („lakozás”, „ottlét”, „jelenlét”) valaha is lakott vagy valaha is lakhat, az a jeruzsálemi Szentély, míg a zsinagógák csak gyülekezési és imatermek. Salamonnak Isten maga nyilatkoztatja ki: „Megszenteltem e házat, amelyet építettél, abba helyeztetvén az én nevemet mindörökké, és ott lesznek az én szemeim, és az én szívem mindenkor.” (Királyok 1. könyve 9:3, Krónikák 2. könyve 7:12, Károli ford.) Isten ígérete szerint ezen a helyen minden őszinte és igaz imát meghallgat, nemcsak a zsidókét, hanem minden emberét, minden nemzetből. Ebben az értelemben, ha létezik világörökség, melyet az UNESCO őrizni hivatott lenne, akkor ez a terület az emberiség legnagyobb jelentőségű öröksége, a biztos imameghallgatás helye. A Dávid családjának magántulajdonát képező területet mintegy a család (Dávid, Salamon és Jézus) adta át a minden ember imahelyéül szolgáló épületegyüttesnek.

Több bibliai hely erősíti meg ezt az állítást sok más próféta által, mintsem azt itt fel tudnánk sorolni, ez a kinyilatkoztatás masszívan végigvonul a Szentírás egészén, és még Jézus Krisztus is megerősíti, aki maga is gyakran tanított itt, többek között „Atyám házának”, „imádság házának” nevezve azt „minden nemzet számára”, amikor két ízben is ostorral tisztította meg a Templom-hegy területét az árusoktól, annak szentségére hivatkozva. Hogy pedig minden kétséget kizáróan pontosan a mai Templom-hegy területéről van szó, azt a Nagy Heródes király által Jézus korában a terület köré emelt, soktonnás kőtömbökből épült falak bizonyítják, amelyek mind a mai napig megvannak (ennek egy szakasza a Siratófal), látványosan bizonyítva a hely azonosítását és történelmi folytonosságát. A heródesi falak körül végzett ásatások azonban további több száz bizonyítékot tártak fel minderre az elmúlt fél évszázadban.

I. e. 586-ban a babiloni seregek erőszakos úton elfoglalták Izrael egész területét, így Jeruzsálemet és a Templom-hegyet is, a Szentélyt és a várost földig lerombolták, és a zsidóságot deportálták. Ám hetven évvel később, a birodalom bukása után a következő nagyhatalom, Perzsia királya utasítást adott a zsidók hazatelepülésére és a Szentély újraépítésére, ami meg is történt, mégpedig ugyanazon a területen – amely egyébként földrajzilag, valamint a romok alapján is összetéveszthetetlen volt, valamint a még élő vének szemtanúsága alapján is, amelyről beszámol Ezsdrás és Nehémiás könyve. Így a telekhatárokon sincs mit vitatkozni.

Időszámításunk 70. évében a római légiók foglalták el erőszakos úton a Szentföldet és a Templom-hegyet, a Szentélyt felgyújtották és lerombolták. Ezt a tényt még a római Titus-diadalív is bizonyítja, melyen jól láthatóan ábrázolták a szent tárgyak elrablását (például az összetéveszthetetlen menóráét), sőt később, Hadrianus császár kitiltotta a zsidókat Jeruzsálemből, és megkezdődött a Templom-hegy kétezer éves megszállása különböző birodalmak által. Ennek részletes áttekintésére itt nincs terünk, de annyit fontos megjegyezni, hogy a terület mindig háborús úton cserélte gazdáit, sohasem jogszerű adásvétel keretében – vagyis nem történt meg, hogy Dávid leszármazottai eladták volna családi örökségüket bárki másnak, így a terület tulajdonjoga őket illeti meg mind a mai napig. Izrael állam 1948-as megalapításakor az ENSZ-határozat értelmében nem tartozott Izraelhez, azonban 1967-ben, amikor Izraelt az összes környező arab állam egyszerre támadta meg, többek között erről a területről is kiindulva, Izrael a nemzetközi jog által biztosított önvédelmi jogával élve elfoglalta ezt a területet is. Izrael állama a történelemben egyedülálló önmérsékletet tanúsított, amikor a Templom-hegyet, hitének legszentebb helyét még ugyanazon a napon visszaszolgáltatta a jordániai Vaqf vallási felügyeletének hatálya alá – Izrael állam területének tekintve ugyanakkor –, mert világos volt, hogy világháborúhoz vezetne, ha az ott lévő muszlim mecsetek vallási életét izraeli ellenőrzés alá vonná. Ne feledjük, hogy ezek a muszlim szent helyek, melyekre az UNESCO is gazdagon hivatkozik – miközben a korábbi zsidó szent helyet meg sem említi! –, Dávid és Salamon után 1700 évvel, Jézus után 700 évvel kezdtek csak épülni.

Izrael állam biztonsági erői mindmáig maguk biztosítják a muszlimok szabad vallásgyakorlását – jóllehet a hegyen álló mecsetekben folyamatosan hangzanak el az Izrael elpusztítására tüzelő prédikációk –, még azon az áron is, hogy a zsidók és keresztények szabad vallásgyakorlását korlátozzák a béke fenntartása érdekében. E sorok keresztény szerzője hadd tegyen személyes tanúságot arról, hogy a hegy kapuja előtt álló izraeli rendőrség és biztonsági szolgálatok minden alkalommal kivették még a hátizsákomból is a Bibliámat, hogy azt ne vihessem föl, mintha bombát vittem volna; a hegyen magában, halkan imádkozni próbáló keresztény barátomat pedig az izraeli rendőrség állította elő, nehogy a muszlimok agresszívan reagáljanak erre. Miről beszél hát az UNESCO? Jóllehet a hegy körül végzett ásatások több száz vagy ezer bizonyítékot tártak fel a több ezer éves zsidó Szentély létére, Izrael ennél is többet fel tudna mutatni, ha a muszlimok megengednék az ásatásokat a hegynek legalább azokon a pontjain, ahol semmiféle épület nincsen – de nem engedik, és ezt Izrael állama, amelyhez a terület tartozik, tiszteletben tartja: nem végez a hegyen ásatásokat, csak körülötte. Mutasson valaki egy nemzetet, amely saját legszentebb helye dolgában akkora önmérsékletet tanúsított valaha is a történelemben, mint a mai Izrael a Templom-hegy ügyében! Miközben a muszlimok valóban szisztematikusan igyekeznek megsemmisíteni a zsidó Szentély egykori jelenlétét igazoló bizonyítékokat az igazgatásuk alatt álló területen.

Itt jegyezzük meg azt is, hogy az elfogadott nemzetközi jog értelmében minden országnak jogában áll fegyveres erővel elfoglalnia és birtokában tartania azt a területet, amelyről katonai agresszió érte a határait, mindaddig, amíg ez a fenyegetés teljesen meg nem szűnik. A Palesztin Hatóság pedig a mai napig nem törölte el alapokmányából azt a tételt, amely szerint egyáltalán nem ismeri el Izrael államot, és annak elfoglalására szólít fel. És ez nemcsak üres beszéd, hiszen Izraelt a palesztin autonóm területekről napi szinten érik fegyveres támadások. Így nemzetközi jogi szempontból az úgynevezett „megszállt területek” izraeli fennhatóság alatt tartása abszolút igazolható, amiről azonban a mélységesen elfogult nyugati média állandóan látványosan megfeledkezik. A Templom-hegyen álló muszlim mecseteket a világörökség részeként védelmezi az UNESCO, és közben az ezeknél évezredekkel idősebb és hosszabban fennálló, legszentebbnek számító zsidó szenthelyeket nem? Hát miről beszélünk? Hová keveredtünk? Mi ez, ha nem az irracionális antiszemitizmus és zsidógyűlölet vulkánjának eszeveszett kitörése megint a történelemben, amihez a Nyugat asszisztál?

(A szerző nem zsidó származású keresztény teológus, a zsidó vallástudomány doktora)

Olvasson tovább: