Kereső toggle

Valami nem stimmel

Az út új, a panama régi?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Felemásan épülnek az útjaink: túl drágán, túl lassan, túl átláthatatlanul –
legalábbis ez következtethető ki az Állami Számvevőszék jelentéséből.



Fotó: Somorjai László

Tavaly 117,7 km autópálya és 19,5 km főút épült, amely 143 milliárd
forintunkba került. Az idén pedig közel 150 km gyorsforgalmi út épül –
legalábbis a tervek szerint. A számvevőszéki jelentés nyugtázta, hogy jó hír az,
hogy minden vizsgált tenderen valóban a nyertes ajánlat volt a legolcsóbb. De
nyugtázta azt is, hogy az indulók árai között csupán 1–4 százalék különbség
volt, azaz a „spórolás” igen csekély! Felmerül egy ilyen „szoros” verseny láttán
a kérdés az avatatlan emberben is, hogy vajon nem volt-e az indulók között ez
valamilyen módon megbeszélve? Mondván, ne „adjon” be túl olcsó ajánlatot
egyikünk sem, hogy bőséges profit maradhasson, hiszen kevés az induló a sok
munkához képest, így jut elég mindannyiunknak, s emiatt nem szabad „nagyon”
lenyomni azokat a vállalási árakat! Ez valóban így lett 2006-ban is, a 10
különböző munkára összesen 7 pályázó jelentkezett, és „jutott” munka végül
minden pályázónak fővállalkozóként, volt, akinek több is. Ezen felül pedig
„természetesen” még egymás alvállalkozóiként is dolgoztak. Nem is volt olyan
régen, közel két éve, amikor a Gazdasági Versenyhivatal árkartell gyanúja miatt
rekord összegű, összesen hétmilliárd forintos bírságot vetett ki
autópálya-kivitelező cégekre.

De a Gazdasági Minisztérium vezetőjét, Kóka Jánost büszkeség tölti el, amikor az
árversenyről fogalmaz: „…az autópálya-építési szabályok egyszerűsítésével és a
verseny szélesítésével lehetővé válik az autópálya-építés költségeinek
racionális csökkentése, az M7-es autópálya Balatonkeresztúr–Nagykanizsa közötti
szakaszára kiírt tenderen a mérnökárhoz képest 40 százalékos megtakarítást
lehetett elérni.” Most már csak az a kérdés, hogy vajon miért nem lehetett már
korábban elérni ekkora mértékű csökkentést?

Nem véletlenül kavart nagy-nagy port Dávid Ibolyának a választási csatazaj
hevében közel másfél évvel ezelőtti kijelentése az autópálya-építésekről, amikor
arról „gondolkodott hangosan”, hogy információi szerint a két nagy párt 70–30
százalékos arányban osztja el az autópálya-építések normál vállalási ára felett
keletkezett extraprofitot. Mert ahol 40 százalékos árcsökkenést lehet elérni
pusztán jobb szervezéssel és jogszabályi környezettel, ott valóban valami nem
volt korábban rendjén! Nem véletlenül támadták 2005 nyarán Demszky Gábort és
csapatát is, amikor jobb szervezésre és „a verseny szélesítésére” hivatkozva ők
is arról a csodáról számoltak be, hogy érdekes módon 40 százalékkal alacsonyabb
árajánlatok érkeztek be a korábban megszokottaknál. „Ennek örömére” végre neki
is álltak a másfél évtizede húzódó nagyszabású útfelújítási tervük
végrehajtásának, ami azóta is tart. 

A számvevők megemlítették a kötbérezést is, pontosabban annak hiányát. Mert
hiába vannak a szerződésekben bőven erről szóló passzusok, hiába vannak több
hónapos csúszások a kivitelezők részéről, hiába fenyegeti őket emiatt akár 30
százalékos kötbér – ennek ellenére egyetlen egyszer sem kellett fizetniük ilyen
jogcímen 2006-ban! Talán azért nem, mert a megbízó, a magyar állam is sorozatban
vétette az adminisztratív hibákat, nem adta kellő időpontban át a területeket,
nem végzett időben a kisajátításokkal, régészeti feltárásokkal,
hatástanulmányokkal stb. Így pedig könnyen viszonttámadható, s ennek az
eredménye csakis az alacsony hatásfokú számonkérés lehet(ett). Így megint csak
igazat kell adnunk a GKM közleményében szereplő megállapításnak, miszerint végre
„fényes jövő” vár ránk, hiszen a tárca e hónap végéig ez ügyben az illetékesek
elé kíván letenni egy komplex intézkedési csomagot. De miért kellett erre ennyit
várni?

Olvasson tovább: