Kereső toggle

Végső roham a készpénz ellen

Minden erővel kiszorítanák a hagyományos fizetőeszközöket

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Jelentős átrendeződés és óriási befektetések történnek a fizetőeszközök piacán, ahonnét egyre inkább kiszorul a készpénz. A kérdés mára pusztán annyi, hogy teljesen kiszorul-e, vagy csak részben, illetve, hogy ez mennyi idő alatt történik meg.

Portfolio.hu információi szerint igen vonzó befektetési szektorrá vált a készpénz nélküli fizetőeszközök piaca, amely a gazdaságokban még mindig „túltengő” készpénz mellett hatalmas teret nyerhet a jövőben. A PayPal, az ApplePay, és a többi készpénz nélküli fizetést lehetővé tevő applikációk üzemeltetőibe, valamint az ezekhez kapcsolódó háttérszolgáltatókba, hardvergyártókba és úgynevezett csaláskiszűrésre szakosodott cégekbe az idén az év első hat hónapjában nagyobb összegű befektetés áramlott be, mint a tavalyi évben ugyanebbe a szektorba összesen.

A techcégek a készpénz ellen

Ez is arra utal, hogy a nagybefektetők látják a fantáziát a készpénz nélküli fizetési forgalom kiterjedésében, azaz egyelőre senki nem számít arra, hogy mesterségesen generált buborék keletkezik. A tavalyi évben például Magyarországon az összes pénzforgalom összértékének több mint 70 százalékát készpénzben teljesítették, így nálunk még óriási növekedést lehet realizálni a készpénz rovására anélkül, hogy mesterségesen generált lufiról lehetne beszélni. Még azokban az országokban is, ahol ennél sokkal előrébb tart a piaci térnyerésük, a mobilos vagy hitelkártyás fizetések nagyjából a forgalom felét teszik ki, kivéve a skandináv országokat, ahol fordított az arány – a svédeknél a teljes pénzforgalom 70 százaléka történik készpénz nélkül, de még itt sem sikerült teljesen kiiktatni a forgalomból a hard cash-t.

A trendnek megfelelően az érintett techcégek részvényárfolyamai is szárnyalnak, és mivel folyamatosan ömlik a szektorba a befektetői pénz. Ezért úgy tűnik, mindenki részesedni akar a nagy felfutásból. Már 2014-ben egyértelmű volt, hogy a mobiltelefonok száma ötször nagyobb mértékben növekszik, mint ahogy a földön élő emberek száma – a mobiltelefonos fizetési piac tehát olyan országokban is felfuthat, ahol egyébként a legtöbb ember gyakran nem rendelkezik sem bankszámlával, sem hitelkártyákkal.

A készpénzellenes tábor érvei

A készpénz kivonását propagálók azzal érvelnek, hogy a feketegazdaság legnagyobb forgalmait készpénzben bonyolítják le, aminek nincs nyoma az elektronikus rendszerben. Ha nem lenne készpénz, a drogkereskedők például kénytelenek volnának ugyancsak átutalással mozgatni a pénzt, ami sokkal több logisztikát, nyomeltakarítást követelne meg, és még így is felderíthetők volnának a tranzakciók, míg a készpénz nyom nélkül cserélhet gazdát. Ezt azonban ki lehet úgy is küszöbölni, ha a nagy címletű bankjegyeket vonják ki a forgalomból, amivel kis mennyiségben is nagy összegeket lehet mozgatni. Egyelőre azonban ezt nem minden ország hajlandó megtenni, és míg az 500 euróst már nem gyártják, ahogy a kanadai 1000 dollárost sem, a svájci 1000 frankos bankjegy továbbra is folyamatosan kerül forgalomba, a kilencedik generációs változata 2019-ben kerül majd forgalomba, amivel a 2016-ban forgalomba hozott 8. generációt váltják ki.

Az adóhivatal is jobban örülne neki, ha minden tranzakciót elektronikusan bonyolítanának le, így ugyanis minden jövedelmünket gond nélkül le tudnák követni, és sokkal nehezebb lenne adót csalni. A végén azonban valószínűleg ez is csak a kisembereken csapódna le érezhető módon, az olyan globális konszernek, mint a Google vagy a Facebook, amelyek szinte egyáltalán nem fizetnek adót a több országban igénybe vett adókedvezmények maximális kihasználása miatt, a továbbiakban sem valószínű, hogy nagyobb összegekkel járulnának hozzá bármelyik ország központi költségvetéséhez.

A készpénz nélküli fizetések kényelmessége is egyértelműen az újítások mellett szól a támogató oldal szerint. Svédországban ezt olyannyira komolyan veszik, hogy az élet minden területén megjelentek a kártyaleolvasók. A brit Guardian című lap egyik riportjában még arról is szó esik, hogy a hajléktalanoknál is kártyaleolvasó van, így többé már nem lehet úgy elmenni mellettük, hogy azzal kerüljük ki az adakozást, hogy nincs nálunk apró. A legtöbb bankban már nem lehet készpénzbefizetéseket teljesíteni, és egy bankautomatáért is gyakran óriási távolságokat kell megtenni.

Az egyházi adományokat is lehet az istentisztelet alatt átutalással teljesíteni, ugyanis létrejött egy Swish nevű alkalmazás, amely azonnali átutalásokat hajt végre – ahol a pénz nem egy órán belül, hanem azonnal megjelenik a másik bankszámláján. Így ugyanúgy „bedobhatjuk” az adományunkat a kosárba, csak bankkártyával, sőt, ha egy étteremben egy baráti társaság meg akarja osztani a számlát, egymásnak is azonnal átutalhatják a pénzt, szinte pont olyan gyorsan, ahogy mi itt, az „elmaradott” Magyarországon átadjuk egymásnak a bankjegyeket.

A Financial Times még 2016-ban utalt egy olyan felmérésre, amely a 90-es évek közepétől mérte az utcai erőszakos bűnözési ráta változását Missouri államban, ahol ekkor az étkezési utalványokat fokozatosan pénzzel feltöltött betéti kártyákkal váltották fel. A tanulmány azt állapította meg, hogy a készpénz kivonásával a teljes bűnözési mutatókban (a többi erőszakos bűnténnyel együtt nézve) 10 százalékos csökkenés volt kimutatható, amit annak tulajdonítottak, hogy a rablók az utcán kevésbé voltak motiváltak abban, hogy egy bankkártyát vegyenek el, mint az azonnal beváltható étkezési utalványokat.

A készpénzzel együtt vége a magánszférának is?

Mindez nagyon szépen hangzik, viszont a készpénz kivonását ellenző tábor érvei nem kevésbé erősek. A legfőbb indok a készpénz megtartása mellett a magánélethez való jog, amit a teljes mértékben visszakövethető utalási és fizetési rendszer egyértelműen megszüntetne. Ahhoz ugyanis, hogy a csalások és visszaélések kiküszöbölhetők legyenek, olyan mértékű biztonsági intézkedésekre volna szükség, ami egyértelműen a magánszféra legmélyére nyúlna be, sőt, a rendszert működtető szervezeteknek folyamatosan garantálniuk kellene, hogy az információ nem jut illetéktelen kezekbe. Azt leszámítva, hogy ennek megvalósítása orwelli mélységeket jelentene a kontroll szempontjából, és még most is feladja a leckét, úgy is, hogy egyelőre nem a teljes pénzforgalom zajlik elektronikus úton, így valószínűleg még rengeteg fejlesztésre lesz ahhoz szükség, hogy ezt megnyugtató módon biztosítsák, ha egyáltalán sikerülni fog.

Jön a bankok ellenőrizetlen uralma?

A 2008-as válság arra mutatott rá, hogy a kipukkant hitelpiaci lufit létrehozó nagybankok és pénzügyi szervezetek a végén (néhány kivételtől eltekintve) megúszták a csődöt, a hiányzó pénzösszegeket az adófizetők által befizetett összegekből pótolta ki az amerikai központi bank, a FED. Így nem nehéz elképzelni, hogy ha a teljes forgalmat ezek a szervezetek kontrollálják, még ennél is sokkal nagyobb lesz a befolyásuk. Aki látta a Válság a Wall Streeten (Too Big to Fail) című 2011-ben készült filmet, az beleérezhet abba, hogy ezek a nagybankok hogyan tekintenek saját magukra, és hogy a végén az egésznek a még nagyobb haszonkulcs a célja, még ha azt a mi pénzünkből kell is finanszírozni. Ha ennek teljes mértékben ki vannak szolgáltatva a nemzetgazdaságok, a kisemberről nem is beszélve, akkor onnan már nem nehéz eljutni az A hálózat csapdájában című filmig, ahol a rendszerrel szembeszálló főszereplőt egy tollvonással törölték az adatbázisból – nyom nélkül.

Arra is emlékezhetünk, amikor a ciprusi bankok egy uniós utasításra válaszul egyszerűen elkobozták az orosz betétesek offshore számláin tárolt pénzt, aminek az eredete talán valóban kérdéses volt, viszont az érintetteknek még védekezni sem volt lehetőségük. Mindezek mellett Európában több olyan ország is van, ahol a központi bank monetáris stratégiája miatt negatívak a betéti kamatok – ez azt jelenti, hogy ha a bankban akarjuk tartani a pénzünket, nekünk kell fizetnünk a banknak, ahelyett, hogy a bankok fizetnének nekünk, főleg úgy, hogy a betétjeinket ők a nullánál biztosan magasabb hitelkamatok mellett adják oda másoknak hitelként.

A fent már említett Financial Times-kutatás arra a következtetésre jutott, hogy ha az embereknek egy negatív betéti kamatnál – azaz amikor fizetniük kell, hogy a bankban lehessen a pénzük –, általánosságban lehetőségük van arra, hogy megszüntessék a bankbetéteket – azaz kivegyék a pénzüket készpénzben a bankból –, az gátolja a sikeres jegybanki monetáris politikát. Az alacsony betéti kamat ugyanis alacsonyabb hitelkamatokat is jelent, máshogy fogalmazva olcsóbb hiteleket. Így kevesebb költséggel lehetne plusz pénzhez jutni, amivel a jegybank célja mindig az, hogy a fogyasztást stimulálja. Viszont ha nincs a rendszerben kihelyezhető pénz, mert az emberek kivonják a rendszerből a pénzüket, azzal a jegybank nem tudja virtuálisan tovább manipulálni a hitelpiacot, és ezen keresztül a fogyasztást sem. A jegybankok érdeke ugyanis az volna, hogy az olcsó hitelt válasszák az emberek ahelyett, hogy a saját megtakarításaikból vásároljanak. Azon ugyanis nem lehet hasznot termelni – ha a vevő közvetlenül az eladónak adja a pénzt, és ki van hagyva a tranzakcióból a hitel és annak a kamata is. Ha pedig kétszer annyit költ valaki, mint amennyi pénze van, a felét hitelből, a másik felét a megtakarításából, azzal duplájára lehet növelni a fogyasztást.

A mobilfizetések és a hitelkártyák elterjedésével viszont sokkal könnyebb rávenni az embereket, hogy akár azt a pénzt is költsék el, amivel nem rendelkeznek. A virtuális pénz ugyanis sem érzelmileg, sem mentálisan nincs olyan hatással az emberekre, mint a készpénz, aminek a mennyisége kézzel fogható módon változik. A virtuális pénzösszegeket sokkal könnyebb lenullázni, míg az ember gyakran tovább ragaszkodik az utolsó húszezreséhez, ha az a pénztárcájában van. A készpénz eltűnésével azonban az embernek nem lenne más lehetősége, mint részt venni a rendszerben, hacsak nem akar visszatérni a cserekereskedelemhez, vagy ahhoz az időhöz, amikor színes kagylókat és sótömböket használtak fizetőeszközként. Másként ugyanis nem nagyon lehet majd kikerülni a rendszert.

Olvasson tovább: