hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2007. 07. 17.
Vége az autópálya-matricáknak A gazdasági tárca januártól megszüntetné az autópálya-matricák forgalmazását, ami 100 millió forint megtakarítást hozhat az autópályákat kezelő cégnek – közölte a Népszava. A vignettáknak szinte semmi szerepük nincs, hiszen az úthasználati jogosultságot rendszámfelismerő rendszer segítségével ellenőrzik. Vagyis lényegesebb, hogy a kamerákkal ellenőrzött autópályákon utazó autósok rendszáma szerepeljen a nyilvántartásban, mint az, hogy ki legyen ragasztva a szélvédőre a műanyag tikett.

Nem átfogó az adóreform

László Csaba volt pénzügyminiszter szerint „jó irányba tett lépéseket” a
kormány, de „nem átfogó az adóreform”. Vannak biztató részletek, mint például az
új áfatörvény és a kis adók összevonása, bár az utóbbiak többségét jobb volna
megszüntetni. Az ingatlanadót illetően a szakértő a kötelező, értékalapú adó
bevezetését tartaná jó megoldásnak. László úgy vélekedett, hogy amit e téren
terveznek, messze van az ideálistól, de első lépésnek még mindig jobb, mintha
semmi sem történne.

Javult a helyzet

Tavaly augusztus óta lényegében stagnál a GKI konjunktúraindexe, ezen belül
pedig most júniusban érte el az idei legmagasabb értékét. A GKI fogyasztói
bizalmi index idén januárban érte el mélypontját. A februártól megfigyelhető
mérsékelt javulás júniusban is folytatódott, különösen a lakosság saját várható
pénzügyi helyzetére vonatkozó várakozásai lettek kedvezőbbek. Emellett javult az
ipari cégek, valamint a kereskedelmi és szolgáltató szféra bizalma is.

Perelik az uniót

A Ryanair fapados légitársaság pert kezdeményez az Európai Bíróságon az unió
kormányzata ellen, amiért az elmulasztott intézkedni több légitársaság állami
támogatása ügyében. A Brüsszelben beadott panaszok több százmillió eurós állami
támogatásokról szólnak, amelyeket az Air France, a Lufthansa, az Alitalia és az
Olympic Airways számára nyújtottak a nemzeti kormányok. Bár a Ryanair többször
is felszólította az unió bizottságát, vizsgálja ki a panaszokat, a bizottság ezt
elmulasztotta megtenni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!