Kereső toggle

Berlini viharfelhők

Meddig bízhatunk Európa legerősebb gazdaságában?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Németország egyre meggyőzőbb gazdasági mutatókat produkál, ám vannak, akik még mindig a felszín alatt húzódó problémák jelentőségéről beszélnek.

„A német gazdaság rugalmassága ne tévesszen meg senkit! Sem az eurózóna, sem a maga érdekében nincs most helye az udvariaskodásnak!” – írta nemrég a The Economist a német gazdaság teljesítményének elemzésében. Az Európai Központi Bank (EKB) legújabb programja most ismételten megpróbálja pénzhez juttatni a hitelre váró vállalkozásokat az eurózónában, így – a tervek szerint – „olcsó pénzzel” árasztják majd el a helyi finanszírozókat. Ez a stimulus pedig lényeges eleme volna annak a helyreállási folyamatnak, amely immár még kevésbé támaszkodik a német gazdaság kapacitására és teljesítőképességére, mint annak előtte. A szándék érthető, hiszen 2008 óta minden európai ország úgy tekint a németekre, mint a végső menedékre a baj idején. De meddig tűrik ezt a német állampolgárok? A jelek szerint nem sokáig. Egyre többször és egyre hangosabban adják tudtára a világnak: nem hajlandóak azért dolgozni 70 éves korukig, hogy mások korengedményes nyugdíj mellett élvezhessék öreg napjaikat. (Lásd erről keretes írásunkat.)

Győzelmi jelentések…

A németek pedig egyre pedánsabbak az utóbbi években. „A német gazdaság idén 1,8 százalékos növekedést produkálhat, és jövőre még tovább nőhet” – írta nemrég a Reuters. Hiába az ukrán események negatív hatása, vagy a tény, hogy 2013-ban már csak 0,4 százalékkal bővült a német gazdaság, miután számos cég blokkolta a beruházásait, a helyi gazdasági minisztérium makacsul kitart a 2015-ös 2 százalékos előrejelzés mellett. „A német gazdaság most egy biztos felfutás előtt áll, és az ország két jó évnek néz elébe” – erősítette meg Sigmar Gabriel (képünkön) gazdasági miniszter a Reutersnek. Habár azt a politikus is elismerte, hogy az ukrán folyamatok befolyásolják ezt a kitekintést, mégis bízik abban, hogy a belső kereslet növekedni fog (idén 1,9, jövőre 2,1 százalékkal), ahogy a háztartások is egyre inkább többet fogyasztanak és az építőipari beruházások is újra beindulnak – tudósított a minisztérium.

A tradicionálisan takarékos németeket most a visszafogott infláció és az alacsony kamatok arra ösztönözték, hogy „feltörjék a perselyeiket”. A német gazdasági minisztérium előrejelzései szerint – ezzel párhuzamosan – a bérek is emelkedni fognak, miközben a munkanélküliségi ráta 6,7 százalékra eshet, jövőre pedig már 6,6-ra. A német foglalkoztatottak száma tavaly elérte a 42 milliót, ami az elmúlt 10 évre vetítve 3 milliós növekedést jelent. A munkanélküliség mindeközben 11,4-ről 5,2 százalékra zuhant. Ez pedig már a második legalacsonyabb szint az EU-ban. A munkahelyek felfutása jótékony hatással volt az adóbevételekre is: az alacsony kamatok, Németország státusza mint az utolsó mentsvár Európában mind afelé hatottak, hogy a német államkötvények szárnyalni kezdtek, a német államadósság finanszírozása pedig egyre olcsóbbá vált.

Nem csoda hát, hogy miután a német folyó fizetési mérleg többlete már 2006-ban a GDP 7 százaléka körül volt, tavaly újabb csúcsot ért el: 7,5 százalékot. Köszönhető ez annak, hogy Németország legjelentősebb exportpiaca gyakorlatilag maga az euróövezet. (Habár a kereskedés aránya a többi eurózónással némileg csökkent: a 2003-as 4,5 százalékról 2013-ban 2,1 százalékra.) Ezek a kedvező körülmények, karöltve a belső fiskális szigorral, felvirágoztatták a német pénzügyi adatokat. 2009 óta először 2012-ben tapasztalhattuk, hogy a német államadósság a GDP 80 százaléka alatt maradt.

Mindez pedig még élesebbé teszi majd a határvonalat Németország és a még mindig vegzáló államok, például Görögország és Spanyolország között, ahol jellemzően minden negyedik ember munkanélküli. Ha viszont a német polgárok tényleg elkezdenek költekezni, és ezáltal megemelik az általános keresletet, ezzel talán segítségére lehetnek a leszakadóknak is. Költéseik ugyanis tovább gyűrűzhetnek az unióban, és mérsékelhetik a régió egyenlőtlenségeit is – hangzik az elmélet.

…és ami mögötte van

A gazdasági és költségvetési sikerek tehát továbbra is a törékeny eurózóna erődjévé emelik Németországot, habár a hosszú távú kilátások aggasztóan gyengék – teszi hozzá a The Economist írása. Például: habár Nyugat-Németországban az ötvenes évek közepétől egy évtizedig baby boom volt, napjainkban az egy családra jutó gyerekek száma már a természetes reprodukciós rátát (2,1) sem éri el. Ez a csökkenő trend gyakorlatilag a hetvenes évek óta tart, miközben évi mintegy 400 ezer bevándorló érkezik az országba. De még ez a mérték sem képes betömni a demográfiai lyukakat, ami továbbra is gyengíti a munkaerő-kínálatot. Ez viszont azt jelenti, hogy elsőrendű kérdés lesz számukra a termelékenység növelése – amely most tartósan emelkedik, az OECD-statisztikák szerint a demográfiai problémák elodázása már 10 éven belül megbosszulhatja magát. A növekvő termelékenység ugyanis mind a fizikai, mind az emberi tőke terén megköveteli a bővülést. Nem is beszélve arról, hogy a jelenlegi kormányzat által propagált nemzeti minimálbér és a 63 éves, korengedményes (!) nyugdíjazás lehetősége agyonütheti a mostani növekedést – írta konklúziójában a Reuters.

És hiába a német büszkeség tárgya a pozitív fizetési mérleg is, ha ez pont annak a jele, hogy a belföldi befektetések jobban zuhannak, mint a belföldi megtakarítások. A The Economist szerint a kormányzati beruházások 2000-ben a GDP 21,5, míg tavaly már csak 17,2 százalékát érték el. A kormányzat nemhogy keveset költ az infrastruktúrára, de még az állagmegőrzési munkálatoktól is elvonja a forrásokat – vádolják sokan a német vezetést. A berlini DIW kutatócég szerint a beruházások mértékét tartósan a GDP 3 százaléka körüli szinten kellene tartani a jövő érdekében, nem elfelejtkezve az áramellátás fenntartásáról vagy éppen a széles sávú internet fontosságáról sem.

A visszaesés most egyszerre fizikai és emberi. Számos berlini munkáltató arról panaszkodik, hogy egyre képzetlenebb a munkaerő-kínálat. Az oktatásra fordított költségvetési összeg kevesebb, mint más gazdag országokban, amit egyedül az elmaradt gyermekszületések indokolhatnak – más nem. Egy OECD-kutatás pedig nemrég úgy találta, hogy a munkaképes korú felnőttek között a németek csak kicsit jobbak az átlagnál a számtantudásuk terén, viszont olvasás vonatkozásában már kicsit rosszabbul teljesítenek, mint más országokban az átlag. Meglepően gyenge eredmények ezek. A felsőfokú végzettséggel rendelkező német fiatalok aránya alig éri el más fejlett országok hasonló fiataljainak a harmadát.

A magasabb termelékenység viszont megkövetelné a szolgáltatások színvonalának emelkedését is, amelyek ma a német gazdaság 69 százalékát teszik ki. Habár Berlinben még mindig tombol a „start-up láz”, úgy tűnik, hogy a német feldolgozóipar már veszített a lendületéből. A verseny támogatása, különösen a szakmai szolgáltatások terén, amely a GDP 10 százalékáért felelős, hozzájárulhatna a termelékenység általános növekedéséhez – írja a brit hetilap. Az OECD szerint Németországban – többek között – lazább pórázra kellene engedni a közjegyzőket, illetve meg kellene szüntetni a mérnöki és egyéb épületgépészeti szolgáltatások hatósági ármeghatározását – ami az EU-ban egyedülálló módon csak itt van jelen. Mindeközben a német lakosság egyre kisebb hajlandóságot mutat a reformok iránt. Az Eurobarometer szerint a németek 84 százaléka elégedett a gazdaságuk állapotával és az eurózónán belül elfoglalt pozíciójukkal.

 

A görögök és a „náci kártya”

Mikor fárad már bele Németország abba, hogy mások helyet állja a cehhet? 2010-ben is felmerült ez a kérdés, amikor éppen a görögöket kellett megmenteni. „Adjátok el a szigeteiteket, csődtömeg görögök! Az Akropoliszt se hagyjátok ki!” – írta kissé indulatosan akkoriban a Bild címlapja. Néha azonban még a szenzációhajhász pletykalapok is képesek arra, hogy néhány mondatban ragadják meg egy történet valódi lényegét – nyugtázták más fórumokon a címlap kapcsán. A vitriolos mondat ugyanis valójában egy német politikustól származott, és valójában nem is teljesen így szólt. „Ha valaki csődöt jelent, köteles számba venni mindazt, amit pénzzé tud tenni a hitelezőinek kielégítése érdekében… A görögöknek vannak épületeik, vállalataik és rengeteg lakatlan szigetük, amelyek most használhatók lennének erre a célra” – hangzott a valós idézet. De lényeg a lényeg: miért fizessenek a pedáns németek a féktelen görögök helyett, amikor azok még a hivatalos statisztikákkal is hadilábon állnak (utalva ezzel az akkori félrevezető adatok közlésére). Még a Frankfurter Allgemeine Zeitung is megírta – amit még rosszindulattal sem nevezhetünk pletykalapnak –, hogy miközben a görögök négy éve amiatt tüntettek, hogy a nyugdíjkorhatár 61-ről 63 évre változott, a német kormány épp akkortájt döntött a nyugdíjkorhatár 67 évre emeléséről. „Tehát ez azt jelenti, hogy a németek nyugodtan emeljék csak 69 éves korig a nyugdíjkorhatárukat, csak azért, hogy a görögök kedvükre élvezzék nyugdíjas éveiket?” A történet akkor elég szerencsétlenül folytatódott. Egyik görög miniszter ugyanis azt találta nyilatkozni a BBC-nek nem sokkal később, hogy bizony a nácik anno elvitték a görögök aranytartalékait a központi bankból, és azt azóta sem adták vissza. Továbbá az athéni polgármester kijelentette, hogy a nácik tevékenysége összességében 70 milliárd eurónyi kárt okozott az országnak. Sok görög szervezet tehát nemhogy hálás nem volt a németeknek a pénzügyi segítségért, de a régi sérelmekre hivatkozva még bojkottot is hirdetett a német áruk ellen. A „náci kártya” kijátszása pedig több szempontból is övön aluli ütés volt. Egyrészt, az akkori görög vezetés már a háború után született, és még csak emlékeik sincsenek a borzalmakról, másrészt 2010-ben Németország komoly gazdasági depressziót élt át. A német munkanélküliség magas volt, az új koalíciós kormány pedig esküt tett a központi kiadások csökkentésére. Nem csoda, ha nem voltak épp adakozó kedvükben. Előbb vagy utóbb tehát a németek felállnak majd az asztaltól és közlik, hogy mindent visszafizettek, nem hajlandók további áldozatokat hozni. Kérdés csak, hogy előbb vagy később?

Olvasson tovább: