Kereső toggle

Nem a hamvaitól félünk

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem került sor Nyírő József újratemetésére múlt vasárnap Székelyudvarhelyen; egyelőre meghiúsult hát végakaratának teljesítése: a jelenlévők csak egyfajta „megemlékezést" tarthattak. Nem kellett volna így történnie. Ha az 1953-ban, spanyolországi emigrációban elhunyt írót valóban magánszertartás keretében akarták volna most szülőföldjén elhantolni, a kegyeleti aktus aligha borzolja fel a kedélyeket. Az újratemetés kísérletéből csak azért lett ügy, majd - ha úgy tetszik - diplomáciai affér, mert azt a magyar Országgyűlés közreműködése mellett a Szász Jenő vezette romániai Magyar Polgári Párt kezdeményezte, mégpedig gondosan időzítve az ottani helyhatósági választás kampányára. Mindenki előtt világos volt tehát, hogy közönséges politikai píárakció készül: az MPP a rivális RMDSZ-szel szemben keresi azokat a megnyilvánulási lehetőségeket, amelyekkel karbantarthatja saját radikalizált táborát.

Tudták ezt a román hatóságok is, és miután enyhén szólva nem rokonszenveznek a radikális jobboldali magyar párttal - amelyet nem alaptalanul tekintenek a Fidesz kihelyezett tagozatának -, ezért úgy döntöttek, nem fogják elnézni Nyírő kultuszának egyértelműen pártos feltámasztását, és nem feledkeznek meg arról, milyen magaviseletet tanúsított az író a második világháború éveiben. Amit egyébként Magyarországon sem szabadna elhallgatni - a jobboldalon ugyanis ezt teszik. Pontosabban: igyekeznek szépíteni-magyarázni, miért sodródott a székelység regöse fokozatosan a nyilasok felé, egészen odáig, hogy a Szálasi-féle parlamenttel, annak tagjaként menekült a nyugati határra.

Nyírő nem volt fasiszta. Nacionalista volt, de hogy félreértés ne legyen, legkevésbé sem a szó pejoráló értelmében. Inkább olyan patriótának tekinthető, aki őszinte, mélyen átélt elhivatottságában nem látta a fától az erdőt; azt hitte, azok oldalán a helye, akik a végső német győzelemért harcolnak - mert ő is attól remélte Erdély végleges visszacsatolását Magyarországhoz. Súlyos történelmi tévedése azonban nem hagyott nyomot esztétikai szempontból vitatható irodalmi munkásságán. Nyírőt mindazonáltal nagy becsben tartották a nyilasok, az ő szellemi horizontja pedig túlságosan beszűkült ahhoz, hogy végtére ne váljon társutasukká.

Ez a tény nem tagadható el abban az országban, ahol az úgyszintén parlamenti képviselő Bajcsy-Zsilinszky Endrét, az antifasiszta polgári ellenállás mártírját történetesen akkor gyilkolták meg a nyilasok Sopronkőhidán, amikor nemcsak Szálasi menekülő pribékjei, hanem országgyűlésének tagjai is ott húzták meg magukat utolsó dicstelen napjaikra. És Nyírő akkor legalábbis közéjük tartozott.

Kövér László házelnök, aki nemcsak attól nem tartóztatta meg magát, hogy vasárnap megjelenjen a székelyudvarhelyi rendezvényen, de még attól sem, hogy ott beszédet is mondjon - amivel természetesen végképp egy politikai rendezvény résztvevőivé avatta az egybegyűlteket -, arra szólított fel, válasszuk külön a műveket írójuk politikai szerepétől. Csakhogy ez nem lehetséges. Mert nem méltányosság kérdése. Bár az irodalmi életmű értékelését ebben az esetben - úgy tűnik - függetleníthetjük a szerző közéleti tevékenységének kritikájától, az alkotó emberi magatartása nem élvez mentességet az utókor ítélete alól. Nyírő személyét ezért nem szabadna felmagasztosítani; legkevésbé egy nyilvános és politikailag célzatos újratemetési celebráció keretében.

Fájdalom, ebben a románoknak még akkor is igazuk van, ha persze tudjuk, hogy saját múltjuk enyhén szólva obskúrus alakjaival korántsem bánnak hasonló szigorral. De tudnunk kell, hogy Nyírő József nem csupán azért számít nyilas kollaboránsnak, mert elfogult román nacionalisták ezt terjesztik róla. Hanem azért, mert sajnos az volt. Ennek belátása pedig épp elég lehetne visszatartani a kétharmados Fidesz-többségű magyar parlamentet attól, hogy a két világháború közti eszmei „értékek" átmentésének nyilvánvaló szándékával, magyarán a Horthy-korszak újabb restaurációs kísérletének keretében olyan eszményképeket próbáljon reaktiválni, amelyek - vagy akik - a történelem mérlegén már megmérettek, és könnyűnek találtattak.

Nem mellékesen, Kövér házelnök székelyudvarhelyi retorikájának volt egy tragikusan elhibázott, bár aligha meggondolatlan mondata. „Győzelemre rendelt az a nép, amelynek olyan fia van, akinek a hamvaitól is félnek." Miféle győzelemről lehet itt szó, és kik felett aratnánk? És kinek kellene félnie Nyírő hamvaitól? Alig leplezetten irredenta beszéd ez, és megint csak az erdélyi magyarságnak árt; mint minden, amit a Fidesz ottani honfitársaink megosztásáért folyamatosan elkövet.

Félnivalónk persze mindannyiunknak van. Nem Nyírő József hamvaitól. Annál inkább attól az ideológiai mételytől, amelynek ő sem tudott ellenállni, mert azt hitte, hogy ártatlanok tömegének elpusztítása igazolható egy magasabb rendűnek vélt, valójában gyalázatos céllal.

Igen: ilyen emberek „szellemiségétől" a tisztánlátók és a felelősséggel élők ma is okkal félnek.

Olvasson tovább: