Kereső toggle

Tíz éve nem jelenhetett meg

Püspök glória nélkül

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tisztelt Szerkesztőség! 

Az elmúlt hónapban érdekes interjúpárt olvashattam lapjukban. Tibori Szabó Zoltán Pulitzer-díjas erdélyi újságíró a május 13-ai számban beszélt némely közelmúltbeli tapasztalatáról. Erre válaszolt egy héttel később Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester, az erdélyi magyar politikai élet polgári oldalának egyik vezetője
(Importált viszály, Hetek, 2004. május 13. és
Apró lépések helyett egyenes utat
akarunk
, Hetek, 2004. május 20.) 

Aki nem tudná, Tibori Szabó Zoltán a korrekt, tárgyilagos zsurnalisztika megtestesítője Erdélyben, s ezt a törekvését tükrözik azok a tudósítások, helyzetelemzések is, amelyekkel nap mint nap találkozhatunk a Népszabadságban.

Mindazonáltal állítom, olyan egyértelműen még soha nem vallott az erdélyi magyarság megosztottságáról, mint a Heteknek adott interjújában. Ebben szó van Tőkés László református püspökről is, nem éppen pozitív hangnemben. Mellesleg Tőkésről már rég az a vélemény odaát, hogy vehemens politizálásával többet árt, mint használ a romániai magyarságnak.

A Tőkést bírálók már a kilencvenes évek elején hallatták szavukat. Egy kis csoport annak idején arra kért, menjek haza, hallgassam meg a panaszaikat, talán egy jó szándékú figyelmeztetés visszatereli őt a helyes ösvényre. Mert akik megválasztották, püspököt kívántak tudni a Királyhágó Melléki Református egyház élén, s nem világjáró diplomatát, aki többet van külföldön, mint otthon.

Elmentem Váradra, meghallgattam az embereket – nem voltak kevesen –, s ennek alapján vetettem papírra a Glória aranyfüst nélkül cím? írásomat. Tettem ezt a Pest Megyei Hírlap főmunkatársaként főszerkesztői megbízásra. A cikk már ki volt szedve, amikor dr. Bárd András főszerkesztő azt javasolta, adjunk esélyt Tőkésnek a megválaszolásra. Tőkést akkor a Honvéd Kórházban kezelték egy közúti baleset miatt, oda küldtük el a kiszedett írást. A püspök úr indignált válasza az volt: Magyarországon sajtószabadság van, mindenki azt ír, amit jónak lát. Egy szót sem szólt arról, mennyiben helytállóak az állításaim.

Még nagyban tanakodtunk, amikor előbb Keleti György, a későbbi Horn-kormány honvédelmi minisztere, majd Sütő András erdélyi író – őt is a Honvéd Kórházban kezelték – hívott fel bennünket telefonon, s azt mondták: "Gyerekek, ha nem muszáj, ne publikáljátok azt a cikket Tőkésről, mert nem neki, hanem az RMDSZ-nek ártotok vele." Nem publikáltuk, megtette később maga Tőkés a váradi püspükség lapjában, a Harangszóban, kellően kommentálva. Ennek az volt a lényege, lám így ír egy volt szekuritátés ügynök, aki ügynöki minőségben települt át Magyarországra. De ez sem volt elég, a tiszavirág életű, Bencsik által szerkesztett Pesti Hírlapban – Kossuth lapjának jogutódjáról van szó, mindössze néhány hónapig fungált – is megjelent egy hasonló hangvétel? írás, ami az akkori politikai kurzusban nem szolgált javamra. Cikkem utóéletéhez tartozik, hogy váradi megjelenése után Tőkés püspök barátai megüzenték, rágyújtják a házat az agg apámra, s ha Váradra merem tenni a lábamat, leöntik a kocsimat kénsavval. Meggyőződésem, Tőkés nem tudott erről az üzenetről, arról viszont tudnia kellett, hogy informátoromat, K. Jánost arra vették rá, vonja vissza a nyilatkozatát. Ez úgy történt, hogy K. János hazacsalt, s nála, a lakásán mondta a szemembe, hogy amit neki tulajdonítva leírtam, hazugság. Akkor fölöttébb csodálkoztam, ám később két lelkész barátom nevük elhallgatásával elmondták, a szomszédos szobában egy papocska jegyzetelte az elhangzottakat, illetve a K. János tiltakozását. Haragot nem érzek iránta, egy idős embert könny? megfélemlíteni. Egy biztos, a történtek óta nem tudok Tőkésre feltekinteni, mint tettem azt sokáig, a forradalom előtti időkben.

A fentiekhez mellékelem az 1994-ben írt, de meg nem jelent cikkemet. A többit az olvasókra bízom.

A tíz évvel ezelőtt írt, ám a nyomdából visszarendelt cikk - Glória aranyfüst nélkül

Leszámítva a szélsőséges román sajtót, Tőkés László váradi püspökről
még nem olvastam elmarasztaló, bíráló írást. Ez részben érthető, személye a forradalmiság megtestesítője, a
Ceausescu-diktatúra megdöntésében vállalt megpróbáltatások olyan piedesztálra emelték, amelyet méltán kiérdemelt.

Sietek leszögezni; magam is híve vagyok a fiatal püspöknek, egyike azoknak, akik már akkor hírt adtak bátorságáról, amikor még szőrmentén kellett írni idehaza a
romániai dolgokról. Mentegetőzésemhez tegyem hozzá még azt is: májusban ott voltam Váradon a beiktatásán, s az erről szóló beszámolóban azt írtam: végre igazi főpásztora van a
Királyhágó melléki református nyájnak.

Akkor nemcsak én, de mindenki ezt hitte. Most viszont úgy tűnik, a tavaly szerzett glória kissé megkopott, peregni kezd róla az aranyfüst.

– Csengetnek. Vajon ki lehet? Amióta anyám meghalt, apámra ritkán nyit ajtót valaki, s a közvetlen szomszédon kívül más nem tudja, hogy hazaérkeztem Váradra. 

Téged keresnek – szól be apám az udvarról. – K. Jani bácsi.

Jani bácsi régi barátom, még csikókoromból ismerem, ami nem tegnap volt. – Én leszoktam a ficánkolásról, te meg "kifehéredtél" – mondom nevetve. Az öreg visszabókolt udvariasan. Nem pap, de olyan régen él egyházi berkekben, hogy ő is olyan modorosan illeszti a szavakat, mint egy vén esperes.

Feltétlen el kell mondjak néhány dolgot Tőkés Lászlóról – jelzi jövetele célját. 

A Bihari Napló és a Harangszó nem valószínű, hogy meghallgatna, pedig meg kell írni az igazságot, most, amíg nem késő. 

– Nocsak! Mi történt? Úgy tudom, te egyik oszlopos híve vagy Tőkésnek.


K. Jani bácsi még Buthi Sándor püspök idején "csapódott" az egyházhoz, műszaki tanácsadóként ügyködött mint presbiter. A későbbi püspököt,
Papp Lászlót hamar kiismerte, s mivel nem tett a szájára lakatot, kiebrudalták a presbiteri tanácsból. Becsületére legyen mondva, titulus nélkül is tovább tevékenykedett. Aligha van még valaki Váradon, aki annyit tett a templom megóvásáért, mint K. János nyugdíjas iparos.

Ha emlékezetem nem csal, intrikálás címén adott túl rajtad Papp László. Nem vagy-e most te elfogult?

– Gyere el vasárnap templomba és hallgass meg másokat is! 


Ebben maradtunk. Vasárnap valóban beülök az olaszi református templom egyik szúette padjába. Először 1946-ban ültem itt mint kisdiák. A portál fölötti ablakon ugyanazok a gesztenyék néznek be, mint annak idején.

Az 1886-ban épült templom egyik legszebb istenháza az egyházmegyének, nemhiába választotta szolgálóhelyül az új püspök. 

Ma már hajlok afelé, nem a szépség, hanem a kényelem motiválta a választást
– mondja dr. B. Emilné az istentisztelet utáni beszélgetésen. – Mint tudja, a püspöki lak itt van a szomszédban, nem kell átjárogatni az újvárosi
templomba
. (Fél évszázadig az volt a mindenkori püspöki templom.)

Amennyit eddig szolgált a püspök úr, kibírja – teszi hozzá indignáltan egy fiatalember, aki éppúgy ragaszkodik a névtelenséghez, mint a többiek. –
A nevemet ne írja ki, mert azt fogják rólam mondani, hogy securitatés ügynök vagyok. Pedig csak az igazat mondom. A május 8-ai felszentelés óta egyetlenegyszer hirdetett igét Váradon, a Lorántffy Zsuzsanna-emlékünnepségen. Úgyszólván soha nem látjuk, hacsak nem a magyar tévében. Jó volna végre eldöntenie, hogy mi akar lenni; politikus vagy főpásztor!!

Nyolc-tíz ember gyűl körém, alig győzöm jegyezni a panaszt, sérelmet. A jelek arra mutatnak, K. Jani bácsi nem túlzott. 

Egymillió lejbe kerül a püspöki és segédpüspöki rezidencia főjavítása, valamint a püspöki templom központi fűtése. Nem sajnáljuk a pénzt, azt akartuk, Tőkés Lászlót ne csak a hívek lelki melege melengesse a templomban, s lakásából se hiányozzon semmi. 

A korszerűsítések egy részét társadalmi munkában végzik a hívek. Egyikük, egy villanyszerelő, ki akarta kérni a püspök úr véleményét; hová óhajtja a konnektorokat a szobában. –
A püspök úr nem foglalkozik világi dolgokkal – jött vissza a válasszal
Veres Kovács Attila püspökhelyettes. Már ez sem tetszett sokaknak, az meg már különösen nem, hogy mint kiszivárgott, a püspökné asszonynak
derogál a váradi lakberendező, Hollandiából hoznak egy szakembert. Nem túlzás ez egy kicsit? Ilyen hamar megfeledkezett Temesvárról?

Nem vonom kétségbe amit mond, de jó volna, ha mindezt megerősítené Tőkés László, avagy megcáfolná…

– Jó volna. De kezd nagyon hasonlítani a helyzet a Papp László-i időkre. Akkor az akkori püspök önmaga köré épített ki egy üvegburát, hogy a híveket távol tartsa magától. Manapság a környezet teszi ezt Tőkés Lászlóval, a püspökhelyettes meg az esperesi kar. 

– Özvegy Buthiné, a nagy előd felesége többször is kísérletet tett egy személyes találkozásra. Egyetlenegyszer sikerült Tőkéssel beszélnie – telefonon. Buthiné végül is meghalt júliusban, s noha a hívei, tisztelői jelezték ilyen irányú óhajukat, Tőkés úr mégsem ment el a temetésre…

– Egy lelkész nem táplálhat haragot senki iránt, egy püspök még kevésbé. Akkor mivel magyarázható távolmaradása a dr. Csiha Kálmán kolozsvári református püspök beiktatásáról? Igaz, Csiha Kálmán is Papp László mellé állt annak idején, nyilatkozatot tett Tőkés engedetlensége kapcsán, mondván, nincs vidéki és városi parókia, a szolgálóhely rangja mindenütt egyforma. 


Dr. Csiha jelen volt a váradi püspökbeiktatáson, tehát átértékelte a lelkésztárs egynémely cselekedetét. Meg is áldotta. Ezzel szemben, ha igaz, Tőkés zárt körökben úgy nyilatkozott, amíg Csiha nem kér elnézést nyilvánosan, hivatalosan, addig nem hajlandó felejteni a 1989-es esetet. 

Hirdeti, de nem él toleráns szemlélettel – említi neheztelve egy idős asszony, aki jómaga román, a férje magyar, közös megegyezéssel egyik vasárnap a református, a másikon az ortodox templomba ülnek be igét hallgatni. 

Valami sajnálatos malőr folytán az ortodox püspöknek küldött meghívó nem jutott el a címzetthez, amire az nem jelent meg a beiktatási ceremónián. Kérem, a posta nem svájci óra. Ezt mindenki tudja. Akkor miért nem személyesen vitte el valaki azt a fránya meghívót? És ha már megtörtént a baj, miért nem orvosolják a félreértést egy megkésett találkozóval? A sértett fél, az ortodox püspök, ráadásul jóval idősebb. Méltán elvárná az ember, hogy Tőkés úr tegye meg az első lépést, ez nem behódolás, csupán egy udvarias gesztus lenne. 

– Valamit nem értünk
– mondja ki K. János a leglényegesebbet. – Miért van a püspök úr többnyire külföldön, miért politikával, és nem az egyházmegye dolgaival törődik? Az egyházmegye csak nevében újult meg, valójában minden a régi. Ugyanazok a főtisztviselők maradtak stallumban, akik Papp Lászlónak is "pitiztek", Zsigmond József, Borsi Zsigmond vagy Papp Benjámin.

Lejegyeztem a panaszokat, de nem minősítem. Két dologért sem. Személy szerint még mindig elfogult vagyok Tőkéssel szemben, tehát véleményem
nem volna objektív. Másrészt nem élek állandó jelleggel Váradon, nem élem át azokat a nemzeti kisebbségből fakadó lelki traumákat, amelynek gyógyítására (és ellensúlyozására) a főpásztor a hivatott, tehát nemhiába hiányolják püspöküket a hívők. Szeretném hinni, hogy e sorok eljutnak Tőkés Lászlóhoz, ha megszívlelné a Váradról hozott üzenetet. 

A nemzet hősének kijáró tisztelet kiérdemléséhez bátorság kellett, a nimbusz megtartásához mérsékelt és krisztusi szerénység. No meg több törődés és több szeretet Várad iránt, mely fiává fogadta.

Matula Gy. Oszkár

Olvasson tovább: