hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kampányfohász

2002. 05. 05.
Mióta lapjuk rendszeres vásárlója és olvasója vagyok, általában a Hetek hetven százalékát el is olvasom. Így Orbán Viktornak a Helmut Kohl volt német kancellárral folytatott győri kampányáról szóló tudósítás sem kerülte el a figyelmemet. (Orbán Kohllal kampányolt. Hetek, 2002.04.19) Munkatársuk írásából – amelyet egyébként jónak és pontosnak tartok – viszont egy apróságnak tűnő részlet hiányzik. A volt német kancellár és a már szintén volt magyar miniszterelnök első útja Győrben ugyanis nem a nagygyűlésnek helyszínt biztosító, emblematikus és szimbolikus jegyekkel bíró Széchenyi térre vezetett, hanem a győri római katolikus püspökség első emberéhez, a megyéspüspökhöz. 

A téren így aztán elhangozhatott az a mondat is, hogy "a Mindenható Isten segítségével győzni fogunk". Mint ismeretes, a győzelem a megyében meg is történt, hiszen a parlamenti választások második fordulójában Győr-Moson-Sopron megye három, még versenyben lévő választókerületében mindegyik helyen a Fidesz–MDF jelöltje kapta a legtöbb szavazatot. Dr. Szakács Imre fideszes országgyűlési képviselő, akiért a győri gyűlés történt, sietett is elhatárolódni ettől a ténytől. Véleményem szerint azonban a győztes képviselő úr véleménye munkatársuk írásával egyezően elhomályosítja azt a tényt, hogy sajnos, vagy hála Istennek, napjaink közéleti személyei hatalmuk érdekében egyre gyakrabban nyúlnak a vallás "szupernaturalisztikus" eszközeihez.



Üdvözlettel: Hahn Sándor, Győr

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!