Kereső toggle

A net nem felejt

Nem titok, amit kiposztoltál

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A facebookon posztolt tartalom magánügy. Senkinek semmi köze hozzá!” - hangzik el gyakori érvként a digitális bennszülöttek szájából. Csakhogy a felmérések szerint a HR-esek háromnegyede azért időnként rá-rápillant az álláskeresők Facebook-profiljára - még akkor is, ha ez jogilag elvileg tilos. A Facebook-posztok kritikája ugyanis még akár jogos is lehet, ha a posztoló bármely közlése sérti a munkáltató gazdasági érdekeit. Habár a profi toborzók továbbra is szakmaiatlannak érzik a Facebook-kontrollt.

Augusztus vége, osztálytalálkozó, budai kerthelyiség, oldott hangulat, vidám rácsodálkozások a többiekre cirka húsz év távlatából. Nagyvárosi idill a nyár utolsó napjaiban. Egészen addig, amíg az egykori osztálytárs ki nem jelenti nyilvánosan és pökhendin: „Hát én főnök lettem! És meg is nézem mindig a jelentkezők Facebook-profilját! Mert az bizony rengeteget elárul ám egy emberről!” Majd csend áll be, és a társaság fele alkalomhoz nem nagyon illően ott helyben lefagy. De vajon kinek lehet ebben a helyzetben igaza? 

„Ön úgy döntött, egyszerre iszik és vezet? Ha még nem próbálta ki, de megtenné, nosza! Nehogy később megbánja, hogy kihagyta!” Egy standupos monológ kapcsán még elmenne ez a felszólítás. Csakhogy egész más a helyzet, ha ez a provokatív szöveg pont egy arkansasi rendőr kommentjeként lát napvilágot a Facebookon. Ezeket a sorokat ma már Scott Charloner is bánja: a meggondolatlan viccelődés ugyanis az állásába került. Szintén hasonló körülmények miatt mondhatott búcsút a munkájának Ashley Johnson is. 

Ám hazai vizekre evezve gyakran még ennyi sem kell a munkahelyi viszonyok megromlásához. Egy hazai vállalkozásnál pont az ügyvezető kezdett nyomozásba egy épp a felmondását töltő kolléganő miatt. A főnök a hatékonyabb álcázás kedvéért gyermeke online profiljáról leselkedett a hölgy után. Akinek mindössze annyi volt a bűne, hogy lelkesen lájkolta a konkurens cég egyik posztját. A felháborodott vezető pedig végül emiatt nem fizette ki a hölgynek járó összeget.

„Egyből két részre kell bontani az online világgal kapcsolatban a munkáltató és a munkavállaló viszonyára vonatkozó kihívásokat. A munkáltatónak – akár az álláskeresővel, akár már a cégnél dolgozóval kapcsolatban kezd bármilyen adatgyűjtésbe – erről előzőleg írásban kell tájékoztatnia az érintetteket és a beleegyezésüket kell kérnie. Ellenkező esetben már magán- és levéltitoksértésről beszélhetünk. Ennek bebizonyosodása esetén a sértett akár több százezer forintos sérelemdíjra is perelheti a céget” – mondta el lapunknak Dr. Ormós Zoltán internetjogász. Teljesen más azonban a helyzet, ha a munkavállaló kínos posztjainak tartalma akár kárt is okozhat a cégnek. „A munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel veszélyeztetheti a munkáltató jogos gazdasági érdekeit. Ebben a helyzetben tehát jogosan érheti szankció a munkavállalókat: figyelmeztetés, fegyelmi, sőt súlyosabb helyzetben akár elbocsátás formájában is” – tette hozzá Ormós.

A képet tovább árnyalja, hogy maga a HR szakma sem képvisel egységes álláspontot abban, vajon mennyire indokolt az álláskeresők „Facebook-kontrollja”. Van, aki szerint ez egy mostanára lecsengett, időrabló és amúgy is totálisan szakmaiatlan módszer, de olyan is akad, akinél már a kedvetlen hétfői munkakezdésen, a lustaságon vagy éppen a munka világán viccelődő álláskereső is sisteregve üti ki a biztosítékot. (No de pláne, ha profilképként nem az önéletrajzával egyező portréfotót használ az álláskereső!) Miközben elviekben megnéznie se lenne szabad ezeket az oldalakat a jelentkezővel kapcsolatban…

„Néhány éve sokakat lázban tartott a szakmában, hogy vajon melyik álláskereső mit posztol magáról. Én ezzel akkor sem értettem egyet, de mára annyira megváltozott a Facebook-világ, hogy ma ennek még kevesebb értelme van. Egyrészt a Fecebookon teljesen átvették a terepet az olyan cikkek, blogok, ismeretterjesztő tartalmak, amelyekről aztán végképp semmi következtetést nem lehet levonni a posztoló szakmai alkalmasságáról. És nem is érdemes, mert a legtöbb ember amolyan »szórakoztató platform a haveroknak« jelleggel, és nem szakmai imázsépítésre használja. Másrészt, ha már közösségi oldal, akkor a fejvadászok inkább a valóban a szakmai pályafutás állomásait bemutató LinkedInt preferálják. De azt is jobbára az állásinterjúk és a többi pályázati anyag (szakmai önéletrajz, referenciák) mellé, kiegészítésként” – adott kérésünkre helyzetképet Fazekas Zsolt, a Hill International tanácsadó cég ügyvezető igazgatója. Egy névtelenséget kérő HR-es pedig így fogalmazott: a Facebookot a toborzásból kihagyni nem tudó HR-es maga is inkább közösségimédia-függő, mintsem profi.

Egy mindenesetre biztos: a net nem felejt. Ha valamit nem akarunk nyilvánosságra hozni, jobb, ha inkább ki sem posztoljuk. És egyébként is érdemes a „nyilvános közlés” opcióját csak módjával kattintgatni.