hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2007. 09. 12.
Megállapodás a BKV-nálA héten elmaradt a beígért sztrájk, mivel vasárnapról hétfőre virradó éjszaka megállapodás született a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között: a dolgozók fizetése szeptembertől 6000 forinttal, januártól további 7100 forinttal emelkedik. Mivel az emelésekre pluszpénz nem volt, a kollektív szerződéshez kellett hozzányúlni. A társaság ezért a pihenőidők átszervezésével és a túlórák hatékonyabbá tételével szabadított fel forrást. A dolgozói szakszervezet alelnöke, Nemes Gábor viszont lemondott posztjáról, mivel sem a béremelés mértékével nem tudott egyetérteni, sem azzal, hogy a bérfejlesztés a pihenőidők terhére valósuljon meg.Elszáll a SkyEuropeBezárja budapesti és krakkói bázisát a SkyEurope. A diszkont légitársaság utolsó járata október 27-én, a nyári menetrend utolsó napján landol a Ferihegyi repülőtéren. Az utasokat nem éri kár, mivel a téli menetrendi időszakra már korábban sem lehetett jegyeket kapni budapesti indulással. A hivatalos indoklás szerint Magyarországon kedvezőtlenek a piaci feltételek, magasak az adók és csökkent a fizetőképes kereslet. Az erős szezonalitás miatt pedig a nyár és a karácsony nyereséges, de ősszel és télen kevesen akarnak utazni. A SkyEurope döntése 110 magyar munkavállalót érint. Egyre több kkv optimista A hazai vállalkozások fél évre szóló helyzetértékelése összességében kedvező, és fokozatosan javul. A gazdasági helyzet stabilitását megteremtő intézkedések első eredményeit látva a kis- és középvállalatok konjunktúra-előrejelzéseinek múlt évi romló tendenciája emelkedőre váltott – foglalta össze augusztusi felmérésének eredményeit az Ecostat. Az intézet által számolt kkv konjunktúraindex augusztusban 93 pontra mérséklődött a júliusi 93,8 pontról. A júniusi szélsőséges elmozdulástól eltekintve az elmúlt fél évben a mutató értéke kiegyensúlyozottan, mintegy tíz százalékponttal emelkedett.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!