A The Washington Post felmérése szerint az amerikaiak többsége sose
hallott még Carlos Slim Hélúról. Pedig ő sem ma kezdte az ipart. Carlos vagyona
ma 67,8 milliárd dollár (13 000 milliárd forint), ami közel 8 milliárd dollárral
több, mint Gatesé. Slim vagyonából könnyedén fedezni lehetne az idei magyar
folyó fizetési mérleg hiányát (ez „csak” 275 milliárd forint!), de a négyes
metróra (500 milliárd) és az egészségügyi reformra is bőven futná még belőle. Ha
gondol egyet, átvállalhatta volna a magyar állam tavalyi összes kiadását is,
azaz 12,5 ezer milliárd forintot. Carlos üzleti tevékenysége hozza ma a mexikói
éves termelés (GDP) tizedét, továbbá a helyi értéktőzsde felét is ő uralja.
Habár megélhetése felől már nem kell aggódnia, a mai napig is (hatvanhét évesen)
dolgozik, új üzleti lehetőségeken töri a fejét. Cégbirodalmának mindennapi
vezetését is csak mostanában adta át három fiának és a vejének.
Slim libanoni keresztény emigránsok gyermekeként született Mexikóban, 1940-ben.
Apja még a huszadik század elején tinédzserként menekült el az Ottomán birodalom
vasszigora elől, hogy megússza a katonai szolgálatot. Mexikóban letelepedve
feleségül vette Linda Hélút, egy szintén libanoni kereskedő lányát, majd kis
vegyesboltot nyitott, és ahogy gyarapodott, sorra vásárolta fel a környék
ingatlanjait. Legfiatalabb gyermekét, Carlost már korai éveiben a kereskedés
praktikáira oktatta. „Apámban volt kurázsi, mindig azt mondta: fiam, bármi is
történjék, Mexikó sosem fog eltűnni a föld színéről, mert amíg én hiszek az
országomban, addig minden vállalkozásom fel fog futni!”
Az ifjú Slim sajnos csak tizenkét éves koráig élvezhette apja támogatását:
Julian Slim hat árvát hagyott maga után. A későbbiekben azonban úgy tűnt, hogy
ez a „gyorstalpaló” nevelés is elég hatásos volt. Carlos jól gazdálkodott apja
hátrahagyott – már akkor sem jelentéktelen – vagyonával, akit azóta is elsőszámú
mentorának tekint. Emellett elméje pallérozásáról sem feledkezett meg: elvégezte
a helyi műszaki egyetemet, de előtte még hallgatott pár évig elméleti
matematikát is. „Ha csak mások jó véleményéért élsz, véged van. Én nem akarok
úgy élni, hogy közben állandóan azon gondolkozom, vajon mit fog rólam gondolni
az utókor” – vallotta fiatalkorától fogva.
Már negyvenéves elmúlt, amikor a mexikói kormány 1982-ben csődöt jelentett, és
sorra vált meg a vagyonát képező cégektől. Slim a nyolcvanas évek elején számos
összeomlás szélén álló vállalatot vásárolt fel, amelyeket átalakított, majd
eladott. 1990-ben pedig megtette első nagy lépését a Forbes 100-as listája felé,
amikor a Bell Corporationnal és a France Telekommal karöltve felvásárolta a
düledező állami telefontársaságot, a Telmexet (a mexikói Matávot). Kimagasló
üzleti sikereit elsősorban annak köszönhette, hogy korán felismerte a
mobiltelefonban rejlő lehetőségeket, és ő lett Mexikó legnagyobb
telefonszolgáltatója. Ma a Telmex szolgálja ki Mexikó
vezetékestelefon-előfizetőinek 90 százalékát, a mobiltelefonokat tekintve pedig
75 százalékot tudhat magáénak. A növekedési lehetőség pedig adott:
Latin-Amerikában jelenleg 100 millió telefonelőfizető van. Slim azonban nem állt
meg a telefonoknál: azóta vásárolt egy palackozóüzemet, tulajdonába került az
Inbursa bankcsoport, a Grupo Carso ipari konglomerátum is, és ki tudja, még mi
minden
Slimnek azonban nemcsak csodálói vannak szép számmal, hanem kritikusai is: sokak
szerint ügyesen lepacsizta jövőjét a csőd szélén álló ország akkori vezetőjével,
Carlos Salinasszal, aki két szivar között biztosította arról, hogy cége a piaci
versenytől is védve lesz. A Telmex ügyfelei nem örültek ennek a barátságnak:
ahogy ez a privatizációk során lenni szokott, az árak egy csapásra
megemelkedtek, de a minőség nem változott.
Bár a mai mexikói fiatalok szerint Slim az „ország jótevője”, mert
vállalkozásokat hozott létre és munkahelyeket teremtett, az idősebbek egyszerűen
csak tolvajnak nevezik. A társadalmi feszültség nem alaptalan: míg Latin-Amerika
leggazdagabb embere több mint 6 milliárd dollárt keres egy évben, Mexikó
lakosságának 45 százaléka a létminimum alatt, napi 2 dollárból tengődik.
Pedig Carlos – Warren Buffetthez és Bill Gates-hez hasonlóan – egyre inkább
arról híres, hogy igen nagy összegeket költ jótékony célokra. 10 milliárd
dollárral támogatta hazája egészségügyi és oktatási reformját, múzeumot
alapított, melynek saját tulajdonú Rodin-szobrait is odaajándékozta, emellett a
közszereplésektől sem marad távol: gyakran tart előadásokat az egyetemeken.
Bírálói szerint ez még mindig nem jelent elegendő „kompenzációt”. Carlos viszont
nem kér bocsánatot a sikerei miatt, de elismeri: „minél jobb vagy az üzletben,
annál nagyobb a felelősséged mások iránt. Úgy nem lehet felfuttatni egy céget,
hogy közben nem nézel le a földre.”
2007. 07. 19. (XI/29)
