Tizenöt éve élek Keszthelyen, a Balaton partján, és kilenc éven át – egészen a közelmúltig – dolgoztam
a helyi lapnál. Újságíróként mondhatni kötelességem volt figyelemmel kísérni a nyári idegenforgalmi szezonok alakulását; minden évben megkérdeztük a szakembereket a romló tendencia okairól, és minden évben megkaptuk ugyanazokat a válaszokat: a víz egyre tisztább, de
Hogy mi jön a "de" után, azt a Hetek előző számában, a "Szántó felé félúton" cím? írásban olvashattuk. Azonban a part mellett élők és megélni próbálók szempontjából a kép sokkal árnyaltabb.
A magam részéről egyre nagyobb tisztelettel figyelem azokat, akik éreznek magukban erőt és kitartást ahhoz, hogy itt, helyben folytassanak gazdálkodó tevékenységet, akik munkahelyeket teremtenek, és úgy érzik, érdemes küzdeni és dolgozni, mert jobb lesz. Sajnos, egyre kevesebben vannak. Sokan már elvesztették ebbéli reményüket, és más, gazdasági szempontból prosperálóbb vidékekre költöztek. (Csak Keszthely lakosságát tekintve: tíz évvel ezelőtt több mint 24 ezer állandó lakosa volt, mára ez a szám alig haladja meg a 21 ezret.)
Akik helyben keresik a kenyerüket, lépten-nyomon szembesülnek a csökkenő idegenforgalom következményeivel. Ha másképp nem, hát lakóhelyük fejlődésén jól nyomon követhetik az adott önkormányzat egyre romló anyagi helyzetét. A parti települések jórésze "egy lábon áll". Fő bevételi forrásuk az idegenforgalom, ipar nincs, és a tervezetthez képest egy héttel több esős nyári nap, illetve ennyivel kevesebb strandbevétel már fejlesztéseket hiúsíthat meg. Számos település – így a már többször hivatkozott Keszthely – "feje fölött" évek óta Damoklesz kardjaként függ a csőd, és a választások idején nincs nagy tülekedés a polgármesteri székért. Ilyen körülmények között nem csoda, ha az évtizedek óta megálmodott beruházások sorra elmaradnak, s az sem, hogy a másfél hónapos szezonra magánberuházó nem nagyon bazíroz üzletet.
Ám vannak még szép számmal – igaz, évről-évre kevesebben –, akik megpróbálnak megélni a szezonból. Megtalálhatók köztük a "pancserek", azok, akik minél nagyobb pénzt szeretnének "kaszálni" egy nyár alatt: ezen vállalkozások jórésze hosszútávon nem marad életben. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni azokról, akik éveket, évtizedeket áldoztak a színvonalas vendéglátás biztosítására, akik a bevételük jórészét fejlesztésekre fordítják, mert tudják: másképp bezárhatják a boltot.
Igaz, hogy egyes szálláshelyeken megtalálható még a hetvenes évekbeli dizájn, azzal a bizonyos masszív szaggal együtt, de ugyanannyiért igényes szálláshelyet is lehet kapni úszómedencével. S hogy a 10 eurós, vagy 2500 forint/fő/éjszakás ár sok-e ezért, azt mindenki döntse el maga. Az biztos, hogy a nyaralás megkezdése előtt érdemes lenyomozni, hogy a pihenni vágyó által kiszemelt szálláshely melyik kategóriába tartozik.
A balatoni vendéglátósok, idegenforgalomból élők egyik legfájóbb pontja a szezon kezdete óta tartó negatív sajtókampány. Sokan mondják, mintha valakiknek az lenne az érdekük, hogy ne is jöjjön ide turista, "bezzeg Horvátország". Csakhogy ezzel a hozzáállással nemcsak az itt élőknek okoznak keser? perceket a sajtó munkatársai, de az ország gazdaságának sem tesznek vele jót. Mint olvashattuk, az összes vendégéjszaka huszonhét százalékát töltik a Balatonnál a turisták. Az elmaradó idegenforgalmi bevételek így az
államkasszának is érzékeny pontjaivá válnak. Vajon hány ország kürtöli ki a világba vonzó helyeinek gyengéit? Lehet, hogy nehéz, de talán meg kellene próbálni a pozitív oldalukról szemlélni a tényeket. Igaz, hogy kicsi a víz, viszont utoljára a hatvanas években volt ilyen tiszta! Igaz, hogy nem lehet a stégről fejest ugrani, de nem is fordul elő gyakran vízbefulladás
Igaz, hogy vannak szélhámosok és csalók – de hát hol nincsenek? Igaz, hogy még mindig kevés az igazán színvonalas program, de az a helyzet, hogy az igény sem túl nagy rá.
Igaz, hogy a nyolcvanas években a német turisták feltűnő részét vonzották az erotika show-k, ám ez a jelenség ma már nem annyira jellemző. A víz jellege miatt a Balatont egyre inkább a családos, kisgyerekes vendégek keresik fel, akik nem az ilyen "programok" közönségét gyarapítják. Egyébként az ilyen profilú vendéglátó egységek száma nem változott jelentősen, s ha a budapesti állapotokkal hasonlítjuk össze a tópartit, akkor megállapítható: a Balaton – egy-két közismert "centrumot" kivéve – még mindig jóval tisztább hely.
Mindenesetre, a jobbító szándék az itt lakók részéről megvan. Van, ahol a borturizmussal próbálkoznak, máshol a termálvíz (!) hoz reménysugarat. Egy biztos: a Balaton lejáratása, a potenciális vendégek elriasztása senkinek sem jó.
2003. 08. 15. (VII/33)
