hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2007. 10. 03.
IlletékdömpingAz év első nyolc hónapjában 84,681 milliárd forint illetéket fizettünk be – derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közleményéből. Ebből a tételből csupán augusztusban 11,441 milliárd forint folyt be. A legnagyobb illetékbevétel az ingatlanátruházások (62,163 milliárd forint) és a gépjármű-átruházások (11,432 milliárd forint) kapcsán keletkezett. Az öröklési illeték közel 6,704 milliárdot, az ajándékozási illeték 1,545 milliárd forintot hozott az állami kasszának. Megállapodtak az egészségbiztosításrólPolitikai egyezség született az egészségbiztosításról - jelentette be Kökény Mihály, a szocialista párt volt egészségügyi minisztere. A politikus tájékoztatása szerint a rendszer alapegysége a megye lesz, a közép-magyarországi régióban pedig négy pénztár alakulhat meg. Az adott pénztár, miközben a „saját” megyéjéért lesz felelős, ahol alapítási jogot szerzett, toborozhat biztosítottakat a területén kívül is. A megállapodás mind a szakma, mind a koalíciós pártok igényeit kielégíti - fogalmazott Kökény Mihály.25 bázispontot vágott az MNBA várakozásoknak megfelelően döntött a Magyar Nemzeti Bank, amikor 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot. Ennek megfelelően a jegybanki alapkamat 7,5 százalék lett. A testület legutóbb június 25-i ülésén csökkentette a jegybanki alapkamatot 8 százalékról 7,75 százalékra. Az óvatos lépést azzal indokolták a monetáris tanács tagjai, hogy az amerikai másodlagos jelzálogpiacról kiinduló pénzpiaci problémák hatásai jelentősen befolyásolták, megnövelték a nemzetközi befektetői környezet bizonytalanságát, ami a kockázati prémium emelkedéséhez vezetett.Nőtt a milliárdosok számaEgyetlen év alatt 9 fővel 24-re nőtt a dollármilliárdosok száma Ukrajnában. A közép- és kelet-európai milliárdosok rangsorában Oroszország 43 fővel vezet, Ukrajna a maga 24 milliárdosával a második, míg a dobogó harmadik fokán a lengyelek állnak a maguk 15 dollármilliárdosával. A Wprost lengyel politikai hetilap összeállításában a rangsort változatlanul orosz állampolgár vezeti, igaz, Roman Abramovicsot, az angol Chelsea labdarúgócsapatának tulajdonosát Oleg Deripaszka váltotta fel a leggazdagabb kelet-közép-európai minőségében. Deripaszka több vállalkozás tulajdonosa, elsősorban az Orosz Alumínium (Ruszal) tulajdonosaként vált közismertté. A leggazdagabbnak számító ukrán 18,7 milliárd dollárral a lista negyedik helyén álló Rinat Ahmetov. Veres: ellentmondásos volt a tavalyi évRendkívül ellentmondásosnak nevezte a tavalyi évet a pénzügyminiszter a 2006. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat parlamenti expozéjában. Amíg a reálgazdaság jól teljesített, az államháztartás hiánya lényegesen magasabb lett a vártnál, és csakúgy, mint 1990 óta minden választási évben, megközelítette a GDP 10 százalékát – emlékeztetett Veres János. A Valutaalap elhúzódó válságra számít A Valutaalap szerint szigorítani kell a hitelezési gyakorlatot. A Valutaalap úgy véli, az USA-ban kialakult ingatlanpiaci hitelválság elhúzódhat, amely befolyásolhatja, sőt vissza is foghatja az USA, de rajta keresztül az egész világ gazdasági növekedését. A kedvezőtlen hatások akár a felzárkózó piacokat is elérhetik. Mindezek miatt az egyes államoknak változtatniuk kell a pénzpiacok szabályozó-felügyelő rendszerein, felhasználva a mostani tanulságokat. Az IMF elemzői szerencsésnek tartják, hogy a világgazdaságot szilárd növekedési szakaszban érte a hitelválság, és a nagy pénzintézetek megfelelő mennyiségű tőkével rendelkeznek a hitelveszteségek rendezésére.

Újra milliós büntetést kapott a Hankook

A gumiabroncsot gyártó Hankook több mint 30 koreai munkavállalót
illegálisan foglalkoztatott, emiatt több mint 16 millió forint bírságra
számíthat a cég. A munkaügyi ellenőrzés során kiderült, hogy 32 embernek nem
volt munkavállalási engedélye, így esetükben személyenként 524 ezer forint
bírságot kell kifizetnie a cégnek. Korábban a Hankooknak 8 millió forintot
kellett fizetnie, mert több alkalmazott 12 órát meghaladóan, 15-16-18 órát is
dolgozott folyamatosan, ami ellentétes az előírásokkal, sőt több esetben két
munkanap között nem biztosított a dolgozóknak legalább 11 óra pihenési időt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!