Kereső toggle

Vélemények a kettős állampolgárságról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tisztelt Szerkesztőség!

Mindkét nagyapám megsebesült az első világháborúban. Sajnos az akkori ország- és nemzetrontó politikusaink rosszul kezelték Magyarország ügyét, és így tisztán magyarlakta területeket csatoltak el az országtól. A magyar átlagember Trianon óta nem tudja elfogadni az ott hozott döntést. Ma egyes felelőtlen politikai erők az emberek érzelmeire próbálnak hatni a kettős állampolgárság megszavaztatásával és hazaárulónak bélyegzik azokat, akik vélhetően "nem"-mel fognak majd szavazni. Én "nem"-et fogok bejelölni a szavazólapon. Ezzel tartozom nagyapám emlékének.

Az "igen" szavazattal ugyanis támogatnám azt, hogy a magyar nép, a magyar parlament hivatalosan törvényben ismerje el a Trianoni Szerződést. Ugyanis az ügydöntő népszavazás miatt, ha érvényes lesz, s ha az igenek aránya lesz több, akkor kötelező lesz törvényt hozni. 

Trianon óta még egyetlen magyar politikai erő és egyetlen parlamenti ciklus sem ismerte el a trianoni döntést hivatalosan. Ma sokan vannak Magyarországon, akik magyarul beszélnek, magyarnak mondják magukat, de mégsem magyarok. Ők a hazaárulók! Elárulják őseinket, a népet, s a hazát. Aki magyar és tényleg az, az magyar maradt Trianon után is, éljen bárhol a világban, akár az elcsatolt területeken, akár másutt. Az ilyen magyaroknak nem kell kettős állampolgárság, mert ha magyar állampolgárok akarnak lenni, akkor népszavazás nélkül is bármikor azok lehettek, lehetnek. George Funar például magyar, de politikai karrierje miatt megtagadta magyar voltát. Édesapja, Funár József sírja ma is megtekinthető a nagyváradi magyar katolikus temetőben. Más kérdés, hogy magyar-e Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének újraválasztott elnöke, aki a Ceaucescu-rezsim utolsó napjaiban még 1989. szeptemberében is a végsőkig harcolt a román diktátor hatalmának fenntartásáért.

Akaratlanul is fültanúja voltam egy hete a vonaton utazó román feketemunkások beszélgetésének. Egyikük azt mondta, ha megszavazzák a kettős állampolgárságot, akkor az építkezési vállalkozó hivatalosan is foglalkoztatni fogja őket, és télen, amikor munka nélkül lesz, a segély 10 százalékát leadja a vállalkozónak, akinek is télen is csurran-cseppen egy kis jövedelem, ő pedig Romániában a segély 90 százalékából is úri módon megél a következő kilenc-hónapos idényig. A másik erre azt mondta, hogy ezt a trükköt ő is meg fogja csinálni, mire a többiek azt válaszolták neki, hogy nem teheti, mivel ő román, hiába beszél jól magyarul. Nevetve felelte, hogy az ő anyai nagyapja magyar volt, és ezt igazolni is tudja, ha kell. Ha ez kevés, tud hamis papírt szerezni bármiről, de ő akkor is magyar állampolgár lesz, és ő is fogja télen kapni a segélyt. Véleményem szerint ez nem lenne egyedi eset. 

A legutóbbi romániai népszámláláskor mintegy másfél millióan vallották magukat magyarnak. Ha "igen" lesz a népszavazás eredménye, lehet számítani arra, hogy így vagy úgy, akár 4-5 millióan igazolják majd magyar eredetüket. Olyanok is, akik eddig nem vállalták magyarságukat, most élvezni fogják a kettős állampolgárság előnyeit. Egyes román politikai erők örülnének, ha kivonulnának a magyarok Romániából, s még jobban örülnének, ha magyar törvény ismerné el Trianon érvényességét. 

Az ausztriai magyarok nem akarnak kettős állampolgárságot, mert ott gazdasági jólét van. Ugyanez igaz Szlovéniára is. Szlovákia is EU-tag lett, Horvátország és Románia pedig vélhetően rövid időn belül az lesz, tehát ismét úgy járhatnak
össze a magyarok a magyarokkal, mintha mi átmennénk itthon az egyik településről a másikra. Ukrajnában törvény tiltja a kettős állampolgárságot, s emiatt az ottani magyarok akkor is el lesznek zárva a kettős 

állampolgárságtól, ha az "igen" győz a december 5-ei voksoláson. Marad egyedül Szerbia-Montenegro, ahol jelenleg több szerb származású rendelkezik magyar igazolvánnyal, mint magyar származású.

Egyes politikai erők határon túlról is úgy próbálják beállítani, hogy az "igen" lenne a "nem" Trianonra, nem pedig a "nem". Valójában magyarok maradtak a határon túl élő magyar származású emberek, s így az maradt Tőkés László, Duray Miklós, de Patrubány Miklós és a többiek is. Az "igen" szavazat azt jelentené, hogy ők eddig nem voltak magyarok, s csak most lesznek azzá, illetve csak félmagyarrá, ha kettős állampolgárok lesznek. Az igazi magyar csak magyar állampolgár és nem kettős. A "nem" szavazat viszont azt jelenti, hogy ők és a többi elcsatolt területen élő magyarok korábban, most is és a jövőben is magyarok lesznek, mert a magyar népnek nem szabad figyelembe venni a szégyenteljes trianoni döntést. 

A magyar nép jogszabályilag nem erősítheti meg "igen"-ekkel ennek elfogadását, hanem "nem"-mel kell voksolnunk.

Várhegyi László, egy magyar a sok közül

***

Tisztelt Szerkesztőség!

Levelemmel a kettős állampolgársággal kapcsolatos Hetekben megjelent cikkekre szeretnék reagálni úgy mint vajdasági magyar, aki már több éve él Magyarországon és időközben megszerezte a magyar állampolgárságot is.

Sebestyén István "Hazárdjáték az érzelmekkel" cím? cikkében megemlíti, hogy "a szokásos eljárásnál könnyebben kaphat állampolgárságot egy magát magyar nemzetiségűnek valló személy". Tíz évvel ezelőtt végigjártam ezt a "könnyebbik" utat, de hogy milyen lehet a nehezebbik, abba bele sem merek gondolni. Ahhoz, hogy valaki megszerezze a magyar állampolgárságot először tartózkodási engedélyt kell szereznie. Tartózkodási engedély feltétele a munkahely, munkát viszont úgy lehet vállalni, ha van tartózkodási engedély –, tehát ha valaki itt nem futamodik meg, és megoldja a matematikailag lehetetlent, akkor máris továbbléphet a letelepedési engedély szintre. Ezek után jöhet csak az állampolgársági kérelem benyújtása, és jöhet az újabb várakozás – hiánypótlás – várakozás. Igaz, nem lehetetlen, de véleményem szerint, hogyha ezt a feltételrendszert az "őslakosokon" is kipróbálnák, fél Magyarországtól meg lehetne vonni a magyar állampolgárságot (például az egyik feltétel az, hogy a bankszámlán szerepeljen annyi pénz, hogy a bevándorolni szándékozó személy a havi kamatából meg tudjon élni). Az engedélyeknek komoly anyagi vonzatai vannak: illetékek, orvosi vizsgálatok, hiteles fordítások, nem olcsó iparág, az biztos. Aki erre azt mondja, hogy könnyített, az még biztosan nem csinálta végig. Nagyon örültem Siposhegyi Péter "Emóciók és rációk" cím? cikkének. Köszönet neki érte, mert végre, ha csak a cikk olvasása alatt is, de magyarnak érezhettem magam! 

Továbbtanulás miatt érkeztem Magyarországra nagy – nagy várakozással: biztonságot adott, hogy itt mindenki magyarul beszél, a feliratok a táblákon magyar feliratok és még sorolhatnám; mindenki járt már külföldön, de az idegen nyelv, még ha meg is tanulja az ember, akkor is idegen marad. Ez az állapot addig tartott, amíg az első helyen le nem jugóztak. Hideg zuhany volt a felismerés, hogy a vajdasági magyar csak "jugó" az "anyaországban". E kedves kifejezés azóta mutáción esett át: jelenleg mindenki szerb, aki odaátról érkezik, ez még hízelgőbb, mint az előbbi, miután az elmúlt évtizedben a szerb népnek nem kedvezett a történelem. Tudom, az erdélyiek meg csak úgy nemes egyszerűséggel románok – ez se jobb, de legalább nem romlik.

A balkáni háborúk idején sokan átjöttek Magyarországra, de nem üres kézzel! A határ melletti városokba számszerűen kimutatható tőkebeáramlás történt, a vállalkozások azóta is működnek, és nagyon sok embernek adnak munkalehetőséget. Erről is meg kellene emlékezni amikor a jelenlegi számháborúban úgy szerepel a határon túli magyar, mint teher, vagy selejt; akit úgy festenek le, mint aki megérkezik, és mást se csinál, csak várja a segélyeket, vagy a nem létező nyugdíjalapjából hozza neki a postás a nemlétező nyugdíját… Az embereknek otthon (Vajdaságban) van házuk, földjük, amihez ragaszkodnak, elhagyni nem fogják soha, ha el nem zavarják őket. Talán kissé elhamarkodott a választás, de szerintem, amíg az erdélyi magyar román, és a vajdasági szerb, addig ez a választás mindig elhamarkodott lesz.

Nem vagyok mélymagyar, de a szabadságra szavazok, mert a határon túli magyar nem egyenlő egy hatástanulmánnyal, neki sorsa van, amiből mostanában kivonták a szabadságot. Nem azért szavazok igennel, hogy valaki politikai tőkéjét gyarapítsam, egyszer? okom van csupán: azt szeretném, ha a nagymamám, ha gondol egyet, csak úgy jókedvéből át tudjon jönni a mórahalmi termálfürdőbe fürödni – természetesen a saját költségén.

Virág Anikó

***

Többet érdemlünk a kettős állampolgárságnál

Két oldalról közelíteném meg a kettős állampolgárság kérdését. Az észérvek és az érzelmek oldaláról. Szerintem a szavazásnál a józan észt kellene előtérbe helyezni, mert ez most fontosabb, mint az ügy érzelmi része. 

Először is az erdélyi magyarok egyéni érdeke mindenképpen az "igen" szavazatok győzelme, rövid távon legalábbis. A kisebbségben élő magyar közösségeknek összességében azonban egyáltalán nem érdeke, hogy unokáinak csak telefonon hallja a hangját. A fiatal értelmiségi réteg ugyanis azon nyomban, ahogy megkapta a kettős állampolgárságot, veszi az irányt nyugatra, és egyértelmű, hogy legtöbbjüknél nem Magyarország lenne a végállomás, hanem Németország, Spanyolország vagy Anglia. Az elvándorlás pedig egyfajta lavinaszer? pszichózist indít útjára: egymást fogják hívni majd azok, akiknek bejött az átköltözés.

A határon túli magyarság sokkal többet érdemel, mint egy papírra lecsökkentett jogot. Mi már most is utazhatunk vízum nélkül, Angliát kivéve Európa minden államába. Mit old meg, ha kapunk egy másik szín? útlevelet is, amely két év múlva úgysem fog érni egy fabatkát sem? Ráadásul, és ez a legrosszabb, a kettős állampolgárság megszavazásának pillanatában értelmetlenné válik az amúgy sokkal jobb helyzetet teremtő autonómia kérdése. Egy csapásra megszűnik követelésünk jogalapja, pedig az uniós csatlakozás ideális időpontnak tűnik arra, hogy a magyar kormány súlyt adjon az autonóm törekvéseknek. Joggal kérdezi tőlünk ezek után a román állam, hogy minek nekünk autonómia, ha egyszer úgyis külföldi állampolgár vagyunk. És ha sokat erősködünk, magunkra haragítjuk a környezetünket és egy olyan viszály robbanhat ki, ami 90-ben már egyszer megesett. Akkor is az volt a legnagyobb baj, hogy az anyaországot nem érdekelte a román közvélemény. Nagy hiba most is, hogy ezt a népszavazást nem előzte meg alapos tárgyalássorozat az érintett környező országokkal. Mert például így sehonnan nem kapott garanciát Magyarország, hogy egyrészt a határon túli kisebbségei odakint kettős állampolgárok lehetnek-e vagy sem, másrészt, hogy megakadályozzák az esetleges retorziókat. Hiába vagyok jóba Budapesttel, az én életemet legalább annyira meghatározza – ha nem jobban – a román
kormánnyal és szomszédaimmal való kapcsolatom. Mi van akkor, ha a román kormány behoz egy olyan rendeletet, amely csak egy állampolgárságot tartana megengedhetőnek? Döntési helyzetbe kényszerítené a magyarokat, és legtöbbjük nem a románt választaná. Hat hónap alatt kiürítenék Erdélyt, felbecsülhetetlen ingó és ingatlan érték kerülne a kezükbe. Ez persze fikció, de elgondolkodtató az összmagyarság szempontjából. Ha kijövünk, a föld automatikusan átkerül a többség kezébe, mert az önmagát nem műveli meg, s nem is gondozza. Létező példákat is tudok mondani erre a negatív folyamatra: Borszék és Tusnádfürdő. Emellett a helyi magyar képviselet, az RMDSZ, tömegbázis híján lényegesen kisebb eséllyel tudna csak bejutni a román
parlamentbe. 

Ami a kérdés érzelmi részét illeti, csak akkor tudunk róla őszintén beszélni, ha visszamegyünk az elejére. Ez az ország többszörösen megtört, évszázados múltja van a leigázásnak. 

A határ mindkét oldalán sérültek a magyarok, persze a kívülrekedtek a legjobban. Éppen ezért nagy hibának tartom, hogy egy érzelmi problémát józan észérvekkel akarnak megoldani Budapesten. A magyarországi magyar nem él át olyan mély érzelmi kötődést hazájához, mint a határon túliak. Minálunk a magyar Himnuszt állva és könnyes szemmel éneklik az emberek, még az otthonaikban is. Önmagában annak tudata, hogy én, az idegenben élő magyar egy anyaországhoz tartozom, óriási kompenzálást jelent az itt és sajnos otthon is tapasztalható elutasítások közepette. Nagyon gyorsan meg kellene lelni tehát a választ arra a szituációra, ha esetleg elutasítás érne minket, hogy ezt ne traumaként élje meg a székely ember. Mert nem igaz, hogy nem fáj. 

Ehhez a kérdéshez nem lehet csupán gazdasági szempontból, rideg üzleti érdekek mentén hozzányúlni. A magyar kormány velünk karöltve kéne kidolgozzon egy olyan szisztémát, ami a magyar adófizetőnek nem kerül pénzbe, és mégis hathatós segítség. Szerintem az RMDSZ tudna ebben segíteni a magyar kormánynak, ha az mutatna erre valami hajlandóságot. Egy szülőföldtörvény például a tényleges igényekhez igazítaná a jogalkotást, és kiszolgálná azt a célt, hogy mindenki ott boldoguljon, ahol született. Ez úgy kezdődik, hogy mondjuk a magyar kormány adókedvezménnyel támogatná azokat a magyar cégeket, akik Erdélyben is alapítanak cégeket, és ezzel munkahelyeket teremtenek. Vagy megszűnne az az áldatlan helyzet, hogy a BNV-n egyetlen erdélyi cég képviseli az itteni magyarokat. Nem milliárdokat kéne ránk költeni, hanem logikát befektetni, és ez sokkal olcsóbb. 

Ha a gazdasági részt megoldanánk, és az érzelmi sebek be tudnának gyógyulni, megfordítható lenne az elvándorlási irány: visszajönnének Budapestről az erdélyi emberek, és mindenki a saját hazájában igyekezne érvényesülni. 

Fodor Sándor lelkész, Marosvásárhely

Olvasson tovább: