Kereső toggle

A betervezett csőd

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Azt mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfő délelőtt, a parlament szakbizottságának meghallgatásán, hogy ez a válság a kormány várakozásaival ellentétben elhúzódó krízis lesz. Ehhez képest alig két hete a CNN hírtelevíziónak adott interjújában ismert magabiztosságával kijelentette, a válságnak márpedig vége.

Csak azért érdemes figyelmet szentelni ennek az ellentmondásnak, mert erősen rávilágít, mennyit érnek Matolcsy állításai. Mindvégig nem létező eredményekre hivatkozik, olyan vívmányokra, amelyekre minden makrogazdasági adat rácáfol; nőttek a reálbérek, mondja például, és tudjuk, hogy több mint négy százalékkal csökkentek. Előadja, hogy beindult a munkahelyteremtés, és ismerjük a számokat: a növekedés lényegében a közfoglalkoztatásnak köszönhető, ami nem valódi, azaz termelő állásokat jelent, hanem költségvetési pénzből finanszírozott, korlátozott és improduktív szükség-munkalehetőséget. Nem érdemes elsorolni a miniszter diadaljelentésének valamennyi, nyilvánvalóan félrevezető részletét; elég az hozzá, hogy az egész konstrukció hamis, de ha nagyon jóindulatúak akarunk lenni, legfeljebb illúziónak nevezhetjük.
Persze, makacs és káros illúziónak, bár éppen, mert az állami szolgáltatások színvonala egyre romlik, és a megszorítások – amelyeket természetesen nem szabad így nevezni –, a mindennapokban pártállástól függetlenül érzékelhetőek, egyre kevesebben dőlnek be ennek az ámításnak. Hiszen például a betegellátás anomáliái a lehető legközvetlenebbül érintik az állam polgárait. Az erről a területről hiányzó, egyébként felfoghatatlan nagyságrendű összegek itt jobbára mindenki számára értelmezhetővé válnak, mert a folyamat letagadhatatlan: már jóideje kialakult és egyre mélyül az a szakadék, amely az egészségbiztosítás által fenntartott, illetve támogatott gyógyítás és a magánorvosi kínálat között húzódik. A betegek anyagi lehetőségeik függvényében választják egyik vagy másik utat; magyarán, aki képes megfizetni, az jobb minőségű és főként gyorsabb ellátást vásárolhat magának. Vagyis ma már nem csupán a paraszolvencia révén szerezhetnek előnyöket a rászorulók, hanem legális módon élhetnek a magánpraxisok kínálta lehetőségekkel, és ne kerteljünk, ez olykor, kivált az idejében elvégzett diagnosztikai vizsgálatoknak köszönhetően életmentő előny lehet.
A betegek esélyegyenlősége tehát megszűnt, mert az állami rendszer – amelynek „megmentését” a Fidesz ellenzékben még oly nagy hangon ígérte – egyre nagyobb gondokkal küszködik: elsősorban az orvoshiánnyal, de a felszereltség és a kapacitások szűkösségével is. Ez a költségvetés pedig, amit a kormány most beterjeszt az Országgyűlés elé, egyértelműen rontani fog az amúgy is drámai helyzeten, mert az ágazat lesz a jövő évi büdzsé nagy vesztese. Nemhogy a szinten tartásra nem kap elegendő pénzt, de még apad is a kerete; a gyógyszerkasszából elvont összeggel együtt mintegy százötven milliárddal lesz kevesebb.
Ezt a brutális leépítést Szócska Miklós államtitkár szerint ellensúlyozza majd a népegészségügyi termékadó, illetve a jövedékek növelése – minthogy a nemzetgazdasági tárca állítólag támogatja ezt a kompenzációt. Csakhogy egyrészt ezekből a forrásokból aligha folyik majd be az elvárt összeg; nem véletlen, hogy a számvevőszéki jelentés felhívja a figyelmet a költségvetés bevételi oldalának általános eltúlzottságára. Másrészt a kormányzati ígéretekről – vagy inkább ködösítésekről – eddig is rendre kiderült, hogy eleve irreálisak. Az orvosi béremelések összegét, mintegy harmincmilliárdot például egyszerűen és minden előzetes konzultáció nélkül éppen azoknak a kórházaknak a működési kereteiből „nyerték ki”, amelyeknek amúgyis nőttön nőnek az adósságai.
Ráadásul a sebtében megkezdett kórházállamosítás jelszava éppen az volt, hogy a központi tulajdonlás majd megszünteti az állandósult forráshiányt  meg az ellátás színvonalának egyenetlenségét, hiszen mindez nem függ többé az önkormányzatok eltérő teherbírásától. Az állam tehát magánál tartja az eddig leutalt dotációkat, hiszen egyedül gondoskodik a fenntartás költségeiről. Ámde senki nem látja át, hogy ezek a pénzek valóban a kórházak rendelkezésére állnak-e majd; a finanszírozás további csökkentése mindenesetre arra vall, hogy nem így lesz.
Ne feledjük: a Fidesz ellenzékben mindvégig hevesen támadta az előző kormányt, amiért nem költ eleget az egészségügyre, és minden eszközzel, végül a vizitdíjellenes népszavazással megakadályozta a struktúra legkisebb mértékű átalakítását is. A magánbiztosítási rendszert pedig ördögtől valónak tartotta, mondván, bevezetésével megszűnne a társadalmi kockázatközösség, és a szegények csak a leszakadó állami ellátáshoz jutnának hozzá.
Nos, az Orbán-kormánynak sikerült elérnie, hogy mindaz, aminek rémét annakidején felidézte, mára pontosan megvalósuljon. Két év nem volt elég, hogy érzékelhetően konszolidálja az állapotokat, hiszen folyamatosan alulfinanszírozta a rendszert, és most, a harmadik évre immár a csődöt is „betervezte”.
De semmi kétségünk: Matolcsy majd fellendülésre kereszteli.

Olvasson tovább: