Kereső toggle

Rend és szabadság

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kertész Ákosnak régóta tisztelője vagyok, mindig érdeklődéssel olvasom írásait, és megtiszteltetés vele vitatkozni is, mint ahogyan tettük ezen hasábokon az abortusz ügyében nem is oly régen. (Hetek 2000. július 22.
A terhességmegszakításról - beavatkozás Isten terveibe egyfelől;
Ki ítélhet az élet felett? másfelől) Mostani írása is lehetőséget teremt arra, hogy egy fontos kérdésben, a szólásszabadság és a gyűlöletbeszéd ügyében ütköztessük álláspontjainkat. 

A vita lehetőségének annál is inkább örülök, mert bár számos alkalommal meg kellett és meg lehetett volna vitatni ezt a kérdést, mégis csak az elmúlt hetekben bontakozott ki érdeminek tekinthető vita a kérdésben. A szólásszabadság lehetséges korlátairól és a gyűlöletbeszéd megfékezésének módozatairól azért is érdemes vitát folytatni, mert egy nagyon fontos és bonyolult ügyről van szó. Olyan kérdésről, ami több évszázados elnyomás után másfél évtizede vált igazi kihívássá a magyar társadalom számára.

Az első pont, ahol vitába szállok Kertész Ákossal, az az, amikor kijelenti, hogy "két álláspont létezik: az egyik szerint a demokrácia köteles megvédeni önmagát és törvényt alkotni a gyűlöletbeszéd ellen, a másik szerint etnikai és egyéb embercsoportok ellen uszítani szabad".

Ennél bizonyosan többféle álláspont van. Nyilván vannak ebben az országban ócska fasiszták, akik azt mondják, hogy szabad uszítani, de akik liberális vagy emberi jogi alapon vitatják a kormány előterjesztését, nem ezt vallják. 

A Kertész Ákos írásában méltánytalanul megtámadott Fodor Gábor, Kis János vagy Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke nem állítja azt, hogy szabad uszítani, vagy kirekesztésre fölszólítani stb. Ezek az emberek egész munkásságukkal az elnyomás és a kirekesztés ellen küzdöttek. Álláspontjuk szerint az uszítást büntetni kell, ezért hangsúlyozzák azt, hogy például a Ferencváros–Debrecen mérkőzés után történteket a hatályos törvény szerint egyértelműen el kellett volna marasztalni. 

A kormány javaslatának ellenzői – így magam is – azt állítják, hogy a parlament előtt lévő törvényjavaslat elfogadása nem javítana a helyzeten, csak rontana. Én például – Kertész Ákoshoz, Tamás Gáspár Miklóshoz vagy sok más tisztességes emberhez hasonlóan – gyűlölöm a fasizmust, és gyűlölöm az antiszemitizmust is. A törvényjavaslat elfogadása után azonban ennek a gyűlöletünknek nem adhatunk hangot, mivel a gyűlöletbeszéd tényállása nem tesz különbséget aszerint, hogy mi a kijelentés tartalma. 

A kormány által előterjesztett javaslat szerint gyűlöletre izgat az a Tamás Gáspár Miklós, aki egy korábbi írásában a fasiszta irodalmat áruló standok felborítására buzdította az embereket. Gyűlöletre izgatna az is, aki a fasiszta újságok, rádióműsorok, kiadványok bojkottjára szólít fel.

A törvény, amiről vitatkozunk, egyenlőségjelet tesz az antiszemita kirohanások és az antiszemita kirohanások elleni indulatos megnyilatkozások között. A törvény elfogadása esetén egyenlőségjel kerülne Hegedűs Lóránt és Tamás Gáspár Miklós közé. (Persze azt hangsúlyoznom kell, hogy ha meg is születne a törvény, utólag a korábban elhangzott nyilatkozatok nem válnának büntethetővé.)

Azoknak, akik a törvényjavaslat elfogadását sürgetik, válaszolniuk kell arra a kérdésre, hogy indokoltnak tarják-e a fasizmus, az antiszemitizmus, a kirekesztés ellen éles kritikát megfogalmazók bebörtönzését. Mert ne legyenek illúzióink, az eddig létrehozott kontrollintézmények, mint például a média-panaszbizottságok nem a szélsőjobboldali műsorok elfogultságait támadják elsősorban, hanem az azokkal szemben megfogalmazott kritikákat.

Ma a törvényt főképp baloldalról szorgalmazzák, de ha megszületne, jobboldalról alkalmaznák, nemcsak az antifasisztákra és a kirekesztés ellen küzdőkre lecsapva, hanem a véleménynyilvánítás szabadságát is korlátozva.

Nemrégiben az egyik jobboldali politikus gyűlöletbeszédnek nevezte azokat a tudósításokat, amelyek a katolikus egyházon belül előforduló pedofil esetekről szóltak. A politikus álláspontja szerint ezek a tudósítások, vagy a
pedofil esetek eltitkolására vonatkozó vatikáni dokumentumok valódiságát alátámasztó szakértői vélemények a katolikus egyház elleni uszítást jelentik.

Valóban azt akarnák a törvényjavaslat hívei, hogy senki sehol ne merjen bátran bírálni bizonyos jelenségeket, mert attól kell tartania, hogy az akár joggal és okkal kritizált személyek magukat kiáltanák ki a gyűlöletbeszéd áldozatainak, és büntetőbíróság elé citálják a szólót? 

A törvény ellenzői szerint azokat a káros jelenségeket, amelyek a javaslatokat indokolják, más eszközökkel kell és lehet visszaszorítani. A jelenlegi javaslat ellenzői között vannak, akik például egy antirasszista törvényt elfogadhatónak tartanának.

Fontos tanulsága lehet ennek a vitának, hogy azok, akik a demokráciát fenyegető veszélyekkel szemben egy oldalon állnak, nehogy a "hogyan" kérdésében kialakult nézetkülönbség miatt egymásban keressék az ellenséget. A rendnek ugyanis nem a szabadság az ellensége, hanem a kirekesztés és az elnyomás.

Olvasson tovább: