Kereső toggle

Izrael jobban teljesít

Gazdasági csoda a Közel-Keleten

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nyolc kiemelkedően sikeres év után távozik hivatalából az izraeli jegybank kormányzója, Stanley Fischer. A 2008-ban bekövetkezett pénzügyi és gazdasági válság ellenére mandátumának nyolc éve alatt az izraeli gazdaság évente átlagosan 4,3 százalékkal nőtt, az államháztartás hiánya a GDP 93 százalékáról 73 százalékra csökkent, az infláció folyamatosan az alacsony, 1-3 százalék közötti sávon belül maradt, az ország tartalékai jelentősen növekedtek, míg a munkanélküliség a legalacsonyabbak között van a nyugati világban.

„Izrael jobban teljesít…” így is kezdhette volna utolsó, június elején az izraeli parlament előtt tartott beszámolóját a 2005-ben amerikai közgazdászprofesszorból a Bank of Israel elnökévé avanzsált Stanley Fischer. Ám a rá jellemző szerénységgel nem az elmúlt nyolc év kisebbfajta gazdasági csodájának eredményeit sorolta, hanem az izraeli gazdaság még megoldatlan kihívásairól tartott előadást a megjelent politikusoknak. Mindezzel persze aligha lepte meg őket, akik a rendezvényen párthovatartozástól függetlenül egymást igyekeztek túllicitálni Fischer méltatásában. Nem véletlenül. Fischer monetáris politikája és válságkezelése alighanem hamarosan kötelező tantárgy lesz a világ közgazdasági egyetemein.

A hivatalától június 30-án megváló, idén 70 éves pénzügyi szakember ugyanakkor már izraeli jegybanki kinevezése előtt is nagyon komolyan jegyzett nemzetközi tekintélynek számított a szakmában. Az Afrikában (Zambiában) született Stanley Fischer a hatvanas évek elején még Londonban folytatott közgazdasági tanulmányokat, majd PhD fokozatát később a Massachusetts Institute of Technologyn (MIT) szerezte. Később néhány évet dolgozott a chicagói egyetemen, majd rövidesen visszatért a MIT-re, ahol professzori kinevezést kapott, s a közgazdasági tanszék vezetője lett. Többek között Fischer ténykedésének köszönhetően a hetvenes-nyolcvanas években a MIT-en – amelyet a mai napig a világ talán legjobb közgazdasági egyetemének tartanak – rendkívüli hatású közgazdasági iskola bontakozott ki. Ez az iskola mindenhonnan vonzotta a kiemelkedő tehetségű és a politika iránt nem kevésbé fogékony fiatalokat, akik az egyetemi tanulmányaik elvégzését követően a világ számos pontján kerültek a gazdaságirányítás kulcspozícióiba. Bármily meglepő, de a világ jelenleg két legbefolyásosabb pénzügyi vezetője, Ben Bernanke, amerikai Fed-elnök és Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke szintén ott végezte tanulmányait, s mindketten Fischer tanítványai voltak. Fischer már ebben az időben, elméleti közgazdászként is nagyot alkotott: a hetvenes-nyolcvanas években kidolgozott pénzügyi-közgazdasági elméletei és modelljei a mai napig megtalálhatóak számos ország monetáris irányításában, s a jelenlegi pénzügyi-gazdasági válság kezelésének elméleti háttere is jelentős részben az MIT közgazdasági iskolájában született meg, amelynek kialakításában Fischernek aktív szerepe volt.

Bár általában nem szokás az MIT-n professzori és tanszékvezetői állást feladni, a nyolcvanas évek végén Stanley Fischer mégis ezt tette. Úgy tűnik, az elméletek kidolgozása mellett azok gyakorlati megvalósítása legalább annyira érdekelte. 1988 és 1990 között még csak egy rövid, kétéves kitérőt tett a Világbankban, ahol alelnökként és vezető közgazdászként dolgozott, 1994-től azonban már hét évre szegődött el az IMF-hez, ahol annak második embereként tevékenykedett. Itt rendkívül értékes tapasztalatokra tett szert az 1994-es mexikói és az 1998-as ázsiai válságok során, amelyek kezelésében kulcsszerepe volt. Ugyan 2001-ben lejárt a mandátuma az IMF-nél, de az egyetemre már nem tért vissza. Ehelyett 2002-ben a Citibank ajánlatát fogadta el, s 2005-ig a világ akkori legnagyobb bankcsoportjának alelnökeként dolgozott. Itt, a Citigroup alelnöki székében találta meg Ariel Sharon, akkori izraeli miniszterelnök és Benjamin Netanjahu pénzügyminiszter ajánlata, amelyet habozás nélkül elfogadott. „Mindig is tenni akartam valami komoly dolgot Izraelért, s ilyen ajánlat az ember életében csak egyszer adódik” – nyilatkozta később döntéséről. Így lett az amerikai közgazdászprofesszorból a Bank of Israel kormányzója, holott akkoriban még izraeli állampolgár sem volt.

Annak ellenére, hogy az állampolgárságot szinte kinevezésével egy időben kapta meg, az izraeli politikusok egy része előtt mégsem volt teljesen ismeretlen. Nemrégiben Simon Peresz mondta el egy rendezvényen, hogy amikor a nyolcvanas évek közepén miniszterelnökként elképesztő gazdasági problémákkal, többek között 400 százalékos inflációval küszködött, az amerikai külügyminiszter tanácsára Stanley Fischert kérte fel tanácsadójának. Peresz így utólag elárulta, hogy mivel nem értett annyira a közgazdaságtanhoz, nem nagyon tudott vitatkozni Fischer nézeteivel, így jobb híján követte azokat. Majd később megdöbbent, hogy minden úgy történt, ahogy Fischer megmondta. „Jobb tanácsadót nem is kívánhattunk volna…” – nyilatkozta minderről. Majd a veterán politikus immár Fischer nyolcéves jegybanki mandátumára utalva megjegyezte, „Izraelt nemcsak egyszer, hanem kétszer mentette meg”.

Amikor 2005 áprilisában Stanley Fischer elfoglalta hivatalát, aligha gondolta, hogy izraeli jegybankelnökként az elmúlt nyolcvan év legsúlyosabb pénzügyi és gazdasági válságával kell megküzdenie. Bár az országot a válság alapvetően jó állapotban érte – szemben Magyarországgal –, s még csak nem is teljesen készületlenül, a tendenciák 2008-ban még ijesztőek voltak: zuhanó gazdasági teljesítmény, egyre romló exporteredmények, meredeken emelkedő munkanélküliség. Ráadásul az ország akkoriban legnagyobb bankja, a Hapoalim 2008-ban 235 millió dolláros nettó veszteséget volt kénytelen leírni a korábbi Wall Street-i zsonglőrködés eredményeképpen. Ám a válság dinamikájának megértésével, a jól megválasztott kamat- és árfolyampolitikával, a politikai vezetőkkel kialakított konszenzusos együttműködéssel 2009 végére sikerült odáig eljutni, hogy a világgazdasági válság kellős közepén az év utolsó negyedévére az izraeli gazdaság már növekedést, de nem is akármilyet, 4,8 százalékosat produkált. Fischer ráadásul ekkor rendkívüli lépésre szánta el magát. Miközben a fejlett világban az országok egymással versengve csökkentették kamataikat a gazdaság élénkítése céljából, ennek ő épp az ellenkezőjét tette: kamatot emelt. Bár a lépés még Izraelben is óriási vitát váltott ki, a piacok hamar megértették az üzenetét: az országban a válság 2009 év végén véget ért. És tényleg véget ért, hiszen a gazdasági növekedés azóta is folyamatosan dinamikus, az államadósság és a munkanélküliség csökken, az ország tartalékai növekszenek. Nem véletlen, hogy az izraeli pénzügyi irányítás teljesítménye hamarosan a szakma nemzetközi elismerését is kiváltotta: Fischert az Euromoney 2010-ben az év jegybanki vezetőjének választotta, s a Global Finance Magazine 2009–2012 között folyamatosan „A” besorolású jegybankelnökként tartotta nyilván, az izraeli nemzeti bankot pedig 2010-ben a leghatékonyabban működő jegybanknak választották. Az izraeli közvélemény értékelését pedig a legjobban alighanem a Haaretz című lap publicistája fogalmazta meg: „(Stanley Fischer) olyan vezető, akiben az izraeli közélet abszolút megbízott… a pénzügyi és vezetési káosz közepette a stabilitás, a logika, a tisztafejű döntések embere volt.”

A sikerek és az elismerések ellenére Fischer ez év januárjában rejtélyes okokból mégis úgy döntött, hogy második ötéves ciklusának a felén, ez év június 30-án visszaadja mandátumát.

A fentiek ismeretében azonban már kevésbé meglepő, hogy a The Washington Post véleménye szerint Ben Bernanke 2014 januárjában megüresedő, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-elnöki pozíciójára – 69 éves kora ellenére is – az egyik legesélyesebb jelölt lehet.

Olvasson tovább: