hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Játék a tűzzel

2007. 10. 09.
A Magyar Gárdával szinte egy időben, 2007 aug. 19-én Bulgáriában is alakult félkatonai egység Bolgár Nemzeti Gárda néven. A gárda alapítása mögött a szélsőjobboldali Bolgár Nemzeti Unió (BNU) áll. Mivel a bolgár törvények nem teszik lehetővé a gárda megalakítását, ezért jelenleg „sportklubként” működtetik. Ennek már hagyománya van az országban, mivel a második világháborút megelőzően is „sportklub” formában „edzettek” a gárda tagjai, mivel Bulgáriának az első világháború után tilos volt hadsereget működtetni. A mostani gárda alapításának hátterében a Szófia egyik negyedében (Kraszna Poljana) történő roma zavargások állnak. A szélsőjobbos szövetség vezetője, Bojan Raszate szerint ez a kérdés 17 év óta nem rendeződött, az állam passzívan áll a probléma előtt, az országban mára már „cigányterrorról” lehet beszélni. A roma kisebbség létszámát a szakemberek 9 százalékra teszik az összlakossághoz viszonyítva, ez mintegy 650 ezer állampolgárt jelent. Tömeges munkanélküliség, szegénység és előítélet sújtja őket. A roma–bolgár összetűzéseknek már áldozatai is voltak, Szamokov városában meghalt egy roma fiatal. A gárda megalapítása vitát váltott ki a közéletben, az országos főügyész vizsgálatot rendelt el, a bolgár zsidók szervezete tiltakozását fejezte ki, a dél-nyugati bulgáriai romák szervezete ellenlépésként saját gárda megalapításával fenyegetőzik. Rumen Petkov belügyminiszter a gárdát „barna beütésű félkatonai struktúrának” minősítette, amelynek „törvényessége bizonyításra szorul”. A gárdának Szófia mellett, Veliko Trnovo, Jambol és Plovdiv városában is vannak 30-50 fős alakulatai. Az alakulat tagjai az egykori nemzetiszocialista rohamosztagok (SA) „barnaingeseinek” egyenruháira emlékeztető öltözetben jelennek meg, és azzal keltenek feltűnést, hogy Bulgária legmagasabb hegyére, a Musalára húzzák fel a bolgár zászlót. Nádor Virág Anikó
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!