Kereső toggle

Döntöttek

Öntik a pénzt Európára

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Elkezdődött: már nagyon várták, ugyanakkor mégis sokan meglepődtek. Az Európai Központi Bank (EKB) nemrég bejelentette, hogy márciustól kezdődően havi 60 milliárd eurós eszközvásárlási programba kezd. Bár a legtöbb elemző egyetért abban, hogy szükség volt a beavatkozásra, az továbbra is nyitott kérdés, hogy vajon a program eléri-e majd a célját anélkül, hogy még több problémát zúdítana Európára.

Mint ahogy minden jegybanknak, így az EKB-nak is az első számú célja az – eurózóna tagországain belüli – árstabilitás megőrzése, amely konkrétan „2 százalék alatti, de ahhoz közeli” évenkénti inflációs rátaként került meghatározásra. Ettől a céltól jelenleg nagyon messze áll a monetáris unió, ugyanis 2014 decemberében negatív inflációt mértek. Sőt, a jelenlegi világpiaci folyamatok is abba az irányba mutatnak, hogy – minden más tényező változatlansága mellett – tovább folytatódik a defláció felé való menetelés. Ezt a csapásirányt teszi egyre valószínűbbé az olajárak elmúlt bő fél-évben megfigyelhető drasztikus lejtmenete is. A „fekete arany” hordónkénti, megközelítőleg 100 dolláros ára kevesebb, mint a felére esett le, ami mögött növekvő kínálati és csökkenő keresleti tendenciák egyaránt meghúzódnak. Mivel a világgazdaság egyik legfontosabb input tényezője az olaj, amelynek ára főleg a termékek, de a szolgáltatások jelentős részének árába is beépül, ezért az olajárak csökkenése az árszínvonal általános csökkenéséhez is vezet, tovább erősítve az egyébként is meglévő deflációs folyamatokat.

A jegybankárok a (tartós) defláció kifejezés hallatán pedig azonnal az 1929-33-as világgazdasági válságra asszociálnak, amelyet közvetlenül megelőzően, illetve annak kibontakozása során még nagyobb mértékben fémjelzett a defláció, így annak a gazdaságra való hatásáról az egész világ húsbavágó tapasztalatokat szerezhetett. Úgy tűnik, hogy az olajárak tartós és drasztikus esése lehetett az az „utolsó csepp” az EKB képzeletbeli poharában, amely rákényszerítette Mario Draghi jegybankelnököt, hogy történelmi jelentőségű lépésre szánja el magát. Az európai QE-ként (quantitative easing – mennyiségi enyhítés vagy könnyítés) aposztrofált program keretein belül az eurójegybank márciustól kezdődően 2–30 év lejáratú befektetési minősítésű (alacsonyabb kockázatú) államkötvényeket, illetve az Európai Unió intézményei és magánvállalatok által kibocsátott kötvényeket fog vásárolni, havi 60 milliárd euró értékben. Az értékpapírok fentebb említett lejárata azért is fontos, mert a jegybanki alapkamat csökkentésével a hitelek kamatait alapvetően meghatározó hozamgörbének csak a rövid lejáratú értékeire tudtak hatással lenni. Ezzel szemben most, a hosszabb lejáratú pénzügyi eszközök vásárlásával a hozamgörbének a távolabbi pontjaira is csökkentő hatást tud kifejteni az EKB, lefaragva ezáltal a hosszú távú hitelek fizetendő kamataiból is.

De meddig tart?

Bár a program időbeli terjedelmét illetően elhangzott egy 2016-os határidő, ugyanakkor Draghi egyértelművé tette, hogy a cél a már korábban említett 2 százalékos inflációs ráta elérése. Ebből fakadóan nyílt végű programról beszélhetünk, amelyet különösen jól fogadtak az elemzők, mivel ez az intézmény alapvető céljáért tett erőfeszítések hitelességét is megerősíti. A 2016-os céldátumot alapul véve a most bejelentett intézkedések közel 1000 milliárd euró piacra öntését vetítik előre. A bejelentést megelőző hetekben hosszasan folyt a szakértők között a vita azzal kapcsolatosan, hogy vajon mekkora mértékű intézkedésre lenne szükség ahhoz, hogy tényleges hatást lehessen elérni. A The Financial Times által készített szakértői felmérésben azt találták, hogy a legtöbben 500 milliárd eurós nagyságrendet vártak, de akadt olyan elemző is, aki elképzelhetőnek tartotta az előbbi összeg dupláját kitevő kötvényvásárlási volumen bejelentését is. Így sokakat pozitív meglepetésként ért, hogy Draghi mégis a nagyobb összeg mellett döntött. Az „optimisták” szerint viszont teljesen mindegy a kezdeti összeg, mert „ha már egyszer megnyitották a csapokat”, úgysem zárják el addig, amíg meg nem lesz a 2 százalék… A szakértők többsége szintén pozitívumként értékelte az eszközvásárlások kivitelezésének azt a módját, miszerint a kockázat megosztásra kerül az eurozóna egyes jegybankjai között, mivel az egyes országok állampapírjait nem a központi bank, hanem az egyes tagországok központi bankjai fogják megvásárolni. Így például a német állampapírokat a Bundesbank, a francia államkötvényeket a francia jegybank fogja tranzakcióként jegyezni, s így az ő mérlegükben fognak azok megjelenni. Vannak azonban elemzők, akik egyet nem értésüket kifejezve arra mutattak rá, hogy egy esetleges államcsőd esetén végső soron mégiscsak az EKB mérlegében maradnának a veszteségek.

Merkelék elégedetlenek…

A mennyiségi enyhítés programjának egészével kapcsolatosan a legtöbb kritika talán Németországból származik. Ahogy ennek Martin Wansleben, a német kereskedelmi és iparkamarák szövetségének (DIHK) vezetője a Handelsblattnak adott interjújában is hangot adott: „Az EKB kijátszotta az utolsó kártyáját – szükségtelenül.” Továbbá kitért arra, hogy az állampapírok vásárlásának az árszínvonal növekedését megcélzó program sikerére bizonytalan hatása van, valamint arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a lépés rossz jelzést közvetít az övezet válsággal küzdő tagállamainak a kormányai számára. Ugyanis például Görögországban és Olaszországban egyaránt komoly szerkezeti reformokra lenne szükség, viszont ezen államok által kibocsátott értékpapírok megvásárlásával az EKB (korlátozott mértékű) többletkeresletet fog teremteni azok iránt, csökkentve ezáltal a hozamukat, s így olcsóbb forráshoz juttatná az illető országokat. Ennek a hozamcsökkenésnek, ami egyúttal kockázatcsökkenést is jelent, így nem az adott országok fundamentumaiban beállt pozitív változások lesznek az okozói, hanem az eurójegybank mesterséges beavatkozása. Hans-Werner Sinn, a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet elnöke közleményében azt emelte ki, hogy a kötvényvásárlási program állampapírokra vonatkozó része a költségvetés közvetlen jegybanki finanszírozását jelenti, ami pedig az EU alapokmányának 123. cikkében megfogalmazottakba ütközik. Marcel Fratzscher, a berlini DIW gazdaságkutató intézet elnöke viszont „szükséges rossznak” nevezte a mennyiségi enyhítés bejelentett programját, kiemelve annak erős és meggyőző üzenetét, és amellett érvelt, hogy a program nem ütközik az EU alapokmányában foglaltakba. Ezenfelül azt is hangsúlyozta, hogy a német gazdaság pozitív haszonélvezője lesz mindennek, mivel az intézkedések következményeként gyengülő euróárfolyam ösztönözni fogja az exportot.

Nekünk meg jól jön

Természetesen felmerül a kérdés, hogy ez a bejelentés miként fogja érinteni a kelet-közép-európai pénzügyi piacokat, és azon belül is Magyarországot? Még három nappal Mario Draghi bejelentése előtt William Jackson, a Capital Economics pénzügyi-gazdasági elemzőház felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza három fő csatornát nevezett meg, amin keresztül a mennyiségi enyhítés közvetett módon hatást fejthet ki az előbb említett régióban. Az első ilyen csatorna a befektetői portfóliók átrendezése: a szóban forgó kötvények vásárlásával az EKB többletkeresletet teremt azok iránt, így áruk emelkedni, kínált hozamuk pedig csökkenni fog, s így a befektetők magasabb hozamot kínáló értékpapírok után nézhetnek. Ilyen értékpapírok lehetnek a térség államai, köztük a hazánk által kibocsátott értékpapírok is. Második csatornaként az euróövezeten belüli likviditás megnövekedésének az a következménye szolgálhat, miszerint a nyugat-európai bankok az olcsó pénz miatt csökkenthetik a közép- és kelet-európai érdekeltségeikben lévő kitettségük leépítési ütemét, azaz talán kevesebb külföldi bank vonul majd le a magyar porondról. Harmadik közvetítő eszközként pedig a bizalom növekedését említette az elemzőház vezető közgazdásza, aminek révén a térség háztartásait és vállalkozásait az eurójegybank programja nagyobb kiadásokra, illetve beruházásokra ösztönözheti. Mindezek tükrében nem meglepő, hogy a magyar nemzetgazdasági tárca lelkesen üdvözölte az EKB döntését. A JP Morgan londoni elemzői pedig rávilágítottak arra is, hogy a bejelentéssel a Magyar Nemzeti Bank mozgástere is kitágult a további kamatcsökkentésre, s előrejelzésük szerint még az idei év első negyed-évében 50 bázispontos csökkentés várható. Az EKB lépését követően a Bank of America Merrill Lynch londoni elemzőcége is frissítette hazánkra vonatkozó előrejelzését, és az idei évre vonatkozó gazdasági növekedés szintjét 3,9 százalékra, a jövő évit pedig 2,9 százalékra emelte. Emellett előrejelzésükben arra is kitértek, hogy idénre várják hazánk felminősítését is.

Hurráoptimizmusra azonban nincs ok, ugyanis egyrészt a fentebb említett pozitív hatások tényleges jövőbeli megvalósulása is kérdéses, másrészt pedig maga a mennyiségi enyhítési program, természetéből fakadóan is, inkább csak a problémák elodázására alkalmas, azok kialakulásának okait nem orvosolja. Bár legtöbbször a lufi fújásához szokták hasonlítani az amerikai és most már az európai jegybank mennyiségi enyhítési programját is, de talán még találóbb lehet egy, az aktuális évszakhoz jobban kapcsolódó hasonlat: elképzelhetjük ezt az intézkedést egy nagy hóágyúzásnak, ami révén Európát egy vastag hóréteggel borítják be az elkövetkező időszakban. Minden táj szép fehér képet fog mutatni, mivel a hó elfedi a problémákat. Az évszak változásának gyorsaságától függően azonban könnyen előfordulhat, hogy hosszabb-rövidebb időn belül újra rá kell döbbennünk: a problémák nem oldódtak meg a hótakaró alatt, hanem ugyanott vannak, sőt, akár idővel még nagyobbra is nőttek. Ha pedig nagyon hirtelen érkezik a kijózanodás tavasza, akkor arra ébredhet az öreg kontinens, hogy pusztító jégárral kell szembenéznie.