Kereső toggle

Kiütve

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Úgy tűnik, hogy majd két hét sem volt elég a baloldalnak a jelentős mértékű választási vereség feldolgozására. A megrendítő erejű KO hatása még nem szivárgott le tudatalattijukba, a vereséghez vezető rossz beidegződések tovább működnek. Félő, hogy a választási vereség hatványozódni fog, mert nemcsak hogy nem nyertek – sőt, a kétharmadot sem sikerült megakadályozniuk –, hanem még szimpatikus vesztesként sem sikerült elhagyniuk a pályát. Ez pedig az eljövendő időszakban róluk kialakuló képet nagyban meg fogja határozni.

Egy olyan meccs után, ahol még az ellenfél kapuja elé sem jutottak, nemhogy kapufát vagy gólt lőttek volna, nem ildomos a játékvezetést vagy a szabályokat szidni. Nincs a világon olyan választási rendszer, ahol ilyen eredménnyel győzni lehet. A szabályok kritizálása (még ha olykor jogos is) nem ad választ a vereség okaira. Erről a pontról kimozdulást csak az jelenthet számukra, ha valóban szembenéznek azzal – ami felé az első lépést Bajnai meg is tette –, hogy a vereség fő oka a baloldali összefogás nem elégséges politikai teljesítményében keresendő. A győztes csapat minden csapatrészben felülmúlta a veszteseket, és ez tükröződött a választás végeredményében is.
Persze sokan nem értik és nem érzékelik, hogy négy év súlyos ügyekkel terhelt Fidesz-kormányzása után mi az oka és miként lehetséges, hogy a kormányzó párt magabiztosan hozta a meccset. Egyszerűen azért, mert az emberek a politikai teljesítményt nem a szakértők véleménye alapján értékelik. Ez a probléma gyökere: a politikai kultúra Budapest-központú, a szakértők nagy része semmit nem tud kezdeni a vidékkel, egyszerűen más az életérzése, világképe, pedig a szakpolitika is csak ezen keresztül értelmezhető. Az emberek számára sokkal jobban értékelhető a Fidesz politikai teljesítménye, ahol pedig ennek hiátusait érzékelik, ott jön be a Jobbik.
Mik ezek a teljesítmények? A válság kérdéseire adott válaszok esetében az emberek nem igazán foglalkoznak azzal, hogy ortodox vagy unortodox válaszok hoznak elmozdulást.  Nyolc év szocialista kormányzása – ebből a szempontból mindegy, hogy miért – még az „őszödi beszéd” által elismerten is tehetetlen sodródás volt. A Fidesz gazdasági lépései ezzel szemben legalább a szándékok kifejezésére tökéletesen alkalmasak. Miközben már a családfenntartók tekintélyes része nem fizet jövedelemadót a családi kedvezmények miatt, addig a baloldali program úgy foglalható össze, hogy az „elmúltnyolcév” bővítve, és ez senkinek nem kell.
Amíg a rezsicsökkentésen a „szakértők” csak humorizálnak, addig az emberek legalább a kormányzati akaratot értékelik. És itt viszont van egy rendszert érintő gondolat is, ami átment a kormányzat felől az emberek felé: egy olyan méretű országban, mint a mienk, nem feltétlenül kell az ilyen alapszolgáltatásokat piaci logikával kezelni. A rendszerváltás egyik alapvetése az volt, hogy ezen területek piacosítása a verseny által csökkenteni fogja az árakat. Az emberek 25 éves tapasztalata ennek ellentmond. A rezsicsökkentés azért népszerű, mert ez a felfogás tökéletesen megegyezik az emberek tapasztalataival, és ezek a törekvések és szándékok még a mutyiügyeket is képesek részben feledtetni.
A banki és telekommunikációs cégek különadóinak népszerűségét pedig a szakértők sokszor a demagógiával magyarázzák, pedig nincs másról szó, mint hogy az emberek hétköznapi tapasztalatai ezeknek a „mamut”-oknak a napi visszaéléseiről szólnak, amelyekre bonyolult, idő- és költségigényes eljárásokkal lehetne csak jóvátételt szerezni, és ennek a procedúráját nem vállalják az emberek. Erre némi gyógyírt jelent a kormány „Rózsa Sándor-i” politikája. Még lehetne tovább sorolni, hogy miért nem meggyőző a többkulcsos szja vagy a sporttámogatási rendszer kritikája úgy, hogy a jelenlegivel szemben gyakorlatilag nem kínál semmit. Összegzésként el lehet mondani, hogy a Fidesz feje tetejéről talpára állította a magyar politikát: több területen az emberek igényei alapján alakította ki politikai programját. Amíg a baloldali ellenzék továbbra is a társadalmi valóságon kívül élő szakértők programjaival házal, továbbra is kudarcra ítélt a politikája.
A másik: a társadalmi beágyazottság kérdése. Ha megnézzük, hogy településekre bontva hogyan néz ki a második helyezést elérő pártok képe, a baloldal szempontjából egy még szörnyűbb jövő rajzolódik ki. Gyakorlatilag a tízezer főnél kisebb településeken jelen sincs a baloldal, és ez igazán a Jobbik elkövetkező térnyerésének a lehetősége miatt fenyegető. Mik ennek az okai? A baloldal a mai napig a kádárista politika logikája szerint működik. Mik ennek a jelei a szóhasználatban? Például: meg kell szólítani az embereket, párbeszédet kell folytatni a társadalommal, olyan programot kell kínálni, amit elfogadnak stb. Ezek mind azt sugallják, hogy egy külső politikai erő akarja megszólítani őket, és ezt tudat alatt határozottan elutasítják. A baloldalon egyértelműen hiányzik a „mi” élménye. Az egyszerű polgár pedig azon gondolkozik, hogy miért gondolja ez az ember, hogy engem neki kell képviselnie, aki pedig nem is közülünk való.
Nem elhanyagolható szempont, hogy a kampány sikeréhez nagymértékben hozzájárul annak légköre, az üzenetek hitelességét pedig a metakommunikációs elemek támasztják alá vagy éppen gyengítik. Ha sokak számára máshol nem is tükröződik a politikai teljesítmény, legalább ott, hogy az egyik oldal képes volt megszervezni a saját táborát, a másik oldal pedig nem. Fejetlen szekértábor pedig a saját hívek számára is elriasztó. Az pedig már régen nem elfogadható, hogy a baloldal abból éljen, hogy politikai teljesítmény nélkül, csak az emberi jogok valamiféle elhivatott képviselőjeként kerüljön hatalomra. Sok, hagyományosan baloldali szavazó pusztán azért nem adta oda a szavazatát, hogy a pártelitek ezen teljesítmény nélküli túlélése megszűnjön.
A tábor megszervezésének egyik titka a helyi beágyazottság. Az ezen a területen tapasztalható baloldali szűklátókörűség egyik tipikus esete a sporttámogatási rendszer és a stadionépítés támadása, ami közvélemény-kutatási adatok alapján helyénvalónak tűnhetett, de egy-másfél millió embert fordított szembe a baloldali tömbbel. Azt meg nyugodtan el lehet mondani, hogy nemcsak a miniszterelnök sportszeretete vagy a kormány egészségmegőrző programja miatt mentek a támogatások a sportrendszerbe, hanem azért, hogy sikerüljön a kormány mellé állítani egy, a közvéleményt markánsan befolyásoló tömeget is. És sikerült is.
Erre a választási időszakra abszolút jellemző volt a negatív kampány térnyerése. „Mi észrevételeket fogalmazunk meg a személyiségekkel kapcsolatban, míg a másik oldal lejárató kampányt folytat” – hallottuk mindkét oldalról, de a Fidesz egy ponton itt is előnybe került: ki tudták vonni ebből Orbán Viktort, a miniszterelnök szimbolikus szerepének megerősítésével. A tudatosan leosztott szerepekben megvoltak azok a szóvivők, akik a negatív kampányért feleltek, Orbánnak nem kellett belemenni az iszapbirkózásba. A Fidesz emellett konkrét ügyek apropóján zúdította a baloldalra a negatív kampányt, az Összefogás pedig sikertelenül tematizált, az ő negatív kampányuk kimerült a puszta orbánozásban, konkrét ügyek nélkül. Ezt ráadásul rossz szereposztásban tették, a szövetség vezetői jártak ebben élen. Így, annak ellenére, hogy inkább az ő fejükre zúdult a negatív kritika, mégis rájuk kozmált az, hogy „orbánozás”-sal akarnak választást nyerni.
Ehhez jött még a választási rendszer tökéletes félreértése is. Nem jöttek rá, hogy ami most a Fidesznek kedvez, azt egy jó politizálással a javukra fordíthatják. Az egyébként valóban több ponton vitatható választási szisztéma célja inkább a centrum megerősítése, a szélsőségek kiszűrése, és ezzel a stabilitás erősítése. Ha ez most a Fidesz malmára hajtotta a vizet, a jövőben is az övékre fogja, ha a baloldal továbbra is így fog működni.
A baloldal egyelőre az EU-s választásokra szét is rebben, de nagy kérdés, hogy az elkerülhetetlen személyi változtatásokat mikor hajtják végre, mert az önkormányzati voksolás után – könnyen lehet, hogy – késő lesz. A miniszterelnök választás utáni megnyugtató nyilatkozata azonban újabb kérdéseket vet fel. Valóban megnyugtató azt hallani, hogy a demokratikus polgári középerő biztosíték a bal- és jobboldali szélsőségekkel szemben. Azonban már most másról szólnak a választási adatok. Miközben a Fidesz szavazótábora 400 ezer fővel csökkent – 4 év kormányzás után ez nem megrendítő –, addig a Jobbiké 130 ezerrel nőtt, ilyen alacsony részvételi arányok mellett is. Ez arra utal, hogy a magyar demokratikus közép által húzott erkölcsi határok nem látszanak világosan a magyar társadalomban.
Másik oldalról pedig egyelőre nem mutatkozik a gazdaságpolitikának a szélsőségeket megfékező szerepe. Ott, ahol az adókedvezményeket nem tudják igénybe venni, és eleve olyan alacsony a rezsi, hogy a rezsicsökkentésnek semmilyen érzékelhető hatása nincs, ahol a megélhetési bűnözés eluralkodott, ott az „eleven jog fájáról valóban lehullanak” a kistelepülések. És ebből a szemszögből tényleg érezhető a földmutyik negatív hatása: a Dunántúlon egyértelműen ennek köszönhető a Jobbik előretörése. Nem elfogadható az a társadalomszerkezet a vidéki magyarok számára, amely áll egy földesúri rétegből, alkalmazottakból és egy közmunkásnak nevezett jobbágyságból. A Jobbik ezen a résen tud benyomulni. Hasonló a helyzet, mint a Horthy-korszakban a Bethlen-konszolidáció idején, amikor a konszolidáció eredményeit elsöpörte a világválság, majd jött a radikalizálódó Gömbös-rendszer és a terebélyesedő nyilas mozgalom. Hogy ez most ne így legyen, szükséges egy valóban hatékony munkahelyteremtés és az értékrend világossá tétele.  És egy helyreálló, teljesítmény alapú baloldal, mert a demokrácia válságának oka elsősorban a jelenlegi baloldal válsága.

Olvasson tovább: