Fiatal demokráciánkban nem sikerült még egyetlen garnitúrának sem a duplázás. Pedig nem lenne ez rossz dolog. Nem lenne rossz, ha végre akadna egy olyan kormány, akit szépen visszaválasztanánk, mert jók voltak. Most kezdjük mérlegelni, hogy majd akkor hogyan döntünk. Az elmúlt éveket vizsgálgatjuk. Jó volt-e nekünk, hogy ők kormányoztak? Információk zúdulnak ránk mindenhonnan. Az országimázsról gondoskodó reklámzuhatag megpróbál meggyőzni arról, hogy az ország csupa elégedett emberrel van tele, akik százával keresik fel a kormányfőt, hogy a három év alatt őket ért temérdek jót megköszönjék neki. Ha őket nézem, visszaválasztom egy év múlva a mostaniakat. Az utcán, az aluljárókban, pályaudvarokon járva nem tudok ezekkel a lelkes, hálálkodó emberekkel találkozni. A bevásárlóközpontok árakat böngésző, bosszankodó vásárlói sem jutottak be a miniszterelnökhöz. A buszokon utazók elkeseredett beszélgetéseinek hangjait sem közvetíti semmilyen lehallgató berendezés a milliókból berendezett dolgozószobába. Ha a hajléktalanokat, a csüggedt utazókat nézem, hallgatom, akkor azt mondom: menjetek.
Amikor a családok szomorú helyzetének rendezéséről beszélnek nagyon szimpatikusan és a szociális juttatásokról, a nyugdíjemelésről szólnak, maradhatnának. Amikor a házunk mellett levő játszótérről délután ötkor fel kell parancsolni a gyerekeimet, mert a padon elhanyagolt hajléktalan fogyasztja vacsoráját, maga előtt a pad deszkájába szúrva hatalmas konyhakését, rémülve mondom: menjetek!
Amikor a profizmust látom, azt ahogyan a szóvivő nyilatkozik, például még vasárnap sem kiesve szerepéből; amikor a kormányfő nem tud állást foglalni az ellenfél jelöltjéről, mert annyira elfoglalt, mikor ezektől az emberektől az eredmények sokaságáról hallok a híradásokban, azt mondom, maradjatok. Amikor az előbb említett eredményeket keresem, amikor ugyanezen férfiak közvetlen környezetéből jönnek híradások török és horvát kapcsolatokról, csődbe ment cégek adás-vételéről, felmegy a "pumpám", és kiadom útjukat: menjetek!
Ha végiggondolom, eddig döntetlenre áll bennem a mérleg. Jó lenne, ha végre egy kormány tovább maradna négy évnél? Igen. Maradhatnak? Mi szól mellettük, mi ellenük? Kiderült: jót is, rosszat is fel lehet hozni. Mint eddig bármelyikkel kapcsolatban.
Egy év múlva mégis dönteni kell majd. Azt a politikai erőt, amelyik mindent elkövet országunk és polgáraink érdekében, meg lehet tenni vezetőnek. Sok különbség nem lesz majd a választékban, hiszen minden pártnak azonos a lehetősége. Olyan ez, mint amikor ugyanabban a konyhában ugyanazokból az alapanya-gokból kell különböző ízlés? szakácsoknak ételt készítenie. Nem lesz eget rengető a különbség. Valaki fűszeresebben, valaki édesebben, valaki kicsit pikánsabban készítené el ugyanazt a menüt. Lenne, aki szebben, étvágygerjesztőbben tálalná, és esetleg nem krumplistésztának, hanem gránátos kockának nevezné a felkínált ételt. Még mindig nem tudnék dönteni.
Mi hozza meg hát a döntésemet? Egy biztos: nem fogom marasztalni azt, aki azért, mert ételt készít az asztalomra, jogot érez arra is, hogy meghatározza, hogyan fogyasszam azt el. Nem fogom marasztalni azt, aki meg akarja határozni nekem, hogy hihetek-e valamiben, valakiben, és ha igen, hogyan tehetem ezt. Nem fogom marasztalni azt, aki meggyőződésem miatt szankciókkal fenyeget, aki olyan szigorúan magánügyben, mint a hit, a lelkiismereti és vallásszabadság, az ajtómon belülre kíván jönni.
Specht József
Budapest
2001. 05. 26. (V/21)
