Kereső toggle

Idősfóbia

Hogyan hat az öregedő népesség a munkaerőpiacra?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A 20. század során a föld népessége kétszer is megduplázódott. Ez a veszély viszont ma már egyáltalán nem fenyeget, hiszen a születési ráta a világ nagy részén meredeken csökken. A világgazdaságot viszont ez sem hagyja majd érintetlenül.

Küszöbön áll egy másfajta demográfiai változás: a 65 év feletti lakosság létszáma az elkövetkező 25 évben várhatóan a duplájára emelkedhet (600 millióról 1,1 milliárdra). És ami ezzel párhuzamosan zajlik, hogy ez az idős generáció egyre nagyobb mértékben van jelen – az amúgy rendre szűkülő – munkaerőpiacokon is. 

Küzdünk tehát az úgynevezett időskori függőségi ráta romlásával, amely azt jelzi, hogy egy munkaképes korúra hány eltartott jut. Ez legnagyobb mértékben a gazdagabb országokban növekszik. Japánban 2035-re minden 100 munkaképes állampolgárra 69, Németországban 66 időskorú fog jutni. Még Amerika és Kína is egy drasztikusan növekvő létszámú idős generációval néz szembe, annak ellenére, hogy relatíve jó a termékenységi rátájuk – írja a The Economist idevágó cikke. Logikus következtetés, hogy a nagyarányú öregedő lakosság – a lassuló gazdasági növekedés és a várhatóan több nyugdíjkiadás miatt – kevesebb megtakarítást eredményez majd. E tekintetben sokan Alvin Hansenre, az „amerikai Keynesre” hivatkoznak, aki már 1938-ban azt jósolta, hogy Amerikában a csökkenő népesség egy idő után kevesebb befektetésre ösztönzi majd a vállalatokat, amivel aztán tartósan stagnáló pályára helyezik a gazdaságot is. Más közgazdászok viszont – írja a brit szaklap – nem ilyen borúlátók a helyzetet illetően: elméletük szerint az emberek a jövőben megtanulnak majd alkalmazkodni és még többet dolgozni, akár 65 éves koruk felett is. Ha megvizsgáljuk azokat a tényezőket, amelyekre az öregedő társadalom közvetlen befolyással bír (például a munkaerő mértéke, a termelékenység növekedési üteme, a beruházási hajlandóság és a megtakarítási formák változásai), akkor megállapíthatjuk, hogy egy olyan világ felé haladunk, ami nagyon hasonlít a Hansen által leírtakra. Ám ez a világ nem pusztán a csökkenő népességnek köszönhetően alakulhat ki, hanem annak következtében is, hogy a magasabb képesítéssel rendelkező munkavállalók egyre idősebb korukig és egyre hatékonyabban képesek dolgozni. És ez vezet át bennünket a probléma másik fejezetéhez…

Az USA-ban jelenleg a 65 év feletti korosztály 20 százaléka van jelen a munkaerőpiacon, míg ez az arányszám az ezredfordulón csak 13 volt. Németországban a 60 év körüli állampolgároknak már közel a fele alkalmazotti státuszban van. Miközben világszerte tombol a fiatalkori munkanélküliség! Az előbbi jelenségnek azonban többnyire gazdasági és politikai okai vannak. A 2008-as gazdasági válság alaposan megtépázta a nyugdíj-megtakarításokat, ráadásul a nagy adósságállománnyal küszködő európai államok még meg is emelték a nyugdíjkorhatárt. Ezeken túlmenően pedig gyakran emlegetnek egy harmadik tényezőt is: az iskolázottság szintjét. Amerikában a 62 és 74 év közötti korosztály azon részének, amelynek a legmagasabb végzettsége az érettségi, csupán a 32 százaléka található meg a munkaerő-piacon, míg a felsőbb, szakmai képzettséggel rendelkezők körében ez az arány már 65 százalék. Európában is hasonló tendencia figyelhető meg: a 60 és 64 év közötti alacsonyan képzettek negyede, míg a diplomások közel fele dolgozik. A magyarázat egyszerűnek hat: az alacsony képesítésű munkások általában fizikai munkát végeznek, ami az idő múlásával egyre megerőltetőbbé válik, ráadásul a fizetésük is egyre alacsonyabb, így a nyugdíjba vonulás vonzó opcióvá válik. Ezzel szemben a magasabban képzettek magasabb fizetésben részesülnek, ami több munkára ösztönzi őket. A hosszú, akár 65 éves kor fölé nyúló munkaképességnek pedig kedvez, hogy jobb egészségi állapottal és magasabb várható élettartammal rendelkeznek – alacsonyan képzett társaikhoz viszonyítva.

De egy öregedő társadalomtól alapvetően nem a termelékenység javulását várnánk, hiszen általában a kor előrehaladtával a fizikai és kognitív képességek is romlanak. Több ország példája ugyanakkor azt mutatja, hogy a magasan kvalifikált idős generáció növekedésével a produktivitás is növekszik – habár az összmunkaerő egyre kevesebb. Német és osztrák kutatók is arra a következtetésre jutottak, hogy Németországban az iskolázott idős munkavállalókra jellemzőbb, hogy magasabb kognitív képességet igénylő pozíciókat töltenek be. Talán éppen emiatt emelkedett az elmúlt években az 50 év feletti dolgozók átlagkeresete nagyobb arányban a fiatalabbakhoz képest.

A nyugdíjas korú munkaerő erőteljesebb színrelépése tehát jó hír lehet a gazdag országoknak, ám rossz hír a fejletlen államoknak. Kínában például az 50 és 64 év közötti lakosság közel fele még az általános iskolát sem végezte el, ami a nyugdíjrendszer ellehetetlenülése mellett a termelékenység romlását is maga után vonhatja. Ma a statisztikák is azt mutatják, hogy az iskolázott idős emberek a teljes jövedelemelosztásból világszerte egyre nagyobb arányban részesülnek, aminek egy része nyugdíj, más része viszont felhalmozott megtakarítás.

Ez a helyzet azonban hosszú távon nem fenntartható. Az idős generáció már kevesebb autót és házat vásárol, ráadásul egy öregedő társadalom a gazdasági befektetőket is elriasztja, hiszen ceteris paribus a kevesebb aktív dolgozó azt jelenti, hogy a gazdaság is kevesebb friss tőkét igényel.

Ennyi negatívum után azért mégis leszögezhetjük, hogy a demográfiai trendek ugyan befolyásolják a jövőnket, de semmiképpen sem determinálják azt. A jövő és a gazdaság alakulása nagyrészt attól függ, hogy a politikai elit hogyan reagál az új kihívásokra. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a válaszokat nagyban befolyásolja a lakosság öregedő része, amely mindamellett, hogy egyre nagyobb arányt képvisel a munkaerőpiacon, sokkal készségesebben is gyakorolja állampolgári kötelességeit a szavazóurnák előtt, mint a fiatalok. A közelmúlt kormányintézkedései pedig – az Atlanti-óceán mindkét oldalán – azt mutatják, hogy a politikusok ma inkább az idős generációnak kedveznek, mintsem a születési arányok javulását ösztönöznék – zárja elemzését a The Economist.

Olvasson tovább: