hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Három az egyben
Karácsonyi kalkuláció – kicsit másként 4. rész

2007. 12. 12.
Az év vége mindig jó apropó a számvetésre, újabb célok kitűzésére. Mivel manapság – mint tudjuk – semmi sincs ingyen, a tervek mellé azonnal forintok is kerülnek, persze csak gondolatban. Sítúra, kocsicsere vagy lakásfelújítás, nyaralás, majd őszi iskolakezdés, az újabb karácsony… és elkezdenek röpködni a százezrek, sőt a milliók, mire eljutunk a következő év szilveszteréig. A kalkuláció végére pedig odakerül egy hatalmas kérdőjel: Hosszú távú megtakarítás – hogyan?

Az aktív felnőttkor legnagyobb pénzügyi kihívása, hogy az egzisztenciaépítés,
a mindennapi megélhetés feltételeinek megteremtése mellett már az öregkorra is
gondolnunk kell. Azaz egyszerre szükséges rövid, közép- és hosszú távra pénzügyi
tervet készíteni. Sokan úgy gondolják, hogy ha a nyugdíjjárulékot fizetik, sőt
még önkéntes nyugdíj-megtakarításuk is van, megtették kötelességüket az
öngondoskodást illetően. Ez részben így is van, azonban nézzük meg, milyen
lehetőségek vannak a pénzpiacon, amelyek igényelnek ugyan némi odafigyelést, de
egyszerre több, különböző távú terv is kivitelezhető a segítségükkel, és vonzóbb
hozamokkal is kecsegtetnek.

Tegyük fel, hogy egyszerre szeretnénk gyermekünk és saját magunk számára hosszú
távon megtakarítani, e mellett időközönként lehetőségünk van egy nagyobb
összeget félretenni, vagy havi rendszerességgel egy kisebbet, amire középtávon
ugyan szükségünk lehet, de addig is érdemes lenne megforgatni. Sokan nem is
sejtik, hogy e komplex feladat megoldására ma már egyetlen jól kiválasztott
konstrukció elegendő.

Néhány évtizede jelentek meg a piacon (akkor még Nyugat-Európában és Amerikában)
olyan biztosítással egybekötött megtakarítási és befektetési lehetőségek, melyek
– természetesen bizonyos korlátok között – szabad kezet adnak az ügyfélnek, mibe
fektesse a pénzét. Főként a kockázatvállalási hajlandóság, valamint a hosszú,
közép- és rövid távú tervek fényében lehetősége van a „befektetőnek” eldönteni,
hogy megtakarításának mely részét helyezi csak hosszú távon biztonságos, de
nagyobb hozamot (akár évente 25-30 százelékot) ígérő részvényekbe, és melyet
rövid távon sem kockázatos kötvénybe vagy állampapírba. (Mindezt nem
közvetlenül, hanem úgynevezett befektetésialap-kezelő cégeken keresztül, ahol
pénzünket szakemberek kezelik, akik naprakész gazdasági információkkal
rendelkeznek.) Az arányok módosítására, azaz az újra diverzifikálásra bármikor
lehetőség van. Egy meghatározott éves díj mellett megoldható, hogy a befektetési
számlára esetenként minden elkötelezettség nélkül bármekkora összeget
elhelyezzünk, és ahhoz bármikor hozzányúljunk, sőt a rendszeres díj is likviddé
válik a második év után.

A pénzalapok teljesítését, azaz a befektetési jegyek értékét, valamint a saját
befektetési számlán levő összeget, annak hozamát és portfóliónkat akár naponta
figyelemmel tudjuk kísérni az interneten egy személyes online-felületen. Némely
tranzakcióra (mint pl. a portfólió módosítása vagy új befizetések pénzalapba
való irányítása) így otthonról is megbízást lehet adni.

Arra a kérdésre, kinek éri meg ezt a lehetőséget választani, a válasz igen
egyszerű: mindenkinek. Idősek és fiatalok, egyedülállók, családosok, sőt
nagycsaládosok, kockázatkedvelők és óvatos befektetők, vállalkozók és bérből
élők egyaránt igényeikhez mérten tudják megválasztani a futamidő hoszszúságát, a
valutanemet (forint vagy euró), az évente befizetett összeg nagyságát, valamint
a portfólió összetételét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!