Kocsmába szorult férfiak. Több figyelemre lenne szükség a kormánytól Fotó: Reuters
De jaj neki, hogy most, tíz-egynéhány évvel utóbb az MSZP miniszterelnök-jelöltje lett! Azzal az aktuális kihívással került így szembe, hogy az alkoholizmushoz hasonló "kényes kérdésekről" vajon mer-e most is majd olyan őszintén "beszélgetni", mint akkor, ott közöttünk. Mert – néhány évvel utóbb, a 94-es választások küszöbén – egy liberális nézeteket valló gazdaságpolitikust mi, egészségvédő szakemberek kerestünk meg az úgynevezett "Fehér Házban", s az csak széttárta a kezét, mondván: "ilyen népszerűtlen programot sajnos nem vállalhatunk fel". Az a kérdés, hogy Medgyessy Pétert is efféle taktikai meggondolások, vagy korábbi elvei vezetik-e majd az elkövetkező választási kampányban? És az után, amikor esetleg már kormányt alakíthat? Vállalja-e az ütközést is azokkal a (hazai és világméretű) érdekcsoportokkal, akik az alkoholos italok termelésében, korlátlan forgalmazásában, vagy éppen mértékvesztő fogyasztásában akár anyagilag, akár erkölcsileg, akár pedig megszokott életvitelükben "érintettek"? Ő lesz-e végre Magyarországon az első olyan politikus, aki végre tekintetbe veszi népünk igazi érdekeit, és követni meri az Egészségügyi Világszervezet évtizedek óta hangoztatott ajánlásait a kormányokhoz, amelyekben összehangolt állami, társadalmi és egészségügyi intézkedéseket sürget a veszélyes tendenciák megfékezésére?
Mert bizony számtalan hasonló volumen? "kényes gonddal" küszködünk, amelyeket a hatalom – mezének színétől és vallott ideológiájától függetlenül – rendszeresen szőnyeg alá söpör, mondhatni évtizedek óta. Csak néhányat hadd említsek meg, amelyekről ha nyíltan beszélünk, sőt programot ajánlunk a megoldásukra, biztosan megosztják a társadalmat. Azazhogy ez a megosztottság, ezek a törésvonalak a "f? alatt" mindenképp megtalálhatóak, s akarva-akaratlanul beléjük botlunk. Attól csak veszedelmesebbekké válnak, hogy a politikusok kerülik nyilvános számításba vételüket.
Ilyen mindenekelőtt a "cigánykérdés". Felismerjük-e, vagy tagadjuk, hogy egy lőporos hordó tetején táncolunk? Látszatintézkedések és "zámolyi" bűnbakkeresés helyett képesek leszünk-e végre olyan programmal előállni, amely a diszkrimináció tényleges feloldását szolgálja, és az esélyegyenlőség irányában hat előbb-utóbb? Olyan politikai vezetőnek bizonyul-e majd Medgyessy, aki radikális céljai mögé e tekintetben is felsorakoztatni képes majd lakosságunk nagy többségét – és nemcsak a romákat –, hasonlóképp, mint az a polgárjogi mozgalomnak sikerült az Egyesült Államokban, a huszadik századot lezáró évtizedekben? Lesz-e mersze a miniszterelnök-jelöltnek, hogy segítséget nyújtson az utóbbi években igencsak erejét vesztett munkavállalói érdekvédelem erősödéséhez, s különösen a nők meg a negyven fölöttiekkel szemben érvényesülő hátrányos megkülönböztetéssel szemben? Képes lesz-e a határon túli magyarokat úgy segíteni, hogy egyidejűleg megerősíti a kölcsönös bizalmat a szomszédos országokkal? Az európai csatlakozás jegyében miként tudja majd itthon, s a határokon túl is lehűteni az egymásnak feszülő harag-nacionalizmus hevét, s mivel akar hozzájárulni a nyolcvan esztendő után újra lobossá vált trianoni sebek begyógyításához? Nem utolsósorban pedig hogyan akarja megvédelmezni a rendszerváltás legnagyobb vívmányait: az országgyűlés tekintélyét, a bírói testület meg a média függetlenségét, s a lelkiismereti- és vallásszabadságot a korlátozásukra irányuló törekvésekkel szemben?
Néhány kiegészítés ez utóbbihoz. Egy minapi nyilatkozatából – amelyben a kétkamarás parlamentre való átállás gondolatát vetette fel – arról értesültünk, hogy mielőtt programját kidolgozza, tájékozódni próbál a lakosság körében. Jól teszi. Csakhogy egy szabadelvű, modern politikus mégsem sodródhat "tempózás nélkül", az innen-onnan érkező elvárások és óhajok uszályában.
Remélem, hogy Medgyessy, a pártonkívüli szakember, a kormányváltásra úgy készül, hogy végre megalkuvás nélkül fölvállalja azt az elvi politikát, ami az európai és amerikai, de Kossuth, Széchenyi, Eötvös és Vázsonyi (hogy csak néhány nevet ragadjak ki a népes és nemes sorból) magyar szabadelvűségétől sem idegen "szociálliberalizmust" azzá teszi, ami. És a választópolgárokat sem nézi majd (le) kiskorú, korlátolt "egyszer?" emberekként, akik nem látunk az orrunknál tovább, s ne lennénk képesek valódi, hosszú távú érdekeink felismerésére. Csakhogy ehhez egyenrangú partnernek kell tekinteni minket! Bízni kell az értelmünkben és a szolidaritáskészségünkben, és az indulatmentes érvek, a hiteles, igaz szó erejében. Hiszem, hogy az észérvekkel szemben nem váltunk még immúnissá, vakká és süketté, az évtizedek (mit évtizedek, évszázadok!) óta zajló "úri huncutság" és politikai handabanda hatására. Hiszem, hogy ígérgetések helyett érvelni kell, újra meg újra érvelni, figyelembe véve ellenvetéseinket. Hiszem, hogy népünk, nemzetünk nagy többsége éppen egy ilyen felelős hangvételű, tiszteletet sugárzó megszólításra vár. Arra a számon kérhető beszédmódra, ami Medgyessy Pétert jellemezte azon a régi, alkoholizmus elleni, protokollmentes tanácskozáson.
(a szerző író, a Józan Élet Szövetség egyik alapítója)
2001. 08. 18. (V/32)
