Kereső toggle

Veszélyzónás országok

A görögök, az ukránok és a többiek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem hozott előrelépést a görög pénzügyi válsághelyzetben az euróövezeti pénzügyminiszterek legutóbbi ülése sem. A június végéig meghosszabbított mentőprogram 7,2 milliárd euróját továbbra is visszatartják a bajba jutott országtól. Elliot Morss amerikai közgazdász szerint azonban tévedés azt gondolni, hogy ma Görögország helyzete az egyetlen, amely jogos aggodalomra és figyelemre ad okot a világgazdaságban. Új módszertana alapján kiderül, hogy számos olyan ország van – még az EU-ban is –, amely joggal pályázhatna a mainstream média hasonló mértékű érdeklődésére.

A saját pénzügyi tanácsadó céget is működtető Morss annak érdekében, hogy felkutassa ezeket a „veszélyzónás” országokat, egy viszonylag egyszerű hüvelykujjszabályt alkalmazott: kiválasztott öt olyan indikátort, amelyre vonatkozóan az IMF 189 országra gyűjt folyamatosan adatokat. Ezek a változók a következők: a GDP növekedési üteme, munkanélküliségi ráta, államháztartási deficit, államadósság mértéke (a GDP százalékában), valamint a fizetési mérleg egyenlege. Ezek közül az elsőnek az esetleges negatív értéke jó előrejelzője lehet várható gazdasági problémáknak, míg a munkanélküliséget leíró mutató már meglévő problémákat jelezhet. Az államháztartási hiány és az államadósság együttesen alkalmas annak szemléltetésére, hogy mekkora mozgástere van egy-egy országnak arra, hogy állami forrásokból tudja serkenteni gazdaságát. Ha a fizetési mérleg, ami egy ország kereskedelmi és tőkeegyenlegét jeleníti meg, tartósan negatív szinten mozog (leegyszerűsítve tehát az adott ország többet importál, mint exportál, amit a tőke beáramlása sem tud ellensúlyozni), akkor az illető ország tartalékait is figyelembe véve arról ad jelzést, hogy meddig tartható fenn ez az állapot.

A mutatószámok kiválasztása után elkezdődhetett az országok szűrése, amely során a szerző először kizárta az elemzésből a félmilliósnál kisebb lakossággal rendelkező országokat, valamint Líbiát és Szíriát, mivel azok nehéz állapota elsősorban az ottani háborúk következményeinek tudható be. Ezt követően olyan országokat választott ki, amelyek a fentebbi öt mutatószámból legalább három esetében a legrosszabbak közé tartoztak. Ennek eredményeképpen végül 12 ország adódott, amelyekhez még hozzávette a sajátos körülmények miatt nehéz helyzetben lévő Ukrajnát és Venezuelát is.

Az elemzés során két részre lettek osztva az országok: saját hazai fizetőeszközzel bíró, illetve azzal nem rendelkező országokra. Ez utóbbiak közül mind a hatan eurót használnak, s közülük is természetesen Görögország szinte egy külön csoportot képvisel önmagában a GDP-jének 175 százalékát kitevő államadósságával és a 25 százalékos munkanélküliségével. Olaszország a növekvő munkanélküliségi rátával és negatív GDP-növekedési ütemével szintén negatív kilátásokkal rendelkezik, amit tovább súlyosbít az, hogy az államadósság a bruttó hazai össztermék több mint 135 százalékát teszi ki. Harmadik a sorban Portugália, amelyről már általában úgy szoktak értekezni a szakértők, hogy túl van a válság nehezén, azonban jelentős adósságterhének és a közel 14 százalékos munkanélküliségnek köszönhetően – finoman szólva is – csak borús kilátásokkal rendelkezik.

Aztán ott van Ciprus, amely tulajdonképpen most is „szabadesésben van”: 2014-ben több mint 3 százalékkal csökkent a GDP, 12 százalék fölötti szinten van a munkanélküliségi ráta, és az államadósság GDP-ben kifejezett mértéke is meghaladta tavaly a 117 százalékot. Feltehetően eddig az ország kis mérete és az európai szinten vett csekély gazdasági jelentősége miatt nem kapta még fel erre a fejét a világsajtó.

Ezzel szemben Spanyolországról többet lehet hallani, ahol jelenleg fiskális eszközökkel próbálják a gazdaságot élénkíteni, és azt elérni, hogy ne legyen minden negyedik potenciális munkavállaló munkanélküli. Ugyanezen csoport következő tagja Franciaország, amelynek az utóbbi években erőteljesen megfakult a gazdasági teljesítménye. Bár 10 százalékos munkanélküliség mellett 2014-ben enyhe növekedést tudtak elérni a bruttó hazai össztermék szintjén, ugyanakkor ennek az ára az erőteljes állami költekezés volt, aminek következményeként az államadósság szintje vészesen közelíti a GDP bűvös 100 százalékát. A szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy mindezeknél az országoknál komoly kockázati tényezőt jelent az, hogy mivel nincs saját valutájuk, ezért nem tudják annak esetleges leértékelésén keresztül „kiereszteni a gőzt” a nemzetgazdaságból, és mivel nem tudnak pénzteremtésbe sem fogni (ezt egyedül csak az Európai Központi Bank teheti meg), ezért előfordulhat az is, hogy ezen kormányoknak szó szerint kiapadnak a fizikai pénztartalékaik. Ennek a fenyegetésnek a valóságosságát látjuk most Görögország esetében, ugyanakkor érdemes észben tartani, hogy a többi fentebbi országnál is könnyen beállhat egy ilyen állapot.

Ez az utóbbi veszély nem fenyegeti azonban az Elliott Morss által készített elemzés második csoportjába tartozó országokat, amelyek saját fizetőeszközzel bírnak. Ezen országok halmazában jól elkülönül Japán, amely továbbra is egyfajta gazdasági „attrakcióként” szolgál. Az ország államadóssága a GDP közel 2,5-szeresét (!) teszi ki, az utóbbi időkben elért jelentős államháztartási hiányoknak köszönhetően ez az érték nem is csökken, s mindez 2014-ben csak 0,9 százalékos GDP-növekedést eredményezett. Ami miatt mégsem szokás a veszélyeztetett országok közé sorolni Japánt, az annak köszönhető, hogy az államadósság döntő hányada a japán lakosság kezében található, ami kevésbé kockázatossá teszi az államadósság növelését, nagyobb mozgásteret engedve a mindenkori kormány számára. Sokkal súlyosabb helyzetben van ezzel szemben Libanon, ahol a bruttó hazai össztermék közel másfélszeresére rúg az államadósság, s bár 2014-ben csekély mértékben nőtt a gazdaság összteljesítménye, a 13 százalékos munkanélküliségi ráta mellett aggasztó képet fest az ország fizetési mérlege, amely szintén 13 százalékos hiányt mutat. Tovább tetézi a bajaikat, hogy a Szíriából érkező menekültáradat jelentős gazdasági terhet is jelent az ország számára. A karibi országokra (amelyek méretük miatt nem szerepelnek az elemzésben) jellemző módon Jamaica is recesszióban van, és a nagy adósságteherből és magas munkanélküliségből fakadóan már nem engedheti meg magának a további fiskális gazdaságélénkítési programokat. Ami Egyiptomot illeti, hasonló a helyzet, aminek drasztikus romlását jól mutatja, hogy míg 2010-ben 5,5 egyiptomi font volt 1 amerikai dollár, addig 2014-ben 7,6. Ez az egyiptomi fizetőeszköz közel 40 százalékos leértékelődését mutatja az elmúlt négy év során. Bár Jordániában 2014-ben 3,5 százalékos GDP-növekedést mértek, itt is aggodalomra ad okot, hogy mindezt egy jelentős ütemben növekvő államadóssággal sikerült csak elérni, és a fizetési mérleg is komoly hiányt mutat. Ha az ország tartalékait vesszük figyelembe, akkor egy átlagos „üzletmenet” mellett is csak kevesebb mint 10 hónapra van elegendő utánpótlása a jordánoknak. Végül pedig ott van Ukrajna, amely a jelenlegi háborús helyzete miatt még meredekebb esésbe kezdett, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy gazdaságának alapvető problémái jóval korábbra nyúlnak vissza. Ma már pedig nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ország gazdasága nagymértékben külföldi országok támogatásától vált függővé.

A tanulmány konklúziójában Morss egyértelművé teszi, hogy Japán kihúzható a jelenleg erőteljesen veszélyeztetett államok listájáról, míg Ukrajna a háborús helyzete miatt fokozottan veszélyeztetett jövő elé néz. Bár a saját valutával nem rendelkezők csoportjából Görögország kapja a legnagyobb médiavisszhangot, a többi ország (Portugália, Olaszország, Ciprus, Spanyolország és Franciaország) egyaránt komoly bajban van. Abban az esetben pedig, amiről Görögország volt pénzügyminisztere, Yannos Papantoniou már nyíltan spekulált, miszerint Görögország kiléphet az eurózónából, könnyen előfordulhat, hogy a fentebb említett érintettek is követhetik a példáját.

Olvasson tovább: