Közlemény:

Dr. Fazekas Csaba történész kérésére közöljük, hogy a Hetek 1999. október 9-i számában megjelent "Feljegyzés az Állami Egyházügyi Hivatal irattárának a Hit Gyülekezetével kapcsolatos iratcsomójáról" cím? dokumentum-összeállítás – függetlenül attól, hogy a szerző azt a Hit Gyülekezete történetéből szemelvényeket közlő cikkünk (Hetek, 1999. október 2., Szlazsánszky Ferenc írása) megjelenése után küldte meg szabad felhasználásra – még 1995 elején készült. Fazekas Csaba, aki a feljegyzést a kisegyházak történetével kapcsolatos doktori disszertációjához folytatott adatgyűjtés közben készítette, ekkor még a Hit Gyülekezete tagja volt, jó ideje azonban már nem az. Jelenleg a gyülekezet kritikusai közé tartozik. Véleménye szerint az, hogy "a gyülekezetet az ÁEH 1989 előtt nem nézte jó szemmel, véletlenül sem jelenti, hogy most is igaza van, egyben elhatárolódik a Kampány címmel megjelent cikkben foglaltaktól.

PARTNEREINK: