Kereső toggle

Egy program, amiről beszélni lehet

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hiller István nemzeti kulturális örökségminiszter felhívására jelentkezem. Hozzászólnék ahhoz, amit írt. Igaz, ő elsősorban úgy hirdette meg, hogy "baloldali, értelmiségi véleményformálók" érdeklődő "továbbgondolatait" várja, de ha mélyre ások magamban, végtére is az lennék, ha ebben nem akadályozna néhány magas polcról tekingető vezető látványa.

Köszöntöm ezt az írást, mert elkészült. Elég régóta hajlok az írógép fölé, tudom, hogy más írni és más beszélni. Beszélni egy televíziós stúdióban lehet össze-vissza vagy vissza-össze, a lényeg, hogy a riporter ne legyen ellenséges. Némi fontoskodó póz, némi közhely, betanult spontán bölcsesség előre egyeztetve titkár által, píárosan. Erre szerényebb elmék is képesek. Írni nehezebb. Az írás ott marad a fogyasztó képernyőjén vagy kezében. Azért olvassa el, mert éppen abban a pillanatban épp ez az írás foglalja le a világból. Hatalmas felelősség, hatalmas lehetőség. Hillertől persze nem áll távol az írás, tudós ember, történész, tanítványai szerint a jobbikfajtából, pedig senki nem állíthatja, hogy Sinkovits Imre orgánumát adta neki a Teremtő.

A kritizőrök azzal jönnek felé, hogy ugyan már, ez csak egy elméleti program. Nos, kérem szépen, kéretik zászlócskát hajtani az elmélet előtt! Nem olyan haszontalan az az elmélet, mint azok hirdetik róla, akik képtelenek felfogni az elméletet, és helyette azt fogják fel és meg, ami kezük ügyébe kerül. A politika nem nélkülözheti az elméletet. Elmélet nélkül lehet politizálni, csak… Bocsánat! Nem is lehet! Elmélet nélkül nem lehet politizálni, de lehet hatalmat gyakorolni a fogd és vidd jegyében, de csak és kizárólag ebben az egyetlen jegyben.

Valaki, aki nem oly rég még nem volt, azt mondta, hogy nincs szükség ideológiára, csak pragmatizmusra. Jobb esetben butaság, rosszabb esetben cinizmus, még rosszabb esetben bűnpártolás. Elvekre, elméletekre, irányokra szükség van. Enélkül semmit nem haladna a tisztelt emberiség. Kellenek, akik kijelölik az útirányt, hogy aztán mások közlekedjenek azon az úton, amit ennek jegyében építettek. Az elmélet önmagában nem sok, de nélküle a gyakorlat nem szervezett előrelátás, azaz politika, hanem csupán érdekérvényesítés, tudják, a fogós játék, ami kétségtelenül magas szinten űzött sporttá vált.

Politikus világnézet nélkül nem több egyszer? érdekérvényesítőnél, a politika pedig a közösségért végzett munka még akkor is, ha az elmúlt másfél évtized olimpiásznyi időben szabadrabló hősei el is feledtették ezt velünk. Az úgynevezett pragmatikus politizálás nem egyéb, mint a mindenkori körülmények önös érdek? kihasználása. Egy ország nem egyenlet, hanem emberek összessége, ezt a nagyon tisztelt pragmatikusoknak illene tudniuk. Tény, de nem öröm, a mai magyar közszereplőknek a világnézet csupán gát. Olyan ez, mint a Tízparancsolat, ami számunkra iránytű, sokaknak akadály, hogy egy jót paráználkodjanak, esetleg lopjanak, s akkor még a szomszéd barmáról szó sem esett. Mondok valami rendkívül romantikusat. Politikusnak az menjen, akinek van valamilyen világnézete, és hajlandó (valamint képes) azt másokkal is elfogadtatni. A hatalom megszerzése mindenáron, majd ennek pénzre váltása magas áron, ez nem politikai, hanem kriminalisztikai kategória, vegyük észre már végre!

Sem barátja, sem ellensége 

nem vagyok Hiller 

Istvánnak. De jó lenne, ha 

az elmúlt másfél évtized 

után megvalósulna valami 

abból, amit leírt.

Legalább annyit tudjunk korunk kedves gyermekeiről, hogy nem evidens jelenlétük a köz házában, csupán fejlődési rendellenesség. Ezzel szemben kívánatos, hogy olyan emberek kerüljenek vezető pozícióba, akiknek van valamilyen világnézetük, ennek megfelelő intellektusuk, belátásuk és a dolgok véghezviteléhez elégséges erejük. Hiller István ilyennek látszik. Legyünk jók, mondjuk azt, hogy ilyen. Ilyen, ha nem cinikus újbejárók strómanja csupán. Ilyen, ha lesz ereje megakadályozni, hogy azzá váljon. Hiller helyzetére rendkívül jellemző a mondás: Uram, ments meg a barátaimtól, az ellenségeimmel elbírok magam! Hillernek kevés az ellensége. A cseppet sem elhanyagolható kulturális értelmiség többsége kedveli. Beszél velük. Pénzt is ad, ha éppen úgy adódik. Kortárs magyar drámatámogatási rendszert segít pénzzel. Kollégáim megszerették. Talán jól teszik. De a veszély ott leselkedik a közelben. Talán épp ezért tartják túl elméletinek írását. Nem azért, mert az, hanem mert – bár kimondani nem merik – úgy gondolják, a valóság, a jelenvalóság ellene van, és ezen jelenvalóságban főszereplők az MSZP nagyjai. 

Ezért is izgalmas a dolgozat mindjárt az elején. Magyarország szabad, de nem igazságos. Erre mondhatnám, hogy mivel Magyarország nagyon nem igazságos, így szabad is csak kicsit lehet. Egyéni felfogás kérdése, hogy mit nevezünk szabadságnak. Az én szabadságképemben az is a szabadság része, hogy valakinek zsebében lehessen a marsallbot. A bot feltalálási helye jelenleg ismeretlen, gyanított gazdáinak házait kamera pásztázza, azokra őrség vigyáz. Másként és egyszer?bben fogalmazva: szegényen nem lehet szabad az ember. Még egyszer?bben: ha én szeretnék téliszalámit reggelizni, de nincs rá módom, mert a pénzemből csak parizert vehetek, akkor nem vagyok szabad, hiszen a hipermarket polcainak zöme számomra csupán
bosszantó dekoráció. Hiller jól mondja, a származás, a szülők vagyoni állapota, kapcsolatrendszere meghatározó. Ez nem evidencia, hanem tragédia. Demokráciáról beszélni ott, ahol van, kinek tizenhat éves korára saját sofőr jut, míg másnak jóllakni is csak ritkán van módja, lehet, de felesleges. A rendszerváltónak nevezett politikai elit pártfüggetlen közös felelőssége, hogy Magyarország, az egykori hárommillió koldus országa újra a hárommillió koldus országává vált. Ez nem MSZP- vagy Fidesz-, Antal- vagy Horn-kérdés, ez egy közös kérdés: mi okozta, hogy így lett? A mai Magyarország inkább Dél, mint Nyugat. Paloták és kikapcsolt áramkörök. Nem evidencia ez, hanem bűn. Emberek bűne. Hillernek abban igaza van, hogy szociáldemokráciáról beszélni e-gyedül azért érdemes, hogy ilyen ne lehessen. Azonban ne tegyünk úgy, mintha nem tudnánk, minek köszönhető, legalábbis részben, mindez. Már magam is írtam itt erről, de megkerülhetetlen, hogy most megismételjem: a sokak szerint arcátlan módon eredeti tőkefelhalmozásnak nevezett valami Magyarországon úgy jött létre, hogy a nemzeti termék tizennégy éven át nem növekedett, így valójában egy meglévő értéket osztottak újra, nem annak növekményét, mint az eredeti tőkefelhalmozáskor.

Magyarországon az elmúlt évtized nem a sikerről, hanem a bennfentességről szólt. Fontos, hogy Hiller bőven értekezik a gazdagságról és annak társadalmi elismertetéséről. Ma hazánkra az a József Attila-versszak érvényes, amelyet a költő a Hazámban írt:

"Retteg a szegénytől a gazdag

s a gazdagtól fél a szegény.

Fortélyos félelem igazgat 

minket s nem csalóka remény."

Pontos a lelet. Annak a gazdagnak nincs oka rettegni, akinek vagyona mögött teljesítmény van. De valljuk meg mi, Hiller-olvasók, hogy az nem teljesítmény, ha valaki azon nyer, hogy két nappal korábban tudja, mikor lesz forintleértékelés, mint hogy azt bejelentik. Azon nincs bámulni való, ha valaki eladja cégét az államnak, majd attól feljavítva olcsóbban visszaveszi. Azon sem, ha valaki mesterségesen csődbe vitt vállalatot vesz meg fillérekért, de az sem túlságosan eredeti módja a tőkefelhalmozásnak, amikor valaki úgy kap százmilliós nagyságrend? bankhitelt, hogy elfelejtenek tőle fedezetet kérni, míg egy mezei kisvállalkozónak háromszoros fedezetet kell igazolnia. Hiller abban az országban írta, amit írt, ahol mindez napi gyakorlat, ahol nevek százait helyettesíthetjük be ezekbe a klisékbe. Itt az érintett magyarázkodni is elfelejt, amikor kiderül, hogy
egyébként szabályosan, de hatalmas összeget nyert magas állami tisztségben lévő üzletemberként, s még azon sem hajlandó elgondolkodni, hogy talán "a mindenki egyenlő eséllyel indult" frázisát nem a politikai sajtóban, hanem a Hócipőben kellett volna közszemlére tennie.

Igen, Hillernek ez a tragikuma. Kitalált valamit, viszont csak azok engedélyével válthatja napi politikára, akik ellenében szólni mert. Hiller szerint a gazdagokat vissza kell vezetni a társadalomba. Nem lesz egyszerű, mert a gazdagok úgy tudják, hogy nem szeretik őket. Úgy tudják, hogy az emberek tolvajnak tartják őket. Bizonyos gazdagok nem jól tudják, míg más gazdagok ezek szerint személyzetük által pontosan tájékozódnak a világ dolgairól. Az emberek csak és kizárólag négyévente egyszer ostobák, amikor ennek a politikai "elitnek" mindig zöldet mutatnak, s nem fityiszt.

Hiller, ha azt akarja, hogy téziseiből politika legyen, nagyjából abba a helyzetbe kerül majd, mint Shakespeare Coriolánusa, vagy Ibsen A nép ellensége cím? drámájának hőse. Olyan helyzetbe kerül, mint amilyenbe a tisztességes emberek kerülnek, ha nem adják meg számlaszámukat a tisztességteleneknek. Pedig igaza van, egy társadalom nem engedheti meg, hogy legvirulensebb tagjai ne vegyenek részt életében. Azt sem bírja el persze, hogy a bérből élők a legnagyobb adózók ebben a gyönyör? országban.

Apropó, gyönyör? ország! Hiller szemérmesen bár, de megpróbál nemzeti programot is adni a "nagykép? nacionalizmus" ellen. Persze tudja, nemzeti ügyszeretetben soha nem lehet komoly riválisa az első polgárnak, hiszen meghatározott számú zászlólobogtató hely van egy országban, és ezek már foglaltak. Hiller miniszter egyetlen tekintetben valóban túlságosan bölcsész maradt. Egyetlen számra magam is kíváncsi lennék. Egy évszámra. Arra az évszámra, amikorra szerinte a vázoltakból élt és megvalósított program válhat. Ez fontos. Amit ő képvisel, annak jelentőségét nem vitathatja, legfeljebb néhány elvakult. Azért, mert az MSZP simán vesztett az EP-választáson, attól még nem lett kicsi és jelentéktelen. Nem is lesz az, valamilyen úgynevezett szociáldemokrata párt lesz a hatalomban vagy az ellenzék élén. Egyik nagyobb, másik kisebb szerep, de egyik sem kicsi. Igaz, hogy az első polgár húsz évben gondolkodik, de más az álom és más a valóság. Hiller azt írja, büszke az MSZP sikereire. Teheti, hiszen elfogult pártjával. Én magam egyetlen pártra sem lennék büszke az elmúlt másfél évtizedből. Ezért is érdekes Hiller személye. Mert bár igaz, hogy akit megválasztanak, az legitim, mégis vagyunk néhányan, esetleg néhány millióan, akik úgy képzeljük, új rendszerhez új emberek is kellenek. Egy kicsit sokalljuk az egykori mozgalmi apparátusok tagjainak közéleti súlyát, s akkor még vagyonról egy szó sem esett.

Ebben a helyzetben, ebben az országban, egy éppen nem túlságosan sikeres párt élén próbál majd fordulatot kormányozni ez a negyvenes, csendes, de értelmes ember. Feladata hatalmas. Mert bizony valamilyen minimális egyetértés kellene. Kell, hogy legyen néhány dolog, amiben a nagyon tisztelt két fél egyetért. Például abban, hogy nincs magyar és magyartalan pártállás. De abban is, hogy azok, akik az országnak szándékosan kárt okozva a maguk hasznáért ügynökölték végig az elmúlt éveket, azok rabosított tagjai lehessenek csak ennek az országnak.

Sem barátja, sem ellensége nem vagyok Hiller Istvánnak. Nem kívánok pályázni az újdonsült drámai alapra, jöjjenek a fiatalok érte. De jó lenne, ha az elmúlt másfél évtized után megvalósulna valami abból, amit leírt. Mélyről indul programjával Hiller István, annyi bizonyos.

Olvasson tovább: