hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Indexre tett könyvek

1999. 09. 18.
Úgy is, mint a Hetek egyik külső munkatársa, és úgy is, mint a lap egyik lelkes olvasója, szeretnék néhány gondolatot fűzni a cenzúra történetéről a múlt héten megjelent cikkhez (Indexen a gondolat, 1999/36. szám). Véleményem szerint a Kommerszant cím? hetilapból átvett írás egybemossa az erkölcsi célzatú, a politikai és az egyházi-vallási cenzúrát – s ennek létjogosultságát egészében véve megkérdőjelezi. Úgy érzem azonban, hogy nem indokolt az iskolások számára "megtisztított" Shakespeare-kiadásokat, a "Sátáni versek" Khomeini ajatollah által kiátkozott szerzőjét, és középkori zsinatokon indexre tett népnyelv? bibliafordításokat egy lapon említeni. Az emberiség szinte létezése óta ontja magából az írott szót, lett légyen az erkölcsös vagy erkölcstelen, nemes vagy alantas célzatú. Ezt a szó- és íráshalmazt szükséges megrostálni (ezt jelenti a censura kifejezés), éppen a rossz, ártó szándék kiküszöbölése céljából. Tulajdonképpen maga a Biblia is a cenzúrának köszönheti létrejöttét, hiszen minden olyan könyvet kirekesztettek a kánonból, amely valamilyen oknál fogva nem felelt meg az "isteni zsinórmérték"-nek. A legelső irodalmi kánonok, vagyis az "olvasandó, továbbadandó szerzők/művek listái" minden bizonnyal iskolai használatra lettek összeállítva. Ezeken az "indexeken" csak erkölcsnemesítő, magasztos gondolatokat közlő művek szerepelhettek. Ezért rekesztette ki Platón eszményi államából Homéroszt és általában a költők meséit; s ezért foglalta össze az olvasandó római szerzőket Quintilianus szónoklattanának a nevelésről szóló részében. Márpedig ahol kánon van, ott cenzúra is van. Posztmodern korunkban különösen a dekonstrukció hívei egyre hevesebben vitatják – bármiféle – kánon szükségességét. Ezzel egyidejűleg totális háborút hirdetnek mindenféle cenzúra ellen, leginkább pedig az erkölcsi szempontú "rostálás" jogosultságát tagadják. Könynyen elképzelhető, milyen következményekkel járna, ha az általános iskolákban néhány jól kiválasztott irodalmi alkotás helyett mondjuk Madonna-videoklipeket mutatnánk be. (Láttam már ilyen kísérletet egy tanárképző főiskola irodalom szakán.) A vallási jelleg? cenzúra célja a tanítás tisztaságának védelme. Ki állítaná, hogy ez önmagában káros dolog? Minden felekezetnek, vallási közösségnek elidegeníthetetlen joga, hogy saját aklában söprögessen. A katolikus cenzúra napjainkig nyomon követhető története ugyanakkor fényesen igazolja, hogy az államhatalommal egybefonódó egyház a cenzúrát a gondolat és a szellem szabadsága elleni küzedelmre is felhasználta. Erről szól Galilei inkvizíciós pere – hogy csak a legismertebbet említsem. Luther ugyanakkor szintén elítélte Kopernikusz ("a bolond szarmata") forradalmian új világképét, annak korszakos jelentőség? művét mégis először egy protetáns teológus jelentette meg, protestáns nyomdában. Az egyházi vélemény ebben az esetben tehát nem gátolta a gondolat szabad kifejeződését, a tudomány fejlődését. A cenzúra, amely a protestáns egyházon belül működött, nem lépte túl hatáskörét. A politikai cenzúra némiképpen az egyházihoz hasonlítható, csakhogy itt nem vallási, hanem politikai ideológiák mentén húzódnak a "tűrés, tiltás, támogatás" határai – hogy Aczél elvtárs szlogenjével éljek. Az elnyomó rendszerek mindig is durva módon megsértették a szellem és a gondolat szabadságát, miközben ők maguk általában egy bizonyos ideológia mellé sorakoztak fel. (Igazán elnyomó állam csakis egy ideológia vezérelte állam lehet.) A római császárok néha saját ízlésüket kényszerítették rá alattvalóikra (mint Caligula, aki a római irodalom legnagyobb szerzőit – Liviust, Vergiliust és Horatiust – akarta kirekeszteni a könyvtárakból); néha nyílt politikai indokkal üldöztek egy-egy szerzőt. Azt a történészt, aki művében le merte írni, hogy "Cassius és Brutus voltak az utolsó rómaiak", Tiberius császár öngyilkosságba kergette, műveit megsemmisíttette. Sztálin vagy Hitler egyetlen ellenzéki hangot nem tűrt meg a szellem piacán, a másként gondolkodók hamar a GULAG-on vagy egy KZ-ben találták magukat. Mindebből az következik, hogy a politikai cenzúra eleve rossz, káros és elvetendő? Aki a kérdésre igent mond, annak szembe kell néznie azzal, ha holnapután kedvenc könyvesboltjának kirakatában a Mein Kampf és a Cion bölcseinek jegyzőkönyve fog virítani, esetleg nem is a sarokban eldugva, hanem díszhelyen. Aki nemmel felel, az hallgatólagosan elismeri a politikai cenzúra létjogosultságát. Úgy tűnik: cenzúra volt, van és lesz. Akkor is ha jó, akkor is ha rossz célok érdekében alkalmazzák. A lényeg, hogy e kettőt mindig szét tudjuk választani. Tiszletettel, Grüll Tibor, történész
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!