hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ferenc, a Vatikán imámja
Vélemény a pápa legutóbbi kijelentéseiről

2015. 12. 03.
Ferenc pápa hatnapos afrikai körútjának utolsó állomásán a Közép-Afrikai Köztársaságban, Bangui­ban meglátogatott egy mecsetet, ahol cipőjét levéve Mekka felé fordulva imádkozott, majd kijelentette: „A keresztények és a muszlimok testvérek... együtt nemet kell mondanunk a gyűlöletnek, a bosszúnak és az erőszaknak, különösen annak az erőszaknak, amit a vallásnak vagy magának Istennek a nevében követnek el, jóllehet Isten a béke, szalaam.”

Keresztény–muszlim párbeszéd a terror ellen: a nemzet­kö­zi média ezt a szlogent mantrázva újra a pápát ünnepelte, aki a veszélyeket vállalva elment a békét hirdetni a háborús zónába is. A színpadias gesztusnak azonban ára volt: Ferenc ezzel azokat az afrikai keresztény mártírokat árulta el, akik inkább Jézust választották, mint hitük megtagadását a késekkel, kalasnyikovokkal és bombákkal térítő iszlamista halálprédikátorokkal szemben.

Azt az ugandai nyolcgyermekes anyát, akit otthonából kirángatva agyonlőttek, mert férje áttért a kereszténységre. Azt a líbiai hívőt, akinek a lefejezését az ISIS helyi csoportja videóra vette. Azt a 21 mártírt, akit Banguimban, néhány kilométerre a pápa által meglátogatott mecsettől automata fegyverekkel a keresztény negyedben halomra lőttek. Azt az apát, akit hat gyerekével lincselt meg a felhergelt muszlim tömeg a nigériai Kandungban.

Ezek a mártírok nem valamikor a középkorban haltak meg. Az elmúlt hetekben ontották vérüket azok, akik a „szalaam Istenének” vallását követik. Az afrikai áldozatok mellett ugyanezekben a hetekben muszlimok keresztényeket gyilkoltak Indonéziában, Bangladesben, Szíriában, Irakban – és Párizsban is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!