Kereső toggle

Robotok vs. emberek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A globális munkaerőpiac átalakulása kapcsán egyre inkább előtérbe kerül az automatizáció, illetve a robotok és a mesterséges intelligencia alkalmazásának hatásvizsgálata. De a sokat hangoztatott előnyök mellett olykor reflektorfénybe kerülnek a személyes munkahelyeket féltő hangok is.

Az idei Világgazdasági Fórum alkalmával a növekedési kilátások mellett a globális munkaerőpiaci folyamatokban beálló változásokra hívta fel a figyelmet Kaushik Basu, a Világbank vezető közgazdásza. A CNBC-nek adott interjúja során ezen változás legfőbb motorjaként az utóbbi évtizedekben tapasztalható rohamos mértékű technológiai fejlődést nevezte meg, amely révén regionális jellegét elvesztve, egyre inkább az egységesülés irányába mozdult el a munkaerőpiac (is). Elég csak belegondolni abba, hogy az újonnan megjelenő technikai megoldások révén egyre kevésbé van konkrét földrajzi helyhez kötve a munkavállaló, hisz a rendelkezésre álló eszközök segítségével munkáltatójának lokációjához képest akár másik kontinensről is el tudja végezni a feladatát. A technológiai iparág fejlődésével és a folyamatosan megjelenő újításoknak köszönhetően minderre egyre könnyebben és hatékonyabban tud sor kerülni. Ez azonban csak az érem egyik oldala.

Ez a folyamat ugyanis egyúttal jelentős rendszerszintű veszélyeket is magában hordoz. Abból fakadóan, hogy a munkaerőpiac szerkezete átalakul, ha ezzel párhuzamosan a szabályozói környezet nem követi le ezeket a változásokat, akkor nem is tudja visszafogni az esetlegesen kialakuló vadhajtásokat. (A szabályozók ilyen jellegű késedelmeinek következményeire vonatkozóan nagyon élénk tapasztalattal rendelkezik az emberiség: a 2008-as válság kialakulásában szintén jelentős szerephez jutott az a tény, hogy az új pénzügyi termékek keletkezésének tempóját nem bírta követni a szabályozói környezet, s így közvetett módon rendszerszintű kockázatot engedett be a pénzügyi szektorba.)

Emellett létezik még egy aspektus, amellyel kapcsolatosan a szakértők baljós képet festenek: a robotok és a mesterséges intelligencia alkalmazása potenciális, és egyre reálisabb veszélyt jelent az emberek munkahelyeire. A Pew Research Center kutatásából kiderül, hogy a megkérdezett szakemberek 48 százaléka olyan jövőt vizionál, amelyben a robotok és digitális „ágensek” a fehér- és kékgalléros munkavállalók jelentős részét le fogják váltani, s ezáltal jövedelemegyenlőtlenséget, tömegek foglalkoztathatatlanná válását, valamint a társadalmi rend összeomlását válthatják ki. Árnyalja a képet, hogy a kutatás alapján a többségi vélemény még az, hogy 2025-ig ez a folyamat egyelőre több munkahely megjelenésével, mintsem megszűnésével fog járni. Ezt támasztják alá a jelenlegi tapasztalatok is, ugyanis például ezeknek a robotoknak az előállítása (megtervezése, fejlesztése, legyártása) és karbantartása nem kevés emberi erőforrást igényel, így munkahelyteremtő jelleggel is bír. A kérdés inkább arra vonatkozik, hogy a robotok használatával elért hatékonyságnövekedéshez mekkora fogyasztásbeli növekmény kapcsolódik. Abban az esetben, ha ez előbbi ütemétől jelentősen elmarad az utóbbié, akkor arra lehet számítani, hogy a robotok az emberi munkaerőt fogják kiszorítani, és ha a dolgok jelenlegi állását nézzük, akkor inkább ennek realizációját figyelhetjük meg.

Bár ezen folyamat kimenetelének megítélésével kapcsolatosan még nem jött létre konszenzus, abban viszont már inkább egyetértenek a szakértők, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a hosszú távú munkahelyteremtésre vonatkozó stratégiákra. Erre hívta fel a figyelmet Kaushik Basu is, a közelmúltban Kínára és az Amerikai Egyesült Államokra vonatkozóan megjelent és a vártnál gyengébb statisztikai adatokkal kapcsolatosan.

Ebben a témában született meg 2004-ben Jeremy Rifkin nagyhatású könyve, A munka végének az aktualizált változata (első alkalommal 1996-ban jelent meg), amely szintén a robotok elterjedésével és az automatizálás folyamatával foglalkozik. A szerző egy, a Der Spiegelnek adott interjújában a tények ismertetése mellett egyúttal igyekszik megoldási javaslatot is kínálni. Kiindulási pontjaként az az alapvető törvényszerűség szolgál, hogy a termelékenység megnövekedésével két választási lehetőség előtt állnak a döntéshozók: vagy kevesebb ember jut munkához, vagy egyenként kevesebbet dolgoznak, s így több ember jut a megélhetést biztosító munkahelyhez. Tekintettel arra, hogy az előbbi lehetőség kevésbé kívánatos, a szerző inkább az utóbbira tesz javaslatot, mégpedig a heti maximális munkaórák csökkentésének propagálásával.

Rifkin, a Világbank vezető közgazdásza egyúttal azt is megosztotta, hogy elsősorban nem a munkaerőpiacon látott veszélyek azok, amelyek aggasztják. Sokkal inkább a globális politikai helyzetben történt változásokat és fokozatosan kibontakozó jelenségeket – kiemelve az ukrán–orosz konfliktust és az Iszlám Állam közel-keleti térhódítását – tartja a legnagyobb kockázati tényezőknek, amelyek kezelésére egyelőre nem állnak rendelkezésre olyan kiforrott megoldások, mint amilyenek a pénzügyi világ szabályozásában megtalálhatók és már instant módon alkalmazhatók.

Olvasson tovább: