Kereső toggle

Szegény bűnbakok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Múlt vasárnap két kormánypárti korifeus is megnyilatkozott Magyarország és az Európai Unió viszonyáról. Egyikük sem a félvezetők vagy a kvantummechanika tárgyköréből védte meg a diplomáját; Szájer József a jog, Navracsics Tibor a politológia tudora, utóbbi mai napig is egyetemi oktató. Mindkettejükről azt hihetnénk hát, hogy amikor a tanult tárgyukba vágó, vagyis jogpolitikai interjúkat adnak, már csak szakmai hiúságból is kényesen ügyelnek arra, nehogy képtelenségeket mondjanak. Fájdalom, ebben a várakozásunkban nem először kell csalatkoznunk; mind Szájer, mind Navracsics – persze, kétségtelenül magának Orbán Viktornak a retorikája nyomán – ezúttal is olyan fogalmazásmódot használt, ami egyértelművé tette, hogy a lehető legrosszabb véleménnyel vannak a nyilvánosságról: magyarán szólva teljesen tájékozatlannak – ha nem éppen hülyének – tartják potenciális hallgatóikat, illetve olvasóikat.

Navracsics Tibor a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában fejtette ki véleményét az Európa Tanács valószínűleg esedékes monitoring-eljárásáról (amely a magyarországi demokrácia és jogállam működését volna hivatva megfigyelés alá vonni), és azt találta mondani, hogy mintha megint „előbb lett volna ítélet, mint tárgyalás”. Ez a beállítás azonban alapjában hamis. Hiszen az Európa Tanács illetékes bizottsága egyelőre csupán arról döntött, hogy majd júniusi plenáris ülésén, mire a Rui Tavares portugál képviselő által jegyzett jelentés elkészül, szavazásra bocsátja a monitoring elindítását. Ha a többség ezt elfogadná, az már felfogható volna egyfajta ítéletnek, mondjuk egy „elsőfokú” verdiktként, de az igazi megmérettetés maga a megfigyelési eljárás, amelynek alapján a tanács minősítheti a magyar viszonyokat. Szó sincs tehát arról, hogy tárgyalás nélkül megelőlegezték az ítéletet – erre az ET eljárásrendje nem is ad módot –, viszont kétségtelen, pusztán a vizsgálat lehetőségének megteremtése sem túlságosan hízelgő a magyar kormányra nézve.

Hogy erre sor kerülhetett, azt Navracsics az európai baloldal összeesküvése mellett a „kritikusok egy részének” ismerethiányával, meg a kormány céljai iránt tanúsított értetlenségével magyarázza; feltételezése szerint a bírálók „nem gondolják, hogy ilyen léptékű változásokra volna szükség”. Itt már valamivel közelebb jár az igazsághoz – ha nem is úgy, amiként sugallni próbálja. Ami a baloldal aknamunkájának paranoid vízióját illeti, azzal foglalkozzanak a politikai pszichológia művelői, de az értetlenség és a kormány céljaival szemben táplált kételyek felemlegetésére érdemes reflektálni. Navracsicsnak ugyanis igaza van: az Orbán-kormány céljait Európában jó ideig egyáltalán nem értették. Ám attól kezdve, hogy megértették, már nem gondolják, hogy azok elfogadhatók.

A kezdeti értetlenség oka egyszerű volt. Senki nem akarta elhinni, hogy Magyarország, egy eminensen alkotmányos jogállam új vezetői csakugyan nekiláttak leépíteni a demokrácia garanciális elemeit és intézményrendszerét. Miért tenne ilyet egy uniós tagország, amely csak két évtizede szabadult a totalitarizmus szorításából, és népének állítólag leghőbb vágya volt a szabadság? Beletelt vagy két évbe, mire Európa egyáltalán felfogta, mi folyik Magyarországon. Kellett ehhez a kétharmados többséggel keresztülvert új alaptörvény, meg annak sorozatos módosításai – de most már mindenütt értik, mit jelentenek „az ilyen léptékű változások”, ahogyan Navracsics aposztrofálja az egyre növekvő demokráciadeficitet.

Szájer József lényegében ugyanezzel a kérdéskörrel kapcsolatban azt állítja a Népszabadságnak adott interjújában: „Nem érdekes nekik, valójában mit teszünk. Számunkra kiosztották a bűnbak szerepét.” Tehát „nekik”, azaz az unió mélységesen elfogult politikusainak nincsenek igazán akceptálható kifogásaik a magyar kormány viselt dolgaival szemben, egyszerűen üldözik Orbánékat. Nem utolsósorban azért, mert vannak viszont „önző szempontjaik”: ahhoz, „hogy a jogot védeni lehessen, kell hogy legyen mindig valaki, aki ezeket megsérti. Ha ilyen nincs, kreálni kell”.

Ez az eszmefuttatás aligha szorul érdemi kommentárra. Aki nemcsak így gondolkodik, de az unió parlamentjének tagjaként így is beszél, arra nézve a legkedvezőbb, ha meg sem hallják.

Mert tárgyalhat-e vajon bárki Brüsszel részéről a magyar kormánynak azzal a képviselőjével, aki nem átallja kijelenteni, hogy mindazok, akiknek „érveit megcáfoltuk”, azért tartják fenn továbbra is a vádjaikat, mert intellektuálisan gyengék, renyhék, buták és felkészületlenek? Tekintsünk el attól a ténytől, hogy ezeket az intellektuális semmirekellőket mindeddig a legkevésbé sem sikerült megcáfolni – ellenkezőleg: több esetben ők bizonyították rá a magyar kormányra a normaszegést –, és tegyük fel a kérdést: tényleg megengedheti magának Magyarország, hogy érdekeit ezen a szellemi színvonalon védelmezzék az unió fórumain?

Nem érezzük feladatunknak, hogy a kormányért aggódjunk, de úgy hisszük, Szájer Józseftől még ez a rezsim is félthetné a reputációját.

Olvasson tovább: