Kereső toggle

Gyémántmosdatás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Több, „véres gyémántokkal” kapcsolatos nemzetközi hír is borzolhatta az olvasók kedélyét a nyári uborkaszezonban. Újabb fordulatokat hozott ugyanis az emberiség ellen elkövetett bűnökkel vádolt afrikai exdiktátor, Charles Taylor pere, valamint igen ellentmondásosan zöld jelzést kapott az a zimbabwei gyémántexport, amit tavaly novemberben azonnali hatállyal beszüntettek, miután alapos gyanú merült fel, hogy több száz bányamunkás haláláért felelősek a helyi erők.

Véres gyémántoknak nevezi a köznyelv azokat a drágaköveket, amelyeket különféle afrikai belháborúkban használtak fizetőeszközként fegyverszállítmányokért cserébe. Ennek egyik modern kiterjesztése, ha olyan gyémántokról beszélünk, amelyeknek kibányászásához vér, azaz kényszermunka, illetve erőszak tapadt. Habár Taylor pere és a zimbabwei fordulat semmilyen közvetlen kapcsolatban nem áll egymással, mégis közös bennük, hogy mindkét eset rámutat arra, milyen konfliktusok és nehézségek árán lehet csak legalizálni azt a drágakő-kereskedelmet, amely egykor a libériai, Sierra Leone-i, kongói vagy éppen elefántcsontparti vérengzésekben játszott jelentős szerepet.
A zimbabwei Marange földeknek adott engedélyeket sokan negatívan fogadták. Habár a gyémántkereskedelem rendbe tételére létrehozott nemzetközi szervezet, a Kimberly Process (a „Kimberly Folyamat” 2002-ben alakult, 75 országot tömörítő szervezet; az egyik elsőként felfedezett dél-afrikai lelőhelyről kapta a nevét – a szerk.) megfigyelői pozitív jelentésekkel tértek vissza, a Human Rights Watch (Emberi Jogok Felügyelete) még mindig aggasztónak találja a helyzetet. „A kormány nem tartotta meg a szavát: nem vonták vissza a katonákat Marangéról, továbbra is kényszermunkán vannak az emberek a bányákban, ahol tizenegy éves gyerekek is dolgoznak” – nyilatkozta az egyik kutatójuk. Egy másik intő jelet a World Diamond Councilból (Gyémánt Világtanács) nyilvánosan kiiratkozó amerikai kereskedő, Martin Rapaport véleménye szolgáltatta. Szerinte a „Kimberly Process engedélye Zimbabwe tragédiája, hiszen ezzel próbálják tisztára mosni a véres gyémántokat”. A Kimberly képviselőit pedig egyenesen „hazugoknak” nevezte, amiért megpróbálják elhitetni a világgal, hogy ezek a kövek teljesen legitim úton kerültek a felszínre. Habár az engedélyt egyelőre csak két bánya kapta meg, senki sem tudja garantálni majd, hogy a többi zimbabwei bányából „ne szivárogjanak át” kövek az induló szállítmányokba.
A rajtra készen álló belga, orosz, arab, indiai, libanoni és izraeli kereskedők érdekein túl ugyanis mindez nem elhanyagolható bevételt jelent az üresen kongó afrikai államkasszák számára. A kép persze itt sem kristálytiszta: legtöbbször azok a „megszelídült” diktátorok kuncsorognak kereskedelmi engedélyekért, akiknek áldatlan tevékenysége miatt alakult ki az államcsőd. A sok visszaélés között pozitív példaként szokták említeni Botswana esetét, ahol a gyémántkereskedelemből befolyó bevételeket új kórházak és iskolák építésére fordították. Botswanához hasonlóan Zimbabwéban is lenne mire fordítani a pénzt: az engedély nyomán az ország 4,5 millió drágakövet dobott most piacra, mintegy 1,9 milliárd dollár értékben. Ez közel harmada Zimbabwe államadósságának. Az eddigi értékesítési eredmények azonban szerényebb adatokról számoltak be: a helyi pénzügyminiszter közleménye szerint eddig mindössze 30 millió dollár értékben tudtak túladni a köveken.
Ilyen véres gyémántokat kapott Naomi Campbell topmodell is évekkel ezelőtt a libériai diktátortól, amiről most számot is kellett adnia a hágai bíróságon. A most hatvankét éves Charles Taylor 1997 és 2003 között volt a nyugat-afrikai Libéria első számú vezetője. Katonai puccsal távolította el elődjét, majd az ENSZ felügyelete mellett „törvényesen” is megválasztatta magát elnöknek. Cinikus és hírhedt kampányjelmondata a következő volt: „Megölte anyámat, megölte apámat, de én rá szavazok!” Ennek a szlogennek csak a lakosság 10 százaléka tudott ellenállni… Regnálása idején az ENSZ többször megvádolta fegyverkereskedelemmel és gyémántcsempészettel, amit ő természetesen tagadott, a nyilvánosság előtt pedig úgy jelent meg, mint „bűnbánó keresztény”, aki Jézus Krisztushoz hasonlóan „igaztalanul került vád alá”. A valóság azonban az volt, hogy Taylor több módon is segítette a szomszédos Sierra Leone lázadóit:
kiképzést adott nekik, illetve a terroristák által összegyűjtött gyémántokért cserébe fegyvereket is szállított. Naomival 1997-ben találkozott Nelson Mandela egyik partiján, ahol a modell akkori ügynöke szerint Naomi flörtölt a diktátorral, aki az este folyamán hatalmas gyémántokat ígért neki ajándékul. A szépség meg is kapta a köveket, de azokat rögtön továbbadta egy barátjának, aki akkor egy afrikai segélyszervezetnél dolgozott, mondván: adja el és fordítsa az összeget jótékony célokra. Mint később kiderült, ez a barát megtartotta a köveket – mint mondta, a kétes eredetüktől tartva –, és csak a napokban adta át azokat a dél-afrikai rendőrségnek.
Naomi vallomásával is csak egy apró bökkenő volt: míg az estélyen szintén jelen lévő Mia Farrow színésznő és az említett modellügynök egybehangzóan állították, hogy Naomi pontosan tudta, kitől kapta a köveket, és ettől nem kis izgalomba jött, a fekete hölgy ezt nem így tálalta. Vallomásában azt mondta, hogy éjszaka két ismeretlen férfi kopogott az ajtaján, és egy zacskót nyomtak a kezébe, amiben „piszkos kövek” voltak. Ő pedig annyira fáradt volt, hogy a csomagot is csak másnap reggel szemlélte meg igazán. Campbell meg is sértődött a két másik nő vádja miatt, és kijelentette: „Én csak egy fekete nő vagyok, aki mindig jó ügyet szolgált, és továbbra is ezt fogja szolgálni, főleg, ha Afrikáról van szó.” Az pedig már nem is meglepő, hogy a fő vádlott Taylor az egész Campbell-féle gyémántsztorit „nevetséges képtelenségnek” nevezte.

Olvasson tovább: