Kereső toggle

Egy különlenyomat ürügyén

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Csurka István, a MIÉP elnöke valószínűleg "nem írói" munkássága keretében jelentette meg Tízből tíz cím? harmincoldalas eszmefuttatását. A szerző a csatolt Függelékben még külön is kedveskedik az olvasónak, ahol tételesen felsorolja a 167 budapesti "közvetlen izraeli befolyás alatt álló" cég, és a Magyarországon bejegyzett zsidó szervezetek adatait, hátha a sokat emlegetett "kirekesztőkkel" valaki kapcsolatba szeretne lépni…

Az első fejezet sorában megfogalmazódik a "célkitűzés", miszerint a szerző az Izraelből Magyarországra irányuló "tőkebefektetés útját, módját, célját kívánja végigkísérni, különös tekintettel az ingatlanfejlesztésre". Elsősorban azt sérelmezi, hogy "épülnek a plazák, a lakóparkok, a földeket átminősítik az önkormányzatok, mindenki előzékeny és kalapot emel a tőke előtt". Mindezt "valami különös, a szokványostól eltérő tőkeáramlásnak" tartja a szerző. A második fejezetben fehéren-feketén bebizonyosodik teljes járatlansága a közgazdaságtanban, a legújabb kori történelemben, de még a politológiában is. Először is: a magyar társadalom "vészes elszegényedése" nem a Bokros-csomag idején következett be, hanem egyrészt a szocialista rendszer öröksége, azzal a különbséggel, hogy az "átkos" szociális hálóval kompenzálta azt, és amelyet a rendszerváltás alaposan "kilyukasztott"… Másrészt, a rendszerváltó magyar gazdaság 1992-93-ban érte el teljesítőképességének mélypontját (Antall-kormány). A Bokros-csomagot a gazdasági kényszerhelyzet tette szükségessé, a teljes összeomlást volt hivatott megelőzni a "restrikcióval és az életszínvonal csökkentésével". 

Csurka nem nyugszik bele, hogy Magyarország a tőkés gazdasági-társadalmi rendszert választotta, mert a piaci törvények érvényesülésének korlátozása valamennyi magyar kormány számára kényes feladat. A MIÉP elnöke által felvetett "harmadik út" vagy "magyar út" mint önálló, sajátos gazdasági-társadalmi kategória aligha létezik.

A harmadik és negyedik fejezet Csurka kedvelt témájával, a bevásárlóközpont- és plazakultúra kérdéseivel foglalkozik; ezekről megállapítja, hogy azok "nemzet-idegenek", mert nem utalnak "a régi magyarra, a magyar történelemre", és főként azért, mert a "város nemzetközi, a vezetői zsidók", továbbá mert "felsorolni is sok, hány plaza épült vagy van épülőfélben ma Magyarországon izraeli vállalkozásban". Az érvelés szakmai szempontból teljesen téves, mert szembehelyezkedik az egész világon lejátszódó modernizációs folyamattal, amely nemzeti sajátosságoktól függetlenül Ulánbátortól Buenos Airesig végbemegy. 

Másrészt: a megjegyzés politikai diszkrimináció, mivel kiderül: a szerzőnek nem a német, osztrák, francia vagy amerikai bevásárló- és szórakoztatóközpontokkal van baja, hanem kizárólag az izraeli tulajdonban lévőkkel, miközben ő tagadja saját és pártja antiszemitizmusát. A MIÉP-nek inkább a hazai alacsony bérszínvonallal kellene foglalkoznia, mert ez az alapvető oka annak, hogy jelentős arányú társadalmi csoportok számára egyes szolgáltatások egyáltalán nem, vagy csak kis részben érhetők el. Veszélyes ez a szemlélet azért is, mert kísértetiesen hasonlít a kommunista egyenlősdihez, a "gazdagok" és az "idegenek" tulajdonának erőszakos kisajátításához, és annak a szemléletnek a terjedéséhez vezet, amely minden rossz és gonosz forrásaként a tőkés profitot jelölte meg; vagyis ezért a "szegényeknek" gyűlölni kell a "gazdagokat", s ettől már csak kis lépésre van a terrorizmus igenlése. 

Az ötödik fejezet "eszmei mondanivalójának" fő kérdése: mit keresnek a zsidók Izraelben? "Izrael tehát nem történelmi jogon folytatott állam, hanem a pénz erejével (sic!) alakult új állam…, amely a zsidóság sűrített kultúrája." Mert hiszen – okoskodik a szerző – "sem Görögország, sem Olaszország… nem folytatása a görög városállamoknak, … illetve a Római Birodalomnak". Az a történelmi tény már nem zavarja a szerzőt, hogy az utóbbi országok népessége nem szóródott szét erőszak következtében a világ minden részén, vagy hogy Izrael nem egy másik állam területén alakult meg, és nem Izrael tehet róla, hogy akkor nem jött létre a palesztin állam. Az már költői kérdés: hol is látná akkor a szerző a legszívesebben a zsidókat? Később levonja a konklúziót: "Izrael a globalizmus szimbólumállama." Most már csak az a kérdés: milyen jelzőkkel illessük az Amerikai Egyesült Államokat?

Az utolsó fejezetben a szerző kinyilvánítja: hisz abban, hogy megteremthető az a Magyarország, "amelyben nincsenek plazák, és a lakóparkokat sem kell szigorúan őrizni". A dolog egyszer?: vissza kell térni a két világháború közötti időszak bolthálózatához, ahol sorban állnak az emberek; nem ártana, ha újra bevezetnék a jegyrendszert, mert a "fogyasztói társadalom" – a globalizmus terméke. 

Csurka sajátos ideológiáját jól tükrözi a "különkiadás": mániája tárgyai a zsidók és a kommunisták, ami olyan ismerős, nem is túl régi, azonban veszélyes ideológia.

Olvasson tovább: