Kereső toggle

Vízválasztó

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hétfő délután a parlamentben a Jobbik frakciójának egyik tagja, aki nem mellesleg a külügyi bizottság alelnöke, átlépett egy határvonalat. Ezúttal nem a szélsőjobb szokásos, mondhatni „szimplán” antiszemita kiszólásai egyikének lehettünk tanúi: Gyöngyösi Márton immár a magyarországi zsidóság listázását követelte. Számára a gázai konfliktus csupán ürügyként szolgált arra, hogy provokálja a külügyminisztert; az „Izrael okozta vérfürdő” hamis vádjától egyetlen mondattal jutott el odáig, hogy „az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban helyet foglaló zsidók nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek az ország számára, következésképp ideje volna összeírni őket”.

Ez a felszólalás a parlament rendszerváltás utáni történetének példátlan gyalázata. Mindenekelőtt azért, mert nem szakította félbe senki. Gyöngyösi aligha véletlenül beszélt épp akkor, amikor a szintén jobbikos Balczó Zoltán elnökölte az ülést – az egybeesés garancia volt arra, hogy nem kell rendreutasítástól tartania. Holott nyilvánvaló, hogy ha valamikor, hát ebben az esetben indokolt volt a legszigorúbb szankció: a házelnöknek ki kellett volna vezettetnie a képviselőt. Vajon maga Kövér László vagy a többi alelnök élt volna ezzel a jogával? A Jobbik iránt eddig tanúsított elnéző magatartásuk alapján ez legalábbis kétséges – mindenesetre láttuk, hogy Balczó egyedül az időkeret betartására szólította fel párttársát.

A kormány képviseletében válaszoló külügyi államtitkár, Németh Zsolt pedig szégyenletesen mellébeszélt. Erőtlen, hárító reakciója így hangzott: „Ennek a kutatásnak nem tudok a támogatója lenni, úgy gondolom, hogy az, hogy hány zsidó származású személy van a magyar kormányban, az nem nagyon kapcsolódik ahhoz, hogy milyen súlyos konfliktus zajlik a Közel-Keleten.” Vagyis a szélsőjobb felszólítását a zsidók számbavételére nem elfogadhatatlannak, csupán szükségtelennek tartja; de csak azért, mert egy ilyen „kutatást” a gázai események nem indokolnak.

És vajon miért hallgattak a parlamentben az ellenzék demokratikus pártjainak képviselői?  Ott ültek a padsorokban, saját fülükkel hallottak mindent, és némák maradtak. Mi tartotta vissza őket a felháborodás azonnali kifejezésétől? És miért nem fordultak rögtön a sajtóhoz, miért nem ítélték el a történteket? Bármily érthetetlen és megdöbbentő, a hétfői ülésnap úgy ért véget a parlamentben, hogy a Jobbik uszítása visszhangtalan maradt.

Kedden délelőtt aztán megszületett a kormányiroda elítélő nyilatkozata, és maga Gyöngyösi Márton elnézést kért „zsidó honfitársaitól” a „félreérthető” megfogalmazásért – mondván, hogy kijelentései csak az izraeli–magyar kettős állampolgárokra vonatkoztak. Ez a részleges visszakozás azonban hiteltelen, minthogy a képviselői felszólalás szövege egyértelmű, és szándékát tekintve igencsak pontos. A Jobbik akciója megtervezett, hatásában kiszámított volt. A médiavisszhangra játszott, a zsidózással megnyerhető választói csoportokat akarta kielégíteni, mint már korábban is annyiszor. Ebben tehát nincs semmi új; az ultraradikális szavazatokért folytatott versenyben a neonácikat a jobboldallal szemben mindig előnyhöz juttathatja az antiszemita kártya kijátszása – ezen a terepen a magukat mérsékeltnek beállító  kormánypártok sehol a világon nem képesek konkurálni. A Fidesz is épp ezért óvatoskodik, ha a szélről jött üzeneteket kommentálnia kellene; tudja, a Jobbik csak arra vár, hogy saját propagandáját a középről minél hangosabban elutasítsák.

És mégis azt kell mondanunk, hogy a hétfői esetben a politikai taktikát felülírja az erkölcsi kötelesség – attól eltekintve is, hogy az európai jobbközép erők már megtanulták, amikor engedékenyen, netán cinkosan viszonyulnak a szélsőjobbhoz, az efféle manőverezés végső soron őket amortizálja. Ám a Fidesz még mindig makacsul abban a tévedésben él, hogy a lavírozással, az ultraradikálisok rafináltnak vélt megosztásával, a számukra fontos „gondolatvilág” egyes elemeinek átvételével kiénekelheti a sajtot a Jobbik szájából. Ezért azon igyekszik, hogy ha már végképp nem tudja elkerülni, hát a megfelelő „körültekintéssel” határolódjon el a rasszista megnyilvánulásoktól. A Jobbik ezt jól érzékeli, és ismétlődő parlamenti provokációinak egyebek között éppen az a céljuk, hogy zavarba hozzák a kormánypártot.

Most azonban vízválasztóhoz érkeztünk. A Fidesznek és demokratikus ellenzékének találkoznia kell a politikai tisztesség jegyében. Gyöngyösi szövege után nem mehet a parlamentben minden úgy, ahogy eddig. A demokráciának meg kell mutatnia elszántságát alapértékei megvédésére. Világossá kell tenni, hogy a szélsőjobb kiírta magát a parlamentarizmusból – ami egyébként már régen megtörtént, legfeljebb a politikai közösség mindeddig nem akarta tudomásul venni.

Itt állunk tehát a próba előtt: létrejöhet-e Magyarországon a jobb- és baloldal közös platformja, legalább a mind nyíltabb fasiszta atrocitások elutasítására?

Olvasson tovább: