hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyümölcskeresés

2007. 10. 09.
Az ökumenizmus szele elérte Érd városközpontját is. Egy egyszerű, fekete-fehér szórólap hirdette: Ez a Te napod! Majd a programok felsorolása és az időpont, helyszín következett a lapon. Koncert, gyerekprogramok. A lap alján pedig a szervezők (a nevüket nem írnám le): katolikusok, baptisták, szabadkeresztények, még Teréz anya lányai is megjelentek (gondolom, nem a vér szerintiek). A fő rendezvény helyszínén, mely vallásos rendezvénynek lett meghirdetve, meglepő módon csapolt sörrel várták a nézelődő, meg-megálló embereket, melyet jelképes összegért lehetett megvásárolni. Evangelizációs programon ilyennel még nem találkoztam. Talán így akarták az embereket maradásra bírni, hogy amíg issza a sört, addig legalább nem megy el, és hallgatja az előadókat. A bevezető szövegben azt hallhattuk, hogy csoda történt, mert az összes keresztény egyház össze tudott fogni, e rendezvény létrehozásához. Ami persze kissé ferdítés volt, mert Magyarország 4. legnagyobb egyháza nem képviseltette magát. Nem is értem ezeket az összefonódásokat, mert hiszen a pápa nem oly rég jelentette ki ismét a római katolicizmus egyik örök dogmáját, hogy csak a katolikus egyházon belül kaphatnak üdvösséget az emberek. Az igazi protestánsok pedig a Biblia alapján elfogadhatatlannak tartják a katolikus dogmákat. Vajon ezeken a rendezvényeken miért borult össze katolikus és protestáns, ha nem tartják egymást igaz keresztényeknek? És egyáltalán hogyan osztják fel, hogy a rendezvényeken megtért emberek melyik felekezetbe járjanak? És mióta kell az evangélium hirdetése mellé alkoholt is felszolgálni?

Üdvözlettel:

Nyári János, Érd

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!