Kereső toggle

Iráni „szocializmus”

Megszorítások az atom árnyékában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Irán eddig büszke volt arra, hogy őt nem érinti negatívan a válság, most mégis megszorításokra kényszerül. Annak ellenére is, hogy az államkassza szufficites.

Kevés olyan országot ismerünk a nyugati féltekén, amely ne küzdene deficittel, magas munkanélküliséggel, reformkényszerrel. A válság miatt fejlett gazdaságok esetében is sorra megszorításokra, az állami kiadások komoly lefaragására kényszerülnek a túlélés érdekében. Bár Irán költségvetése nem deficites, sőt jelentős többlettel rendelkezik, mégis drámai lépésekre kényszerül Ahmadinezsád.

Felemás olajbőség

Szigetvári Tamás, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa (képünkön) megkeresésünkre elmondta, hogy az iráni gazdaság egyetlen jelentős bevételt hozó ágazattal rendelkezik, s éppen e túlságosan egyoldalú felállás jelenti a gyengeségét, a sebezhetőségét. Így, amikor magas az olaj ára, jó időszakuk van, ám amikor csökken az árszint, megérzi az ország. Az elmúlt évtizedben tartósan magas volt az olajár, ami hozzájárult ahhoz, hogy az iráni államkassza nem deficites, ellenkezőleg, több az állam bevétele, mint a kiadása.
Irán mindig is büszke volt arra, hogy őket nem érinti a válság. Ez igaz is – mondta a kutató –, hiszen csupán átmenetileg csökkent az olaj ára, de nem ment 60 dolláros hordónkénti ár alá. (Erre a szintre „állították be” a költségvetésüket, tehát akkor éri őket veszteség, ha ez alá esik az ár.) A válság ellenére is stabilan 80 dollár körül mozog az olaj ára. A költségvetés bevételi oldalát tehát valóban nem érinti a válság. De mivel egyetlen lényeges bevételre alapozzák a gazdaságukat, az államuk működését, kockázatossá vált a helyzet – fejtette ki Szigetvári.
Ami miatt a szufficit ellenére is reformra szorul az ország, az a jelentős mértékű szubvenció – hívta fel a figyelmet a kutató. Az iráni állam ugyanis szinte példa nélküli mértékben támogatja elsősorban a benzin és az élelmiszerek árait. Így igaz, hogy olcsóbb az élet, hiszen potom összegekért jutnak hozzá a helyiek a benzinhez, és az élelmiszerek is kedvező árúak, de mindez évente 100 milliárd dollárjába került az államnak, eléri a GDP 30-35 százalékát. Ahmadinezsád kormánya nagy fába vágta a fejszéjét, amikor eldöntötte: öt év alatt leépítik a bőkezű berendezkedést. Azt az általunk is jól ismert szocializmus idején működő rendszert, amikor az életszínvonalat mesterségesen, szociális juttatásokkal tartották fenn, amely viszont egy idő után túlságosan drágává és egyben fenntarthatatlanná vált az állam részéről – emlékeztetett Szigetvári Tamás.
Az állami szubvenciók mellett más forrásokból is érkeznek támogatások. Számtalan – részben állami pénzen működő – alapítvány működik Irán-szerte, melyek különféle jogcímeken, mint például hadirokkantság, özvegység stb. esetén osztanak segélyeket. Szigetvári Tamás szerint komoly tényezőnek számítanak, részben állami forrásokból gazdálkodnak, de vállalkozásaik is vannak. Ők szinte állam az államban.
Az iráni kormányok a bőkezű osztogatás mellett igyekeznek okosan gazdálkodni az olajbevételekkel. Létrehozták az Iráni Olajalapot, amelybe gyűjtik a bőség idején befolyó, a szükségeken felüli bevételeket, amelyeket később, a szűkebb években felhasználhatnak. Ahmadinezsád azonban – a népszerűsége megőrzése érdekében – különböző hangulatjavító, népszerűséget javító osztogatásokba fogott, amelyeket az alapból finanszírozott. Úgy tűnik, ott sem működnek másként a dolgok, mint nálunk. Mindezek miatt komoly kritikákat fogalmaztak meg az ellenfelei, akik a jövő felélésével vádolják az elnököt.
De nem csak a politikai ellenfeleitől kap bírálatot mostanában Ahmadinezsád. A lakosság nagy része úgy véli, hogy csalással nyerte meg a választásokat, ezért jóval gyengébb a legitimációja, mint korábban volt. Ilyen légkörben komolyan merül fel a kérdés, milyen sikerrel járnak a megszorítások. A terv az, hogy öt év múlva mind a benzinnek, mind az élelmiszereknek piacit megközelítő ára legyen. Nem lesz egyszerű dolga a kormánynak a megszorításokkal, hiszen a szegényebb réteget erősen érintené, óriási társadalmi feszültséget gerjesztene – tette hozzá a szakértő. A korábbi próbálkozások sorra kudarcba fulladtak, lázongások törtek ki, mivel a szegények számára kulcskérdésnek számítanak az életben maradáshoz az elérhető árú élelmiszerek.
A benzin ártámogatását már korábban is csökkenteni akarták, de akkora felháborodást váltott ki a társadalomban, hogy visszakozni kényszerült a kormány – emlékeztetett Szigetvári Tamás.
Nemcsak a hatalmas, 100 milliárdos tétel okoz problémát, hanem a támogatások kontraproduktív jellege is. Az olcsó benzin ugyanis pazarlásra ösztönöz, ami pedig csak tovább növeli az állam kiadásait. Ez annál is inkább fontos kérdés, mivel annak ellenére, hogy Irán jelentős nyersolajexportőr, benzinből behozatalra szorul. (Irán az USA után a világ második legnagyobb benzinimportőre.) Az importot alapvetően a szubvenciók miatt irreálissá vált fogyasztás generálja. Hiába termelik ki hatalmas méretekben a kőolajat, a feldolgozókapacitásuk nagyon szűkös, így behozatalra szorulnak – magyarázta a kutató. Mint emlékezetes, a háború alatt súlyos támadások érték a feldolgozóüzemeiket, melyeknek nagy részét nem állították helyre máig sem. Ez részben az amerikai szankciók miatt nem sikerült, melyek elzárják Irán elől a modern technológiát.

Privatizációs hullám

A megszorítások mellett más reformlépésekre is elszánta magát az iráni kormány. A ’79-es forradalom után minden magántulajdont államosítottak. Amíg az Irakkal történt háború idején nem jöhetett szóba a privatizáció, a ’90-es években már több ízben is felmerült. Szigetvári Tamás szerint Iránban állandósult a reformkényszer. Állandó küzdelemben vannak egymással a reformpártiak, főként a forradalmi irányzat híveivel, akik ragaszkodnak a Khomeini által képviselt vonalhoz. Az utóbbi években azonban felerősödött a privatizációt támogatók hangja. A kormány elszánta magát: a korábbi 80 százalékos állami tulajdont 20 százalékra akarja csökkenteni, de a nyitás jegyében újraindították a Teheráni Értéktőzsdét is. Komoly változásnak számít az is, hogy nyitnak a külföldi tőke felé, ám a nemzetközi helyzet miatt érthető módon nagy a bizalmatlanság az országgal szemben. A tudományos főmunkatárs emlékeztetett arra, hogy jelentősnek mondható a külföldre kimentett iráni vagyon, becslések szerint ez elérheti az 1000 milliárd dollárt is. 200 milliárd „parkol” az Egyesült Arab Emirátusokban, de Svájcban, Franciaországban is jelentős mennyiség van jelen, amit most szeretnének hazahozni. De egyik sem könnyű vállalkozás – mondta a kutató –, így egyelőre az alapítványok vásárolják az állami vállalatok részvényeit. Kis túlzással az mondható, hogy inkább csak látszatprivatizációról van szó – tette hozzá. Bevezették emellett a voucheres rendszert is, ami ismeretes a cseh-, illetve az oroszországi privatizációs történetből. Szigetvári Tamás szerint fennáll annak a veszélye, hogy az ügyesebbek, a tehetősebbek felvásárolják a szegényektől a papírjaikat, és hatalmas vagyonok kerülnek szűk csoportok kezébe, kvázi oligarchák alakulnak ki Iránban is.

Embargófegyver

Az eddig bevezett embargók nem okoztak komoly érvágást az országnak. Elsősorban nukleáris technológia Iránnak való juttatására vonatkoznak, illetve olyan vállalatokra, melyek kapcsolatba hozhatók az iráni Forradalmi Gárdával. Ezek ugyanis jelentős gazdasági jelenléttel bírnak Iránban, és feltételezhetően anyagilag támogatják a Hamaszt és más terrorista szervezeteket.
Az Egyesült Államok egyoldalúan vezetett be embargót, kvázi megtiltotta amerikai vállalatoknak az Iránnal való üzleti kapcsolatot, sőt az EU-t is arra igyekszik rávenni, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez. Ezzel a módszerrel valamennyi multinacionális céget „leblokkolja” az embargó, amely így főként a modern technológiához való hozzájutásban jelent akadályoztatást Irán számára. Kézzelfogható hátrányt jelent ez a földgáz tekintetében is. Igaz, hogy a perzsa állam a világ egyik legnagyobb gázmezőjével rendelkezik, mégis szinte alig tud élni ezzel a kincsével. Kitermeléséhez, de a szállításhoz is a legmodernebb technikára lenne szüksége, ennek hiányában azonban sem a cseppfolyósítás, sem a vezetékhálózat kiépítése nem megoldott – hívta fel a figyelmet a kutató.
Kétségtelenül vitát gerjesztenek az embargók. Nemcsak azért, hogy elérik-e a hatásukat, hanem azért is, mert hátrányosan érintik a nyugati világ gazdaságait. Amíg ugyanis az amerikai és lassacskán az európai vállalkozások is hátat fordítanak Iránnak, addig mások számára, akik nem tartják magukra nézve kötelezőnek az embargót, óriási kapuk nyílnak meg. Szigetvári szerint az elmúlt időszakban főként ázsiai országokból: Kínából, Indiából indultak meg cégek, és telepedtek le a perzsa államban. De kihasználják az embargó ütötte rést orosz, sőt brazil cégek is. Ők nyernek teret a térség legfejlettebb piacán, miközben kiszorul a Nyugat.

Irán számokban

Irán gazdaságáról nem sokat tud az átlagember a mazsolán, a pisztácián és a gyönyörű szônyegeiken kívül. Nos, valóban a textilipar és az élelmiszeripar szűk termékpalettája jelenti a fô exportcikkeket a kôolaj mellett. A térségben Iránnak van a legfejlettebb autógyártása, két saját márkája is létezik, ám ezek nem exportképesek. A Peugeot, a Toyota, a Hyundai, sôt a kínaiak is megjelentek már, de egyelôre ôk is a hazai igényekre „erôsítenek”. Iránban a munkanélküliség hivatalosan 11-12 százalék, de a valóságban ennél jóval több lehet. Ennél lényegesebben rosszabb a helyzet a fiatalok körében, ahol a 20-30 százalékot is meghaladja, ezért hatalmas az elvándorlás. Felmérések szerint Iránból a legjelentôsebb az agyelszívás. Az életszínvonal átlagban nem mondható alacsonynak, hiszen az egy fôre jutó GDP 10-12 ezer dollár; viszonylag kiterjedt a társadalombiztosítás is. Az arab államokhoz képest magas a diplomával rendelkezôk aránya. Ma már több a lány hallgató, mint a fiú az egyetemeken. A nôk nemcsak tanulhatnak, hanem dolgozhatnak és szavazhatnak is. Az iráni GDP a magas olajáraknak köszönhetôen 6-7 százalékkal nôtt az elmúlt években, és ez a válság kirobbanása óta sem csökkent jelentôsen.

Olvasson tovább: