Kereső toggle

Görög hosszabbítás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az utóbbi hetekben egyre többször került a vezető hírek közé Görögország az Európai Bizottsággal, az IMF-fel és az EKB-val (röviden „Trojkával”) folytatott tárgyalásai kapcsán. A téma természetesen a válságkezelés és a pénz. Ahhoz azonban, hogy a mostani - feszültségektől cseppet sem mentes - helyzetet jobban megértsük, az ide vezető folyamatokat is azok teljességében kell ismernünk.

A felületes értelmezésekkel szemben Athén problémái nem a 2008-ra datált globális pénzügyi válságra vagy az azt megelőző, 2000-es évek során folytatott túlzott kormányzati költekezésre vezethetők vissza, hanem sokkal inkább az 1980-as és ’90-es évekre – állítják a téma szakértői. Azzal sokan tisztában vannak, hogy a görögök rendelkeznek jelenleg az Európai Unión belül a legmagasabb GDP-arányos államadóssággal (176 százalék!), azt azonban már kevesebben tudják, hogy nem a mostani válság kitörését követő időszak volt az, amikor a legnagyobb ütemben növekedett a görögök államadóssága. Míg 2008-tól kezdődően megközelítőleg 76 százalékkal nőtt a szóban forgó mutató, ezzel szemben 1981 és 1995 között a kezdeti 23 százalékos értékről hízott több mint négyszeresére, közel 100 százalékra. Ezt az időszakot követte az eurózónába történő belépésre való felkészülés, amely folyamatnak a sikeres lezárása azt a benyomást keltette, hogy az országnak nincsenek jelentős gazdasági problémái. A 2004-ben hatalomra kerülő kormány azonban megdöbbentő bejelentést tett: észrevették, hogy a főbb gazdasági adatokat a korábbi években manipulálták. Az ennek kapcsán elindított vizsgálatokból 2012-re az Európai Számvevőszék jelentése alapján ki is derült, hogy például az eurózónához való csatlakozáshoz szükséges államháztartási hiányra vonatkozó kritériumot egyik évben sem teljesítették, s emellett az elmúlt évtizedben folyamatosan hamisították a központi adatokat. A jelentés készítői egyenesen ki is jelentették, hogy a tényleges számok figyelembevételével semmiképpen sem lett volna szabad annak idején Görögországot felvenni az eurózónába. Mivel ez azonban mégis megtörtént, a zónához való tartozáshoz kapcsolódó előnyöket kihasználva Athén a 2000-es évek elején el is kezdte növelni a kormányzati kiadásait, olyan nagy projekteket is bevállalva, mint például a 2004-es Olimpiai Játékok megrendezése. Ezzel párhuzamosan azonban az állami bevételek növekedése jelentősen elmaradozott – több oknál fogva. Az okok között szerepelt például az a tény, hogy (ma is) rendkívüli mértékű adóelkerülés jellemzi az ország gazdasági szereplőit, amire az életbe léptetett megszorítások és adózással kapcsolatosan későbbiekben bevezetett új intézkedések sem voltak jó hatással.

Görögországot ilyen szorongatott helyzetben érte a 2008-as pénzügyi válság, amelyre az eurózóna többi tagállamához hasonlóan fiskális expanzióval, az állami kiadások és befektetések növelésével próbált reagálni, hogy ezzel a gazdaság összeomlását megakadályozza. Míg ezt Németország például – amelynek gazdasága stabil lábakon állt, és a GDP-arányos államadóssága is csak 65 százalékos szint körül mozgott – súlyosabb következmények nélkül meg tudta tenni, addig ezt a görögök nem mondhatták el magukról, s így nem is maradt negatív hatások nélkül ez a lépés. Annak érdekében, hogy az államcsődöt elkerüljék, két lépcsőben is nagyszabású segélycsomagokra szorultak. Az európai országok a görögök csődjét két okból sem hagyhatták megtörténni. Egyrészt az euróba vetett bizalom is megrendülhetett volna, másrészt pedig bankjaikon keresztül közvetlenül birtokoltak görög állampapírokat, amelyeknek az értéke egy államcsőd esetén semmissé vált volna, megingatva ezáltal saját bankrendszerüket is. Ebből fakadóan az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközön (EFSF) keresztül először 2010 májusában 110 milliárd, majd 2012 februárjában 130 milliárd eurós kölcsönhöz jutott a görög állam. A segítség azonban nem érkezett feltételek nélkül. Annak érdekében, hogy a segélyt nyújtók ne csak egy lyukas vödörbe öntsék az eurómilliárdokat, olyan feltételeket írtak elő, amelyek eredendően a görög államháztartás fenntarthatóvá tételét szolgálták. Ennek keretein belül több fájdalmas lépést végre is hajtott a görög kormány: drasztikusan visszavágták az egészségbiztosítási és nyugdíjalapokat, a védelmi kiadásokat, az orvosok túlórafizetését és az oktatási kiadásokat. Mindez természetesen azzal járt, hogy rengetegen elveszítették a munkájukat, a társadalom széles rétegei pedig aktív tiltakozásba fogtak, és utcai tüntetéseken adtak hangot a nemtetszésüknek.

1933-as Amerika vagy a vesztes Németország?

De mégis milyen léptékű kihívásokkal szembesül a mai Görögország? Sokan a nagy világválság Amerikájához hasonlítják a helyzetüket. Bár Görögországnak két évvel többe telt, de az Egyesült Államokhoz hasonlóan rövid időn belül ugyanúgy elveszítette a (2008-as értékhez viszonyított) GDP-jének a több mint 25 százalékát, valamint a munkanélküliségi rátája is bőven 20 százalék fölé emelkedett. De még érdekesebb összehasonlítás és párhuzam az, amit Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász tett meg a The New York Times honlapján vezetett blogjában. A mai Görögországot ő az első világháborút elvesztő, háború sújtotta Németországhoz hasonlította, rámutatva ezzel arra, hogy a két ország gazdasága ugyanolyan mértékű pusztuláson ment keresztül a „krach” utáni években. Emellett azt is felvetette, hogy amennyire téves megközelítés volt annak idején drasztikus mértékű jóvátételre kötelezni Németországot, épp annyira hibás megközelítés a mai Görögországot súlyos megszorító intézkedésekre kényszeríteni. A Paul Krugman által felvetett gondolat jól rátapint arra az életérzésre, amellyel a legtöbb görög állampolgár is azonosulni tud. Lényegében ez a közhangulat volt az, amelyet Alexisz Ciprasz pártjával, a Szirizával ki is használt, és sokak meglepetésére meg is nyerte az idei választásokat. A korábbi vezető, Antonisz Szamarasz leváltása után a Trojka tagjai egy merőben más vezetővel találták magukat szemben Ciprasz személyében. A szélsőbaloldali politikus retorikája a kampány során kifejezetten megszorítás- és EU-ellenes jelleget öltött, amellyel kapcsolatosan olykor néhány elemző is elbizonytalanodott, hogy mennyire kell az elhangzottakat komolyan venni. Ahogy az új kormány elkezdte a működését, az aggályok nagy részét sikerült eloszlatni, azonban a Trojkával múlt héten folytatott tárgyalások tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy Ciprasz és pénzügyminisztere, Janisz Varufakisz személyében nem találtak éppen könnyű tárgyalópartnerekre. Bár a múlt heti tárgyalási folyamat nem volt zökkenőmentes, a hét végére mégis sikerült abban megállapodni, hogy a Görögországgal kötött hitelmegállapodást négy hónappal meghosszabbítják. A szakértők azonban rámutatnak, hogy hiába mindenféle tervezet, ha a mostani kormány ugyanúgy sikertelen marad a valós szerkezeti reformok véghezvitelében, mint ahogyan ezt az elődjeik esetében látni lehetett. Ugyanis hiába vágtak vissza az előző kormányok állami kiadásokat, az ország fundamentális problémái kezeletlenül maradtak. Az egyik ilyen az adóelkerülés visszaszorítása, ami a politikai elit és a helyi oligarchák sokak által sejtett összefonódása miatt nem tudott megvalósulni. Másrészt pedig azt is kiemelik a szakértők, hogy a görög állam igen kevéssé hatékonyan, óriási bürokratikus terhek alatt működik.

„Gyilkos” bürokrácia

Nagyon jól szemlélteti ezt egy, a The New York Times által készített riport, amelyben egy görög műanyaggyártó vállalat tulajdonosa számol be arról, hogy bár a válság őket is nagyon súlyosan érintette, de tragikomikus módon mégis az állami bürokrácia volt az, ami majdnem csődbe vitte őket. Új piacok felismerésének és ehhez kapcsolódó termékbővítésnek köszönhetően ugyanis elkezdtek kilábalni a válságból, de egy a vállalata számára sürgősen felveendő hitelhez szükséges adóigazolást három nap alatt tudott csak beszerezni az illetékes hatóságtól, ami majdnem túl későnek bizonyult. Emellett Jannisz Sztamatiu, a riportban megszólaltatott üzletember arra is rámutatott, hogy bár természetesen egyetért és üdvözöl is minden olyan lépést, amit a kormány tesz a megszorító intézkedések visszavonása érdekében, de kifejezte aggodalmát, hogy amíg fel nem számolják az állami intézményekben meglévő korrupciót és felesleges bürokráciát, és nem teremtenek a gazdaság növekedése számára ideális állami körülményeket, addig reménytelennek látja az ország helyreállását. Ideális körülmények gyanánt pedig nem várna el túl sokat. Már annak is nagyon örülne, ha nem kellene évente átlagosan 1100 új adószabállyal szembesülnie.

Bár a görögök által kedden benyújtott, és a Trojka által elfogadott általános jellegű (konkrétumokat nélkülöző) intézkedéstervezet kiterjed a fentebb említett problémák többségének kezelésére, Christine Lagarde, az IMF elnöke úgy nyilatkozott, hogy a tervezet alapján még nem látja biztosítottnak, hogy a görög kormány végre is fogja azt hajtani. Tény, hogy az ország egy deflációs spirál küszöbén áll, és ha beleesik, akkor az eddigieknél is nagyobb problémával találhatja szembe magát.