hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2007. 10. 09.
Mintha optimistábbak lennénkMérsékelten erősödő optimizmust jelez az Ecostat kis- és középvállalatok körében végzett felmérése. A konjunktúraindex szeptemberben 93,4 százalék volt, az utóbbi három hónapban ugyan érdemben nem változott, de az üzleti szféra várakozásai az elmúlt év szeptembere óta folyamatosan javultak. A 2007 utolsó és 2008 első negyedévére vonatkozó előrejelzésekben kedvező, hogy a nemzetgazdaság helyzetét pesszimistán megítélő cégek aránya folyamatosan csökken, a saját cégük kilátásait stabilnak, illetve javulónak beállítóké változatlan.Üres álláshelyekTöbb mint 29 ezer betöltetlen álláshely van a piacon, ám nemcsak a fizikai munkásokban van hiány, hanem diplomásokra, műszaki és pénzügyi végzettségűekre is szükség van. Szinte már megszokott, hogy sok üres hely van a segédmunkások számára, de a szakmunkások közül a varrónők, a teherautó-sofőrök vagy a lakatosok is könnyen el tudnának helyezkedni. A szakképzettek közül a gépésztechnikusok, a számviteli és pénzügyi szakemberek, az uniós adójogban jártas pénzügyi szakemberek, a kontrollerek, illetve az informatikusok keresettek. Itt az efehoAz evás vállalkozók januártól új adónemben, az erőforrás-fejlesztési hozzájárulás (efeho) keretében fizetnek majd három kis adót: a szakképzési és a rehabilitációs hozzájárulást, valamint az innovációs járulékot. Az efeho alapja a korrigált nettó árbevétel (az iparűzési adóalap) lesz, mértéke pedig a foglalkoztatottak létszámától függ: 19 fős alkalmazotti körig az adóalap 0,3 százaléka, 20-50 fő között az adóalap 0,35 százaléka, 50 fő felett pedig az adóalap 0,6 százaléka. Jegybankelnök a reformok mellett

Simor András, a jegybank elnöke szerint fontosak az európai uniós források,
de nem helyettesítik a reformokat. A versenyképesség helyreállításához sem
elégségesek az EU-s források, szerinte nem az a lényeg, hogyan nevezzük,
reformnak vagy modernizációs lépésnek a most zajló változásokat, az a fontos,
hogy csináljuk. Pozitívumnak nevezte a tb-rendszerben kötelezővé tett
regisztrációs kötelezettséget, ugyanakkor elmondta, a versenyképesség
javításához szükség lenne az adórendszer átalakítására, az üzleti környezet
javítására.

Alkotmánybíróságnál a vasárnapi munka ellenzői

Az Alkotmánybírósághoz fordult a KDNP, a Kereskedelmi Alkalmazottak
Szakszervezete és Munkástanácsok Országos Szövetsége. Azt szeretnék elérni, hogy
a Munka Törvénykönyve csak a társadalmilag feltétlenül indokolt esetekben
biztosítson lehetőséget arra, hogy vasárnap is munkát végezhessenek. A cél az,
hogy ne Magyarországon dolgozzanak a legtöbben vasárnap egész Európában, hanem e
tekintetben is igazodjunk az uniós trendhez, és hasonlóan szigorú szabályok
keretében lehessen csak vasárnap munkát végezni.



Pénzjutalom fogyásért

A Journal of Occupational and Environmental Medicine amerikai lap
beszámolója szerint a pénz kellő ösztönzéssel bír a fogyni vágyók számára. Az
amerikai kutatók 200 túlsúlyos embert vontak be a kísérletbe, az egyik csoport
nem kapott pénzbeli ösztönzést, a másik társaság tagjai számára pedig minden
egyszázaléknyi súlyfelesleg leadása esetén 7 illetve 14 dolláros jutalmat tűztek
ki. A vizsgált személyek közül azok, akiket pénzjutalommal kecsegtettek, közel
ötször annyian adták le testsúlyuk öt százalékát is, mint az ettől
megfosztottak.



Csökkennek a gyógyszerárak

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!