Kereső toggle

IV. Károly király és a vegyifegyver-tilalom

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tisztelt Szerkesztőség!

Nagy érdeklődéssel olvastam az október 8-ai számukban cikküket, melyet Benke László úr írt, Ellenszélben a szentek között címmel, IV. Károly boldoggá avatása kapcsán. A cikk tartalmával most nem kívánok foglalkozni, arról véleményt mondani. Azonban van benne egy sajnálatos tévedés (szándékosan vagy véletlenül, nem tudom), mely egészen más megvilágításba helyezi az utolsó magyar király életét: "Megszegte az 1899-es hágai nemzetközi vegyifegyver-tilalmat." Legjobb történelmi tudásom szerint a betiltás valóban Hágában volt, de 1925-ben! Tudtommal az I. világháborúban több harcoló fél is alkalmazta, a betiltás a háború után történt. Így a vegyi fegyverek csupán egynek bizonyultak a többi fegyver között. Mivel a törvény később született (1925), így értelmetlenség "törvényszegésről" beszélni. Ez pedig egészen más megvilágításba hozza a király életét és megítélését. Köszönöm figyelmüket.

Haller László lelkész

(Szerk.: A fenti levél megérkezte után tíz perccel megérkezett – szintén e-mailben – a következő üzenet)

Tisztelt Szerkesztőség!

Önökhöz hasonlóan én is tévedtem a mérges gázok betiltásáról szóló adatban. Előző levelemben Hágát írtam, nos nem ott volt 1925-ben, hanem Genfben. A lényegen azonban nem változtat. Kérem, nézzenek utána még egyszer az 1899-es évszámnak. Amennyiben tudják igazolni, hogy akkor is hoztak valamilyen döntést a mérges gázok ügyében, kérem juttassák el a címemre. Amennyiben ezt nem tudják megtenni, hiteltelenné válik számomra a cikk, ezen keresztül a "Hetek" újság is. Mert bizonyíték hiányában történelemhamisítással vagyok kénytelen illetni a cikk íróját.

Tisztelettel

Haller László rk. lelkész

Tisztelt Haller László!

Köszönöm az észrevételét. Természetesen a római katolikus egyház belső ügye, hogy egy boldoggá avatással milyen vallási üzenetet fogalmaz meg a hívők számára – ebben pedig egy újságírónak nem lehet tiszte ítélkezni. Egy életm? politikai üzeneteit viszont be lehet mutatni és el is lehet bírálni, esetünkben annál is inkább, mert Habsburg Ottó szerint az elhunyt édesapja emlékét ért kitüntetés éppen arra szolgáltatott példát, hogy a szentség politikai életpálya révén is elérhető. IV. Károly katonapolitikai döntései pedig éppen ezen életpálya részét képezték, amelynek bemutatására a boldoggá avatás kapcsán megjelent írásaink vállalkoztak.

A vitatott állítás forrása egy az amerikai katonai akadémiákon hadtörténeti kézikönyvként használt munka volt (Frederick R. Sidell, [szerk.], Textbook of Military Medicine, III. kötet [Medical Aspects of Chemical and Biological Warfare], Washington, DC: TMM Publications – Borden Institute, 1997), annak is az interneten leközölt szemelvényei
(www.usuhs.mil/cbw/history.htm). Innen (is) megtudható, hogy léteztek az Ön által említett 1925-ös genfi konvenciót megelőzően is nemzetközi keretszerződések, amelyek – az akkor még inkább csak kísérleti stádiumban lévő – kémiai és biológiai fegyverek használatát próbálták szabályozni. Az első ilyen határozat a hadviselés törvényeit meghatározni hivatott 1874. évi brüsszeli konferencián született, amelyen megtiltották a mérges gázok – és általában a mérgezés – katonai célokra való alkalmazását. Ezt a szerződést erősítette meg a cikkemben említett, 1899-es első hágai békekonferencia, amely megállapította: "A szerződő hatalmak egyezséget kötnek, hogy tartózkodni fognak az olyan lövedékek alkalmazásától, amelyek egyedüli célja a fojtógázok szétterítése." A tilalmat (amelyet az 1907-es második hágai békekonferencia megismételt) huszonhét nemzet írta alá, köztük az európai nagyhatalmak és Ausztria-Magyarország is. 

A megállapodást a háborús helyzetben kötelező érvényűnek tekintették, amit az is mutat, hogy különféle ügyeskedésekkel próbálták "kicselezni". A német hadsereg fejlesztőmérnökei a háború kezdeti fázisában valamennyi srapnelt is zártak a mérgező anyaggal feltöltött gránátokba, hogy ezzel elkerüljék az 1899-es nemzetközi tilalom (betűjének) megsértését – a robbanólövedékek "egyedüli célja" ugyanis így már nem csak a mérgezés volt. Az időközben kikísérletezett és jóval hatékonyabbnak bizonyult gázpalackos, a kedvező széljárás kihasználásán alapuló megoldást pedig – cinikus módon – azért vallották jogszerűnek, mert jóllehet kizárólag a mérgező gáz szétterítésére szolgált, alkalmazása során nem volt szükség lövedékre. Az antanthatalmak jogértelmezése ettől természetesen eltérő volt, ezért a későbbiekben ők már megtorlásként vetettek be mérgező gázokat az ő olvasatukban mégiscsak szerződésszegő központi hatalmak ellen. 

Személy szerint amúgy IV. Károly erkölcsi megítélésében nem érzem ennyire perdöntőnek, hogy életben volt-e vagy sem nemzetközi tilalom. Ha nem is lett volna a konvenció (márpedig volt), a mustárgáz a nyugati fronton már számtalan halálos áldozatot és sebesültet szedett, mielőtt az olaszországi hadszíntéren bevetésre került volna. Károly császár tehát az új fegyver hatásaival (gyötrelmes, fulladásos, "katonátlan" halál, a túlélőknél pedig légszomj, időleges vagy maradandó vakság, valamint tenyérnyi, felhólyagzott égési sérülések) a döntése pillanatában teljes mértékben tisztában volt. 

Tisztelettel,

Benke László

Olvasson tovább: