A rendkívül hasznos, tényekre ébresztő Wermer-interjú több pontján éreztem, hogy érdemes tovább gondolkodni. Egy részhez viszont hozzászólnék. Érdekes felvetés, hogy politikával nem baj, ha kevesen foglalkoznak. Svájc és Amerika vonatkozásában is a sorok között olvasható, hogy a polgárok egyszer határozottan véleményt nyilvánítanak a választásukról, majd hagyják a szakembert, a politikust végigdolgozni a ciklust.
A kommunizmus tompító béklyóiból szabadjára engedett országokban viszont nem találjuk a jobbra (körülményeket értem, nem az irányt) vezető szakembereket, csak a hatalomért acsarkodó hullámlovasokat, azonosíthatatlan „felfele" repülni vágyókat. Ezért egyre kevesebben mennek el szavazni. Ez viszont senkit sem idegesít. Értem azt, ha a határon kívüli magyar pártoknak ez jól jön, de bosszantó, amikor a szavazásra jogosult polgárok negyedénél nem sokkal több szavazattal Magyarország nevében beszél széles mosollyal az „Arrogancia".
Szomorú tény, hogy az alacsony részvétel a politikai osztályt minősíti. Itt, keleten biztosan. Amikor a „nép, az istenadta nép" egy döbbenetes szavazattengerrel emberségesen elpáholja a szörföző szó-lovagokat, remélhetjük, hogy rájönnek végre, a nyugati demokráciákban a majdnem névtelen szaktársaik megoldásokért és nem sztárságért dolgoznak. Ott ezért nem kell idegeskedniük, és elég a kevés is a támogatottságból. Keleten ehhez viszont ki kell végre szavazni a politikából a nem odavalókat. Az EU-választások visszás eredményei rá kellene döbbentsék az embereket arra, hogy még kell szavazni és főleg választani.
2009. 06. 19. (XIII/25)
