Kereső toggle

Ezermilliárdot is veszíthet Magyarország

Interjú Heil Péterrel, az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség korábbi elnökhelyettesével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

2007 és 2013 között körülbelül 8000 milliárd forint uniós támogatás áll Magyarország rendelkezésére. Az azonban tőlünk függ, mennyi pénzt tudunk ebből ténylegesen felhasználni. Ön hogy látja az esélyeket, vagy másként fogalmazva: mennyi pénzünk ragadhat benn az uniónál?

- Ezt most még felelősen nem lehet megmondani. Elképzelhető, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) jól oldja meg a feladatot, de az is megtörténhet, hogy jelentős összegeket nem kapunk meg. Annyi tudható biztosan, hogy a rendszer jelenleg a szükséges sebesség felével működik: hetente 135-140 milliárd forintot kellene a nyertes pályázók részére kifizetni, a valóságban azonban csak heti 60-65 milliárdnál tartunk. Ebből az következik, hogy ha nem lesz érdemi gyorsulás, akár 1000 milliárd is veszélybe kerülhet. De kedvező fordulat esetén akár az utolsó fillért is lehívhatjuk.

Maradjunk a tényeknél: melyik kormány felelőssége az, hogy félsebességgel működik a támogatási rendszer?

- Az utolsó kifizetési határidőt tekintve valójában egy kilencéves tervidőszakról beszélünk 2007 és 2015 között. Ebből az első három év esik az előző kormányzati ciklusra, öt és fél a mostani, illetve a következő kormányra jut. A program végrehajtásáért felelős rendszert az előző kormány állította fel, és az hatékonyan működött. 2010-ben a választást követően az Orbán-kormány jelentős változtatást jelentett be: véleményem szerint ez nem volt sikeres, a mostani problémák jelentős része ebből származik.

Miért változtattak az Új Magyarországért Fejlesztési Terven, ha az jól működött?

- Mindenhez hozzányúltak, így az uniós támogatási rendszer sem maradt ki abból a forradalmi lendületből, ami az államigazgatás összes területét érintette. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől is több mint száz szakembert küldtek el, így lényegében az összes olyan vezetőt, akik érdemi döntésekre voltak jogosultak. Helyettük saját embereket hoztak, tudomásom szerint főként olyanokat, akiknek korábban nem volt közük ehhez a területhez. Ezzel jelentős rizikót vállalt be az új kormány. Brüsszelből érkezett is levél, melyben figyelmeztették az NFÜ új vezetését, hogy óvatosabban kellene eljárni a személycserék tekintetében. Ez mindeddig példátlan figyelmeztetés volt, korábban ilyet nem láttam egyetlen kormányváltáskor sem.

Abban, hogy fél tempóban halad a pénzek lehívása, szerepet játszik az is, hogy az önkormányzatoknak nincs pénzük a kötelező önrészre sem. Ezt a problémát hogyan lehetne orvosolni? Az NFÜ projektdoktorokat ajánl.

- Abban igaza van az NFÜ vezetésének, hogy minden pályázatnál előre fel kell mérni, képes-e az adott önkormányzat előteremteni az önrészt, és ebben segíthetnek a projektdoktorok. Másrészt az is tény, hogy a forintválság sok olyan önkormányzatot hozott rendkívül nehéz helyzetbe, amelyek svájci frankban vettek fel hitelt. Mivel ez a probléma a teljes államháztartást érinti, itt rendszerszintű beavatkozásra van szükség. A projektdoktori rendszer önmagában nem oldja meg a bajt.

Parragh László, az Iparkamara elnöke azt mondta, hogy „a ravatalozóba mennek az uniós pénzek", és ennek az az egyik oka, hogy a magyar hiányosságok mellett az uniós bürokrácia is egyre nagyobb. Ön mit gondol: az unió odaadna minden pénzt, ami jár, vagy megpróbál minél többet visszatartani?

- Brüsszel egészen biztosan nem tart vissza pénzt. A tagállamoknak lehetne az az érdeke - hiszen ők finanszírozzák az unió költségvetését -, hogy esetleg ne használjunk fel mindent, mert amit nem hívunk le, azt vissza lehet utalni. Nekik viszont nincs befolyásuk a támogatási projektekre, mivel azok az unió által elfogadott hétéves költségvetés részét képezik. Ez a pénz a miénk, csak rajtunk múlik, hogy lehívjuk, vagy sem. Való igaz, hogy az uniós forrásokhoz kötődik bürokrácia, mivel adófizetői pénzekről van szó. Ha nem vigyáznak a közpénzre, azt el fogják lopni. Az egész uniós támogatási rendszernek az a legnagyobb dilemmája, hogy miként lehet egyensúlyt teremteni egy felhasználóbarát, kevés bürokratikus elemet magába foglaló rendszer és egy biztonságos rendszer között, melyből nem lehet ellopni egy fillért sem. Azokat, akik a támogatások odaítéléséről, felhasználásáról döntenek, az államháztartási törvények nagyon komoly büntetési tételekkel fenyegetik. Ennek a felelősségüknek viszont csak folyamatos ellenőrzéssel tudnak eleget tenni.

Arról is hallani, hogy az uniós pénzek felhasználását úgy találták ki, hogy a kivitelezést gazdag uniós országok cégei nyerik el, tehát a pénz visszavándorol. Ebben mennyi az igazság?

- Ez abszolút butaság. Az EU-projektekben ugyanazt a közbeszerzési törvényt kell használni, mint a magyar forrásból megvalósuló fejlesztéseknél. Ezt a törvényt pedig a magyar Országgyűlés alkotta.

Visszatérve a pályáztatáshoz, az NFÜ azt kommunikálja, hogy folyamatosan javítja a rendszert.

- Ennek két mércéje lehet: az egyik a pályázók elégedettsége, a másik a kifizetések sebessége. A pályázók nagy része ma nem elégedett, és a kifizetések sebessége sem azt mutatja, hogy javulna a rendszer. A projektek végrehajtása során sok követelménynek kell eleget tenni: környezetvédelem, régészeti igazolások, adóigazolások, önkormányzati testületi döntések, ingatlankisajátítások, lakossági meghallgatások, jognyilatkozatok hitelesítése stb. Ezek mögött szintén egy-egy jogszabály, egy-egy hivatal áll, és ezeknek a működése szintén meghatározza a teljes pályáztatási rendszer teljesítőképességét. Abban is igaza van az NFÜ-nek, hogy ezt a problémát egyedül nem tudják megoldani.

Hogy látja Magyarország esélyeit a felzárkózási pénzek tekintetében a következő ciklusban, 2014 és 2020 között?

- Azok az országok, melyek a közös uniós költségvetés legnagyobb befizetői - Németország, Hollandia, Ausztria, Dánia -, folyamatosan azért lobbiznak, hogy ez a költségvetés csökkenjen. És ez a csökkenés már ebben a ciklusban is bekövetkezett, de Magyarországot még nem érintette. A jelenlegi európai bizottsági költségvetési javaslatokból az látszik, hogy a kohéziós politikára nagyjából ugyanannyi pénzt fordítanának, mint eddig, de ez még a tárgyalás előtti állapot: az említett lobbitevékenység hatására változhat. És azt sem tudhatjuk, hogyan változik a keret elosztása.

Ami pedig konkrétan minket illet: Azon kritériumok alapján nem állunk túl jól, melyek alapján eldől, mekkora pénzekhez juthatunk. A magyar GDP nem nőtt olyan mértékben, mint a többi kelet-európai országban, márpedig a kohéziós keretösszeget a GDP arányában állapítják meg. Ráadásul Magyarországra is kőkemény tárgyalások várnak, ezeken azonban csak akkor lehetünk sikeresek, ha elismerik a kompetenciánkat a kohéziós politikában, ám jelenleg éppen a sor végén állunk. Másrészt szükségünk lenne barátokra, de a szabadságharcos politikánk miatt nem nagyon vannak barátaink. Egyedül maradtunk, és ennek sajnos lehetnek jelentős, pénzben mérhető következményei.

Olvasson tovább: